Oldalak

2023. február 4., szombat

A közösség leszégyenítése!

Deli Andor nem támogatta, hogy bíróság vizsgálja ki az orosz háborús bűnöket


 

 Deli Andor (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

– Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője arról számolt be, hogy több mint kilencezer civil, köztük 453 gyerek halt meg az (orosz – B.A.) agresszió kezdete óta, és a hatóságok mintegy 80 ezer olyan esetet jegyeztek fel, amelyek orosz katonák által elkövetett háborús bűncselekménynek minősülhetnek – írja a január 18-ai Magyar Szó.[1]
– Az Európai Parlament (EP) január 19-ei állásfoglalásában az orosz politikai és katonai vezetés felelősségre vonását követeli az Ukrajna elleni agresszió bűntette miatt.
A Parlament szerint az orosz fegyveres erők által Bucsában, Irpinben és sok más ukrán városban elkövetett bántalmazásokról szóló jelentések bemutatják a háború brutalitását, és hangsúlyozzák, milyen fontos az összehangolt, nemzetközi fellépés, hogy a nemzetközi jog alapján felelősségre vonható személyeket bíróság elé állítsák. A képviselők arra szólítják az Uniót, hogy Ukrajnával és a nemzetközi közösséggel együttműködve szorgalmazza egy különleges nemzetközi törvényszék létrehozását, amely Oroszország politikai és katonai vezetésének, valamint szövetségeseinek felelősségre vonását célozza.
Az EP-képviselők úgy vélik, egy ilyen törvényszék felállítása pótolná a jelenlegi nemzetközi büntető igazságszolgáltatási rendszer hiányosságait, és kiegészítené a Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálati erőfeszítéseit, mivel Ukrajna esetében az jelenleg nem tudja kivizsgálni az agresszió bűncselekményét.
Az állásfoglalást a Parlament 472 igen szavazattal, 19 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett fogadta el – áll egyebek mellett az EP sajtóközleményében.[2]
A jelenlévő ellenzéki magyar EP-képviselők támogatták a dokumentumot, azonban sem a 12 fideszes, sem az Európai Néppárt tagjaként dolgozó KDNP-s képviselő nem nyomott gombot. Ugyanakkor ott voltak. Mindez nem újdonság: a Fidesz folyamodott már ehhez a „megoldáshoz”, amikor Oroszország, vagy Kína számára kellemetlen döntésekről volt szó az Európai Parlamentben – közli a hvg.hu.[3]

– Százezrek haltak meg, több százezerre tehető a hadirokkantak száma, és milliók váltak hontalanná és földönfutóvá a kilencvenes évek délszláv háborúiban. […]
A háború(k) következményei alól a vajdasági magyarok sem vonhatták ki magukat. Tízezrek menekültek külföldre, ugyanennyi család szakadt szét tartósan vagy örökre. A szankciók, a hiperinfláció, az áruhiány következményeit mindannyian egyformán éreztük, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Besorozott, egyenruhába bújtatott vajdasági magyarok haltak vagy sebesültek meg különböző frontokon, és mint tudjuk, az is előfordul(hatot)t, hogy magyar lőtt magyarra egy délszláv háborúban, a horvát fronton, hisz mindkét szemben álló fél előszeretettel küldte az első sorba a nem az ő nemzetéhez tartozó, de az ő hadseregében harcoló nemzetiségi katonákat.
Mindezek után és mindezt tudva különösen gusztustalan, erkölcstelen, gyomorforgató és elfogadhatatlan, ha épp egy vajdasági magyar politikus gondolja úgy – sőt, dönt úgy –, hogy a háborús bűnöket még csak ki sem kell vizsgálni.[4] Deli Andor, a VMSZ európai parlamenti képviselője a Fidesz frakciójában így gondolja, és így döntött – írja Kókai Péter a Családi Kör január 26-ai számának vezércikkében.[5]
– Az 1993-ban Hágában létrehozott Nemzetközi Törvényszék huszonnégy éves működése során százhatvanegy ember ellen emelt vádat, és közülük nyolcvannégyet ítélt el a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények miatt, köztük a srebrenicai népirtás több végrehajtóját és kitervelőjét, Ratko Mladićot, Radovan Karadžićot, Biljana Plavšićot. […] De nem csak szerbek voltak az elítéltek között. Nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül a bíróság ítéletet mondott minden horvát és bosnyák elkövető felett is, akit maga elé tudott idézni, és akiről bebizonyosodott, hogy háborús bűnöket követett el. Ez, persze, egyetlen embert sem támasztott fel halálából, és egyetlen lerombolt családi házat nem épített újjá, de talán egy kis lelki gyógyírt adott az áldozatok hozzátartozóinak, és egy kicsit úgy érezhettük, helyreállt a világ erkölcsi rendje.
Egy hasonló jellegű bíróság felállítását javasolja most az Európai Parlament az Ukrajna területén, az orosz fegyveres erők által elkövetett háborús bűntettek miatt. Az ezzel kapcsolatos állásfoglalást az európai képviselők elsöprő többséggel megszavazták, a Fidesz képviselői azonban nem. Ott voltak, jelen voltak, de nem nyomtak gombot, azaz még csak nem is szavaztak. Így Deli Andor sem. Ott volt, jelen volt, de félrenézett, vagy csak eltakarta a szemét, keze nem mozdult szavazásra – ki tudja, milyen politikai érdekek miatt, írja Kókai.[6] – Andor, ez elfogadhatatlan. Vajdasági magyar politikus – lásd a fentieket! – így nem viselkedhet. Semmilyen okra és érdekre hivatkozva sem – tette hozzá.[7]

Deli Andor (1977, Óbecse) Vajdaságból elszármazott fideszes-véemeszes EP-képviselő „önhibáján kívül” – vagyis érdemtelenül, a Vajdasági „Magyar” Szövetség, pontosabban annak vezére, Pásztor István által kerülhetett az Európai Parlamentbe még a 2014. évi EP-választásokon.
Nem kell ezért csodálkozni, hogy a VMSZ elnökének fiatalabb fia, Ábel[8] a feleségével, Petra Pasztor-Paulikkal[9] éppen Delinél „asszisztens” Brüsszelben – gondolhatjuk milyen fizetéssel. Valamivel csak meg kell hálálni a zsíros képviselői fizetést és a semmilyen felelősséggel nem járó brüsszeli életet!
A péterrévéről elszakadt fiatal képviselő, Deli Andor azóta több alkalommal is bizonyította, hogy nem a vajdasági magyar közösség, hanem a két párt érdekeit képviseli, ezek alapján szavaz az EP-ben.[10] Még a szülőfalujában történt „valóban szervezett betelepítés”[11] ellen sem szólalt fel az EP-ben.
Az országjelentésekkel kapcsolatos felszólalásaiban általában Szerbiának az EU-hoz való feltételek teljesítése nélküli csatlakozását támogatta. A Fidesz és a VMSZ összehangolt utasításai alapján – a Szerb Haladó párt (SNS) érdekeinek a szolgálatában – szófogadóan nyomkodta a szavazógombot, szavazott az Európai Bizottság (EB) – szerbiai állapotokkal és a nemzeti közösségek helyzetével kapcsolatos – kritikus jelentései ellen is.[12] Leszégyenítve ezzel is a vajdasági magyar közösséget, amelyet képviselnie kellene.
O tempora, o mores! (Micsoda idők, micsoda erkölcsök!)

BOZÓKI Antal

__________
[1] Szerkesztőségi összefoglaló. Kijev több ezer civil áldozatról tud. Magyar Szó. 2023. január 18. 2.
[2] Európai Parlament. Sajtóközlemény. Ukrajnai háború: az EP-képviselők különleges törvényszéket sürgetnek az orosz bűnök megbüntetésére. https://www.europarl.europa.eu, 2023. január 19. 15:06
[3] EUrologus. Nemzetközi büntetőbíróságot szorgalmaz az EP az orosz háborús bűnök kivizsgálására, a fideszes képviselők inkább nem szavaztak. https://hvg.hu/eurologus/20230119_Nemzetkozi_buntetobirosagot_szorgalmaz_az_EP_az_orosz_haborus_bunok_kivizsgalasara_a_fideszes_kepviselok_azonban_nem_szavaztak, 2023. január 19. 16:02-16-10, és
[4] Deli Andor nem támogatja, hogy bíróság vizsgálja ki az orosz háborús bűnöket.
https://szmsz.press/2023/01/19/deli-andor-nem-tamogatja-hogy-birosag-vizsgalja-ki-az-orosz-haborus-bunoket/, 2023. január 19. 17:59
[5] Kókai Péter: Andor, ez elfogadhatatlan. Családi Kör, 2023. január 26., és/vagy https://szmsz.press/2023/01/28/andor-ez-elfogadhatatlan/, 2023. január 28 9:03
[6] Uo.
[7] Uo.
[8] Deli Andor. Assistants. Accredited assistants.
https://www.europarl.europa.eu/meps/en/124714/ANDOR_DELI/assistants#detailedcardmep
[9] Uo. Accredited assistants (grouping).
[10] Lásd a Deli Andor és Hajnal Jenő elégedett. És mi? (1-3) c. írásom. http://delhir.info/2018/10/02/deli-andor-es-hajnal-jeno-elegedett-nah-de-mi-van-velunk-delvideki-magyarokkal/, 2018. október 2. és https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11372, 2018. október 3.; http://delhir.info/2018/10/04/deli-andor-es-hajnal-jeno-elegedett-es-mi-ii-resz/, 2018. október 4. és
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11374, 2018. október 5., és https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11375, 2018. szeptember 5.
Lásd még: Deli Andor felszólalt az EP-ben, de a délvidéki magyarok helyett a siptárok és a szerbek viszonyáról beszélt. https://delhir.info/2020/11/04/deli-andor-felszolalt-az-ep-ben-de-a-delvideki-magyarok-helyett-a-siptarok-es-a-szerbek-viszonyarol-beszelt/
[11] Szülőfaluját teletelepítették koszovói cigányokkal, de Deli Andor egy szót sem mondott erről az EP-ben. https://delhir.info/2019/04/10/szulofalujat-teletelepitettek-koszovoi-ciganyokkal-de-deli-andor-egy-szot-sem-mondott-errol-az-ep-ben/
[12] Bővebben lásd a Lázongó Délvidék/Vajdaság c. könyvem. Historiae, Óbecse 2022, 297-317 p. Letölthető itt: http://www.historiae.rs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése