Oldalak

2023. január 21., szombat

Törvénytelen kinevezések és érdekütközés a Magyar Nemzeti Tanácsban

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szerint törvénytelen kinevezések és komoly érdekütközések lettek megszavazva az MNT ülésein

Forrás slideplayer.hu

 2023. január 20.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szerint törvénytelen kinevezések és komoly érdekütközések lettek megszavazva az MNT ülésein. Mint ismeretes a közelmúltban meg lettek választva a legitimitás nélküli MNT szervei és állandó bizottságai.

Bár dicséretes az MNT elnökének, Fremond Árpádnak a lemondása minden pártbéli és egyéb politikai tisztségéről való lemondása, mégis hiba csúszott a gépezetbe. Csak utólag sikerült neki lemondani a Magyar Szó TJGYT tagságáról, ami komolyan megkérdőjelezte a tisztségek összeférhetőségét, de az elnök úr szerepét is a vajdasági magyar sajtó elrablásában a közösségtől és pártlappá való züllesztésében. Az is kérdéses megtette – e volna ezeket a lépéseket, ha a törvény nem kényszeríti rá?

A helyzet még kirívóbb a MNT Végrehajtó Bizottság esetében. A MNT VB elnöke Sárközi István is csak utólag, a megválasztását követően mondott le a kishegyesi képviselő – testületi elnöki székéről, ami a VMDK jogszolgálata szerint ellentétes a Nemzeti tanácsokról szóló törvény 7a szakaszának.

Ugyanis az kimondja, hogy a nemzeti tanács elnöke, vagy a végrehajtó bizottság elnöke, tagja csak az lehet, aki nem tagja egy párt elnökségének, tanácsának vagy egyéb szervének, illetve nincsen kinevezve vagy megválasztva állami szervben, tartományi szervben, önkormányzati szervben, amely a hatáskörében olyan kérdésekben dönt, amelyek kapcsolódnak a nemzeti tanácsok munkájához. Ha egy ilyen személyt kineveznek vagy megválasztanak, akkor automatikusan megszűnik a nemzeti tanács elnökének mandátuma, a végrehajtó bizottság elnökének vagy a vb tagjának tagsága.

De tételezzük fel, hogy az utólagos lemondásával megszűnt Sárközi István kinevezésének jogi akadálya, ahogyan Varjú Potrebić Tartjanának is, aki a kinevezése pillanatában a magyarkanizsai székhelyű Regionális szakmai pedagógus- továbbképző központ igazgatónője volt. Egy olyan állami intézményé, amely szorosan kapcsolódik az MNT hatásköréhez.

Azonban mit is tegyünk Kabók Erikával, aki az MNT tájékoztatási felelőse és egyben a MNT alapítású Magyar Szó rovatvezetője, a szintén MNT alapítású Pannon RTV munkatársa? Ha már az újságírói kódex nem is fontos számára, hiszen kizárták a szakmai testületekből, szerinte a törvény rendelkezései vagy a MNT elnökének példája nem követendők?

Vagy éppen Tóth Ramónával, aki a nagykikindai városi tanács nemzeti kisebbségi, nemzeti egyenjogúsági és családpolitikáért felelős tanácstagja volt, abban a pillanatban amikor az MNT VB tagja lett?

Vagy Hugyik Richárddal, aki a kinevezése pillanatában a zentai székhelyű Thurzó Lajos MÖK igazgatója volt? Hiszen az intézmény részben állami/önkormányzati, részben MNT alapítású és egyenesen összeköthető a MNT hatáskörével? Sőt, Hugyik Richárd igazgató kell, hogy beszámoljon Hugyik Richárdnak az MNT VB tagjának, MNT tagnak, aki majd dönt is az igazgatói kinevezéséről?

A VMDK-ban tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy ezekre a kérdésekre az érintettek nem fognak reagálni, nyomás nélkül nem fognak megválni betöltött tisztségüktől. Ezért még a tavalyi év végén eljuttattuk kérdéseinket azokhoz, akik a nemzeti tanácsokról szóló törvény szerint a legilletékesebbek a NT-ok ellenőrzésére.

Ami a MNT állandó bizottságait illeti, azok is teli vannak olyan káderekkel, akik bőven kielégítik az összeférhetetlenség fogalmát. Természetesen, ezekről is írni fogunk a megfelelő fórumoknak, és feltárjuk őket a közvélemény előtt.

Jelen esetben két olyan esetet említünk meg, amiket akár botrányosan pimasznak is lehet nevezni!

Konkrétan Szakállas Zsolt, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi titkár, és Vicsek Annamária, oktatási államtitkár, az Európai Kollégium Igazgató Bizottságának elnöke, és a VMSZ frissen megválasztott alelnökének részvétele a MNT Oktatási Bizottságban!

Ez egy akkora érdekütközés, hogy még a holdról is látható! Hiszen Szakállas Zsolt, mint tartományi titkár egyenesen olyan döntéseket hoz, amelyek húsbavágóak az MNT hatáskörével oktatási és hivatalos nyelvhasználati területen, de olyan közigazgatási ügyekben is eljár, amik szorosan kötődnek az MNT-hez. Többek között, az általa vezetett titkársága nevezi ki azokat az igazgatókat, amiket előzőleg véleményez az oktatási bizottság, az ő titkársága bírálja el a kisebbségeknek szánt pályázati forrásokat, felügyeli és folyósítja a nemzeti tanácsok működésére és programjaira előlátott eszközöket, az adott nemzeti tanácsnak járó egyéb támogatásokat, és egyben a nemzeti tanácsokról szóló törvény 26. szakaszának értelmében felügyeleti joggal is bír a nemzeti tanácsok munkája felett!

Vicsek Annamária esetében is hasonló kérdések merülnek fel. Egyrészt nem igazán szokványos, hogy egy államtitkár igazgató bizottsági elnök legyen egy egyetemistákat elszállásoló otthonban, aminek alapítói jogát az MNT gyakorolja.

Vajon Vicsek saját magát fogja véleményezni az újbóli kinevezésnél? Hogyan fogja véleményezni majd kinevezni azt az igazgatót vagy igazgató bizottsági tagot, amit IB elnökként terjeszt be annak az MNT oktatási bizottságának, ahol ő is tag? Vagy véleményt fog formálni azokról a pénzügyi és működési jelentésékről, amik az ő aláírásával fognak megjelenni az MNT oktatási bizottsága előtt? Oktatási államtitkárként hogyan fog vélekedni azokról a véleményekről, javaslatokról, kezdeményezésekről, amik az MNT oktatási bizottság részéről érkeznek? Vagy éppen hogyan fog eljárni azokban az esetekben amikor az MNT oktatási bizottságának véleményezése után a bizottsági tagtárs, Szakállas Zsolt tartományi titkár az oktatási minisztérium felé fordul egy – egy iskolaigazgató kinevezésével?   

Súlyos kérdések ezek, amik a VMDK véleménye szerint csakis a lemondásukkal oldhatók fel! Ezért felszólítjuk Szakállas Zsoltot, tartományi titkárt, Viszek Annamáriát, oktatási államtitkárt, azonnali hatállyal mondjanak le az MNT oktatási bizottsági tagságról, vagy a tartományi, illetve köztársasági adminisztrációban betöltött tisztségükről!

Annál is inkább, mert eddig is az volt a szerepók, hogy az oktatási intézmények esetében, ahol az MNT részleges vagy teljes egészében átvette az alapító jogokat, illetve kiemelt jelentőségű státuszt kaptak, olyan iskolaszéki tagokat, és igazgatókat helyezzenek el, akik VMSZ tagok, vagy szorosan kötődnek a párthoz.

Félő, hogy jelenlétükkel az MNT-ben ez a pártoskodás és a pártalapú foglalkoztatás csak erősödne és felgyorsulna, valamint az iskolák teljes egészében pártiskolákká alakulnának, ami az oktatási színvonal további csökkenéséhez vezetne.

A VMDK ebben az esetben is megtesz mindent, annak érdekében, hogy erre ne kerüljön sor.

Ui. Bár a beadványunkra hivatalos választ még nem kaptunk, jelen írásunk közlése előtt befutott a hír, mi szerint a minket igazoló első lépések mégis megtörténtek! Tóth Ramóna lemondott a városi tanácsban betöltött tisztségéről! Kabók Erika pedig a Magyar Szó rovatának szerkesztését átengedte Máriás Endrének, és így kivonult az MNT által alapított napilapból!

 Ez eddig 5 lemondás összeférhetetlenség miatt! Vajon mennyi lesz még?!

https://www.vmdk.org.rs/torvenytelen-kinevezesek-es-erdekutkozes-a-magyar-nemzeti-tanacsban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése