Oldalak

2023. február 18., szombat

A mi Miránk

A vajdasági magyar szellemi élet „Lovasítása”


„A nő a mennyekbe emelheti a férfit,
de a pokolba is taszíthatja”.
Intelem

Pásztor István és Lovas Ildikó (Fotó: Napló)

A nők szerepe a történelemben számos vita tárgya volt és lesz is. Vannak, akik szerint „a történelmi alakok szinte kizárólag a fér­fiak közül kerülnek ki, az események irányításában vagy ala­kításában a nőknek gyakorlatilag nem jut szerep”.[1]
Mások egyenesen azt állítják, hogy az emberiség egész történelme a nők körül forog. Pontosabban a nők irányítják a férfiakat – leginkább a színfalak mögött, a háttérből, a konyhaasztalnál, vagy éppenséggel a hálószobából. (Az egyik gimnáziumi tanárom mondása volt, hogy „a nő a mennyekbe emelheti a férfit, de a pokolba is taszíthatja”. Ennek a valóságtartalmát csak később értettem meg teljesebben. A tavaly októberben elhuny Bálint István újságíró „szexuálcentrikusnak” tartotta világunkat és könyvet is írt erről.[2])
Vannak persze nők, akik személyesen, vagy az általuk befolyásolt férfi(ak) által hatottak pozitívan a történelem alakulására, de olyanok is, akik az ellenkező irányba igyekeztek kormányozni a szekerét, aminek aztán általában tragikus következményei is lettek (rájuk nézve is).

A nőknek mindenképpen hatalmas, de lehet, hogy éppen meghatározó szerepe volt és van a történelem alakításában. Ennek a történelemszemléletnek a képviselői számos példával támasztják alá a nők történelemformáló szerepét az őskortól kezdve napjainkig.
A görög mitológiából ismert (egyesek szerint létező személy)[3] a trójai háborút kirobbantó Helené (Szép Heléna) története. Miután Parisz neki ítélte „a legszebbnek” járó almát, Héra bosszúból eltervezte Trója pusztulását.[4] Ez olyan jól sikerült, hogy a romjait csak az 1870-es években találták meg.[5]
Kleopátra (Kr. e. 1. század)[6] az ókori Egyiptom utolsó fáraójaként a feltörekvő Római Birodalom két jelentős államférfiával kötött szövetséget (és folytatott szerelmi vi­szonyt), Caesarral és annak halála után Antoniusszal. Róma új urától, Octavia­nustól (a későbbi
Augustus császártól) elszenvedett vere­sé­ge után önkezével vetett véget életének.
A középkori európai történelem egyik legi­z­­­gal­­­masabb tör­té­nete egy francia paraszt­lány­hoz, Jeanne d’Arc-hoz (1412–1431)[7] kapcsolódik, aki a francia királyi hadsereg élén több meghatározó győzelmet aratott, megfordítva ezzel a háború kimenetelét. Árulás révén azon­ban fogságba ejtették, majd az egyházi törvényszék elítélte, és 19 éves korában máglyán elégették. Idővel a kivégzett lányt szentté avatták (Szent Johanna).

Az újabb kori, hozzánk közelebbi történelemből ismert a román diktátor Ceaușescu házaspár (Nicolae[8] és Elena[9]) története, akiket 1989. december 25-én a romániai forradalom hevében sebtében felállított rögtönítélő katonai bíróság sortűz általi halálra ítélt.
Szerbiában utóbb a Milošević házaspár [Slobodan és Mir(jan)a] ugyancsak tragikus végű története vált ismertté.
Slobodan Milošević szerb és jugoszláv önkényurat 2001. április 1-jén Belgrádban letartóztatták, majd az év júniusában Hágába szállították és – a Nemzetközi Törvényszéken – a délszláv háború alatt szerb oldalról elkövetett bűntettek egyik főfelelősének tartották. A tárgyalás lassan haladt, ítélet végül nem született, mivel Miloševićet 2006. március 11-én holtan találták a cellájában, „halálát szívinfarktus okozta”.[10]
Mirjana/Mira Milošević – „a politikai ellenfelek meggyilkolásának megrendelése”[11] miatti INTERPOL- (Nemzetközi Rendőrségi Szervezet) körözés elől – Moszkvába menekült és ott is halálozott el (2019. április 14-én).[12]

Magyarország történelme sem szűkölködik a legendás asszonyok és nők tetteiben. Olyan úttörőkről és hősnőkről van szó, akiknek bátorsága ma is tiszteletre méltó, akik különböző területeken tetteikkel és munkásságukkal hozzájárultak – ilyen vagy olyan irányba – történelmünk alakulásához (Zrinyi Ilona, Blaha Lujza, Bányai Júlia, Brunszvik Teréz, Hugonnai Vilma, stb.).[13]
Szűkebb pátriánkban, az utóbbi időben Lovas Ildikó (Szabadka, 1967)[14] neve került a közvélemény figyelmének a központjába. A magyar szervezetekben és közéletben betöltött befolyásoló szerepe/hatása miatt Mira Markovićtyal is összehasonlítják, a „mi Miránknak” is nevezik.

⭕ Mira Marković ⭕
▪️ Emlékeztek még rá?
▪️Hatalmuk teljében, poltrónjaik abban versenyeztek ki fog szebb és nagyobb könyvbemutatót szervezni, illetve ki fogja közölni írásait, naplója jegyzeteit.
▪️ Miért említem ezt? Mert nekünk is van ám egy ilyen „lovunk”!
▪️A Magyar Szó-nak csúfolt pártlap ontja írásait, jegyzeteit.
▪️„Könyvkiadónk” (Fórum pártnyomda) mást se csinál csak a könyveit nyomtatja.
▪️ Kultúrpolitikaalárendelt szerepben, vele az élen.
▪️ Kulturális munkásaink (pártemberek) mást se csinálnak, szinte versengenek, ki fog neki szebb és jobb könyvbemutatót szervezni.
▪️ Egyedül a virágot hiányolom a hajából. Minden más Mirás.
▪️ Gyanítom a végkifejlet is hasonló lesz – írta Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke a 2023. február 14-ei Facebook bejegyzésében[15]

Lovas Ildikó „József Attila-díjas író, kritikus, műfordító, szerkesztő”, de úgy is ismert, mint Pásztor Istvánnak, a Vajdasági „Magyar” Szövetség elnökének a barátnője (?)/élettársa (?), a párt elnökségnek[16] és a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) is a tagja,[17] e testület Kulturális Bizottságának az elnöke,[18] a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ, ismertebb nevén V4MK „koordinátora”,[19] stb.
Lovas az utóbbi években már inkább kultúrpolitikusként tevékenykedik, de „a VMSZ Dobrev Klárája és szürke eminenciásaként”[20] is emlegetik.

A vitatott irodalmi és politikai ambícióiról is ismert Lovas először talán akkor került rivaldafénybe, amikor 2014. október 26-ai nemzeti tanácsi választásokon – a Magyar Összefogás (VMSZ) listáján – az MNT, majd a testület végrehajtó bizottságának is a tagja lett.[21]
Tisztsége azonban nem sokáig tartott: az MNT 2015. április 20-ai, hatodik rendes ülésén ugyanis „Hajnal Jenő, az MNT (akkori – B.A.) elnöke bejelentette, hogy Lovas Ildikó, a tanács és annak Végrehajtó Bizottságának tagja visszavonhatatlanul lemondott minden tisztségéről”.[22]
Az előzményekhez tartozik az ún. első, 2014 decemberében kitört kultúrbotrány, amikor Lovas a szabadkai Népszínház magyar társulatának ’betörési’ kísérletével próbálkozott egy szélsőjobbos káder igazgatóvá való kinevezése által.[23] Az ellenállás hevétől megriadva a VMSZ kénytelen volt intézkedni. 2015. április 17-én, a VMSZ kibővített elnökségi ülésén, „viharos”,[24] „többórás, időnként kínos, könnyektől sem mentes tanácskozásán”,[25] Lovas Ildikó kultúrában és politikában való felelősségét vitatták meg és „megfosztották minden funkciójától”.[26] (Más értesülések szerint „a tanácskozás végén Pásztor István pártelnök felszólította Lovas Ildikót, mondjon le, aki a felszólításnak eleget tett”.[27])

Lovas Ildikó „2018-ban részt vett az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet vajdasági létrehozásában és (a Magyar Szó mellékleteként való – B.A.) megjelentetésében, amelynek a szerkesztője[28] is, ugyanettől az évtől kezdődően a VM4K „koordinátora”[29] is. 
Vajdaságban nem lett magyar egyetem, mivel a magyarországi, de a vajdmagyar politikum sem támogatta az ilyen javaslatokat, törekvéseket.[30] Lett viszont VM4K, amelyik azonnal kapott 400 millió forintot a magyar kormány támogatásaiból a Szabadka központjában lévő műemlék Donát Mór-ház megvásárlására és felújítására.[31] Lovas lett a vezetője. „A többszörösen díjazott írónő” a szervezet weboldalát önreklámozására[32] is használja!
– A szabadkai VM4K működése sok tekintetben szintén vérlázító – nem egyszer egy szűklátókörű, ellenségeskedő politikai ideológiát kísérelt meg rákényszeríteni[33] a vajdasági magyarokra.[34] […] A VM4K nem végez számottevő kutatómunkát, pedig az indulásakor ezt ígérte – persze melyik gerinces kutató működne együtt a VMSZ vezetőségével hosszú távon és tartalmasan? – kérdezi Losoncz Márk temerini fiatal filozófus a Valóban, mi lesz velünk, vajdasági magyarok? c. 2023. január 24-ei írásában.[35]

Időközben Lovasnak – vélhetően a Pásztor Kft. hathatós segítségével – sikerült visszatornásznia magát a politikába, az MNT-be és a kultúrába is.[36]
2021 nyarán Lovast is összefüggésbe hozták a Tanyaszínház turnéjának a leállításával, a „Pásztor-világ második nagy kultúrbotrányával”.[37] (Mind)ennek ellenére, vagy épp ennek eltussolására, 2021-ben és 2022-ben díjözönnel ünnepeltette magát a pártírónő: megkapta Szabadka város Pro Urbe díját, amelyet „virágzó írói tevékenységéért, Szabadka város fejlődéséhez való hathatós hozzájárulásáért ítéltek neki oda”,[38] ezenkívül a Híd Irodalmi Díjat is,[39] és hogy ne legyen elég, 2022-ben még a Herceg János Irodalmi Díjat[40] is.
Nagyszabású könyvbemutatót rendeztetett magának a Kosztolányi Színház pódiumán[41] – akárcsak Milošević Mirája. A beszélgetőtársa (több alkalommal is) Virág Gábor (Aaron Blumm), a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója volt, akinek magasztaló szavai szerint a Lovas-könyv alatt „beszakad az asztal, és nemcsak a súlya miatt, hanem a tartalma miatt is”.[42]
A szervilis kiszolgáló gépezet Zomborban, a Magyar Polgári Kaszinó dísztermében is hasonlóképpen kitett magáért,[43] de másutt is Vajdaság szerte (Magyarkanizsán,[44] Temerinben,[45] Zentán[46] és még ki tudja, hol fogják bemutatni). A következő állomás most már csakis a Kossuth-díj lehet…

Virág Gábor átadja Lovas Ildikónak az Szép Amáliák című,
újonnan megjelent kötetét (Fotó: Dávid Csilla)


Talán már nincs is irodalmi díj a Vajdaságban, amit Lovas Ildikó ne zsebelt volna be. Pedig a (szép)irodalmi tevékenységéről is élesen megoszlanak a vélemények. (Az újvidéki BTK Magyar Tanszéke már 2015-ben felhívta a figyelmet a „legrangosabb” vajdasági magyar díjak és a díjkiosztó bizottságok erkölcsi degradálódására.[47])
Dr. Bence Erika, az Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanára írta, annak kapcsán, hogy a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház koprodukcióban műsorra tűzte Lovas Ildikó Amikor Isten hasba rúg című, az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában (2020-ban) megjelent új regényének színpadi adaptációját: „Nem olvastam még a regényt. A politikai közszereplővé avanzsált író korábbi teljes opusát viszont igen, s nem politikai, nem ideológiai, hanem poétikai és esztétikai mércék nyomán gondolom úgy, hogy a Spanyol menyasszony című regénye (2008. évi – B.A.) megjelenése óta Lovasnak nincs értékelhető irodalmi teljesítménye.”[48]
Ezzel szemben, Losoncz Márk Lovas Ildikó szépirodalmi munkásságát „kifejezetten nagyra tartja” – „meg is írtam Neked a minap, hogy szerintem a Spanyol menyasszony a vajdasági magyar (sőt, összmagyar) irodalom egyik csúcsteljesítménye” – írja a „mindenhez értő” fiatal filozófus a VMSZ-nek címzett, igen ellentmondásos 2023. január 4-ei nyílt levelében.[49]
A Magyar Szó Kilátó című irodalmi rovatának szerkesztőjét, Kontra Ferencet – ugyancsak József Attila-díjas költőt, írót egyesek szerint – azért menesztették (mások szerint „Varjú Márta kirúgta”),[50] mert közölte Bence Erika „negatív kritikáját a VMSZ főnökasszony (Lovas Ildikó – B.A.) könyvéről” és „egy hasonló hangnemű jegyzetet” az egyik (időközben elhunyt) egyetemi tanárról, íróról (Bányai Jánosról – B. A.), „aki kedvenc időtöltéseként halálra szokta dicsérni az érinthetetlen Lovast. Mert ez utóbbi hatalmon van, ha formálisan nem is, de azért széles e hazában mindenki tudja, hogy igen”.[51]
Mindez minimum kételyeket és fenntartásokat is kelt Lovas irodalmi munkásságával kapcsolatosan. A Tanyaszínház körül kialakult botrány függvényében is talán bölcsebb lett volna az időre bízni az irodalmi babérok begyűjtését!

Lovas Ildikó életrajza szerint „2010 és 2015 között a Magyar Nemzeti Tanács kulturális tanácsosa”[52] volt. „Hozzá köthető az első, 2011-ben elfogadott Vajdasági magyar kulturális stratégia 2012–2018, amelynek máig meghatározó szerepe van a vajdasági magyar kulturális élet alakulásában”.[53]
Hajnal Jenő volt MNT-elnök irányítása alatt (2014 és 2022 között) – a „nemzetegyesítés” ürügye alatt, a magyar közösségben kialakítottak – ezt a bizonyos stratégiát is figyelembe véve – egy hierarchikus, de piramisnak is nevezhető rendszert a vajdasági magyar közösségben, amely aztán a központ utasításai alapján irányítja a magyar kultúrát, az oktatást, a tájékoztatást és a hivatalos nyelv- és íráshasználatot, magukat az intézményeket – „odaszólások, odatelefonálások formájában.”
Ezt a rendszert/jelenséget a Véemeszesek – többnyire az MNT ülésén – „közösségépítésnek”, mások „a VMSZ által működtetett paranoid centralizációnak”,[54] de egy ideje már csak „Lovasításnak”/„megLovasításnak”[55] nevezik.
A fogalom többnyire a művelődéssel és az MNT által „alapított” sajtóval kapcsolatban terjedt el – Lovas Ildikónak ezekre a területekre való befolyásával, tevékenységével kapcsolatosan. Sokan ugyanis az elképzelés fő ideológusának éppen őt tartják. Az eredmény az a bizonyos „toxikus hatás a közösségi létünkre,” amit Losoncz is észrevett az idézett nyílt levelében.[56]

A tavalyi nemzeti tanácsi választásokon Lovas Ildikó ismét – a most már a csupán Véemeszes listás – MNT tagja lett. A nevéhez fűződő művelődési botrányok ellenére megválasztották a testület Kulturális Bizottságának az elnökévé is. Ennek eredményeként az egypárti Magyar Nemzeti Tanács teljesen a Pásztor/Lovas házi politika alá lesz rendelve. (Fremond Árpád, az MNT elnöke Pásztor István pártkatonája.) A rossz emlékű egypártrendszert hozza vissza, amiből semmi jó nem következhet.
Az ambíciók (túl)fűtötte Lovas MNT tagságával kapcsolatban legalább kétszeresen is felvetődik az összeférhetetlenség kérdése, a Pásztor Istvánnal való kapcsolata és VM4K koordinátori tisztsége miatt (is): a konyhaasztalnál fognak Pásztorral dönteni a közösségi ügyekről? Önmaga pénzügykezelését fogja ellenőrizni az MNT-ben?
Az összeférhetetlenség miatt Lovasnak le kell mondani vagy az MNT tagságról, vagy az összes többi tisztségéről! Neki azonban ez eszébe sem jut. A Kulturális Bizottság január 16-ai alakuló ülésén, egyebek mellett, célul tűzték ki, hogy az MNT még az idén „új kulturális stratégiát”[57] fogadjon el. Nem kell kételkedni, hogy a „mi Miránk” még jobban meg fogja lovagolni a teljes vajdasági magyar szellemi életet.
Egyelőre nehéz megjósolni, hogy a Lovas-Pásztor kettős sorsa hogyan alakul. A történelmi példák óvatosságra intenek. Nem segítenek a hajba tűzött piros rózsák! Sőt! Okulni kell(ene) ezekből!

BOZÓKI Antal
__________
[1] 7. Nők a történelemben. https://www.nkp.hu/tankonyv/tortenelem_tarsadalomismeret_10/lecke_05_007

[2] Bálint István: Sexuálcentrikus világunk. Temerini Újság 2014. p. 267.

[3] Szép Heléna: istennő vagy szajha. https://mult-kor.hu/cikk.php?id=11223, 2005. október 20. 13:05

[4] Helené. https://hu.wikipedia.org/wiki/Helen%C3%A9

[5] Trója. https://hu.wikipedia.org/wiki/Tr%C3%B3ja

[6] Uo. és VII. Kleopátra. https://hu.wikipedia.org/wiki/VII._Kleop%C3%A1tra

[7] Jeanne d’Arc. https://hu.wikipedia.org/wiki/Jeanne_d%E2%80%99Arc

[8] Nicolae Ceaușescu. https://hu.wikipedia.org/wiki/Nicolae_Ceau%C8%99escu

[9] Elena Ceaușescu. https://hu.wikipedia.org/wiki/Elena_Ceau%C8%99escu

[10] Slobodan Milošević. https://hu.wikipedia.org/wiki/Slobodan_Milo%C5%A1evi%C4%87

[11] Мирјана Марковић. https://sr.wikipedia.org/wiki/

[12] Politika. https://www.politika.rs/scc/clanak/427468/Marko-i-Marija-se-cituljom-u-Pobjedi-oprostili-od-majke

[13] 5 legendás asszony a magyar történelemből. https://www.magyarorszagom.hu/5-legendas-asszony-a-magyar-tortenelembol.html, és 8 csodálatos magyar nő, akik történelmet írtak: képeken az első orvos, ügyvéd és pilóta. https://femina.hu/kapcsolat/uttoro-magyar-nok-tortenelemben/

[14] Lovas Ildikó. https://hu.wikipedia.org/wiki/Lovas_Ildik%C3%B3

[15] Csonka Áron. https://www.facebook.com/csonkaaron, 2023. február 14. 9:30

[16] Vajdasági Magyar Szövetség. Elnökség. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/elnokseg

[17] Magyar Nemzeti Tanács tagjai. https://www.mnt.org.rs/rolunk/tanacs

[18] Magyar Nemzeti Tanács. Kulturális Bizottság. https://www.mnt.org.rs/rolunk/kulturalis-bizottsag

[19] „Közösségi pontként funkcionálunk”. https://www.vm4k.org.rs/%E2%80%9Ek%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9gi-pontk%C3%A9nt-funkcion%C3%A1lunk%E2%80%9D, 2019. április 24.

[20] Sövény Ferenc: Tiltott Tanyaszínház – Folytatódik a közéleti őrület https://www.youtube.com/watch?v=WDLAaS9pSnQ

[21] 2014-es magyar nemzeti tanácsi választás (Megválasztott képviselők).
https://hu.wikipedia.org/wiki/2014-es_magyar_nemzeti_tan%C3%A1csi_v%C3%A1laszt%C3%A1s

[22] (Szerkesztőségi összefoglaló) Lovas Ildikó távozott az MNT-ből. https://www.magyarszo.rs/hu/2681/kozelet/125902/Lovas-Ildik%C3%B3-t%C3%A1vozott-az-MNT-b%C5%91l.htm, 2015. április 20. 21:56 >> 2015. április 20. 22:15

[23] Mi történik a Magyar Nemzeti Tanács háza táján? https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/18494/Mi-tortenik-a-Magyar-Nemzeti-Tanacs-haza-tajan.html, 2015. április 18. 17:16
Lásd még Bódis Gábor: Ahol a párt szakadt https://hu.autonomija.info/bodis-gabor-ahol-a-part-szakadt, 2015. szeptember 14.

[24] Uo.

[25] Uo.

[26] Uo.

[27] Bečejski Mozaik: Miért és kiért van a Magyar Nemzeti Tanács? Tévedések és botrányok sorozata a nemzeti tanácsban és körülötte https://becejski-mozaik.co.rs/specijali/item/2526-miert-es-kiert-van-a-magyar-nemzeti-tanacs, 2015. november 27.

[28] Előretolt Helyőrség. Kiadja a Szekeres László Alapítvány. Impresszum, 2022. január 11. 2. (Impresszum)

[29] Lovas Ildikó. https://www.vamadia.rs/profil/lovas-ildiko

[30] A részletek A vajdasági magyar tudományosság égető kérdései c. írásomban. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14479, 2022. május 16.

[31] Bővebben lásd a „Lovasítás” (2.) c. írásomban. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14240, 2022. február 4.

[32] https://www.vm4k.org.rs/lovas-ildik%C3%B3-sz%C3%A9p-am%C3%A1li%C3%A1k-k%C3%B6nyvbemutat%C3%B3-kosztol%C3%A1nyi-dezs%C5%91-sz%C3%ADnh%C3%A1zban

[33] Keller-Alánt Ákos: Így nyomul Orbán a Vajdaságban. https://magyarnarancs.hu/belpol/igy-nyomul-orban-a-vajdasagban-127033, 2020. február 20.

[34] Változó kisebbség : Kárpát-medencei magyar fiatalok A GeneZYs 2015 kutatás eredményei. http://real.mtak.hu/72830/

[35] LOSONCZ Márk: Valóban, mi lesz velünk, vajdasági magyarok?
https://hu.autonomija.info/losoncz-mark-valoban-mi-lesz-velunk-vajdasagi-magyarok/, 20223. január 24.

[36] Bővebben lásd a Lovas esete Zemannal c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13651, 2021. június 9.

[37] Bódis Gábor: A Pásztor-világ második nagy kultúrbotránya https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13767, 2021. július 28.

[38] Lukács Melinda: „Nem akarok megfelelni sem divatnak, sem elvárásnak” https://www.magyarszo.rs/hu/4720/mellekletek_kilato/, 2021. szeptember 12. 11:11

[39] Lásd a „Félmillió ember él mélyszegénységben” („Nincs értékelhető irodalmi teljesítménye”) c. írásom https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13996, 2021. november 2.

[40] (RTV) Herceg János Irodalmi Díj Lovas Ildikónak. https://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/herceg-j%C3%A1nos-irodalmi-d%C3%ADj-lovas-ildik%C3%B3nak_1380134.html, 2022. október 08. 20.12

[41] Lovas Ildikó: Szép Amáliák - könyvbemutató a Kosztolányi Dezső Színházban. 2022. november 25.
https://www.vm4k.org.rs/lovas-ildik%C3%B3-sz%C3%A9p-am%C3%A1li%C3%A1k-k%C3%B6nyvbemutat%C3%B3-kosztol%C3%A1nyi-dezs%C5%91-sz%C3%ADnh%C3%A1zban
[42] já: Történelem alulnézetből. Egy hagyomány felelevenítése: ünnepélyesen átadták Lovas Ildikónak a Szép Amáliák című, újonnan megjelent kötetét. Magyar Szó, 2022. november 17, 8., és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/5086/kultura/275788/T%C3%B6rt%C3%A9nelem-aluln%C3%A9zetb%C5%91l-lovas-ildik%C3%B3-%C3%9AJ-K%C3%96NYVEK-Vir%C3%A1g-G%C3%A1bor.htm, 2022. november 17. 11:13
[43] P.E.: A mű, ami alatt leszakad az asztal. Magyar Szó, 2022. december 5. 5.
[44] (Pannon RTV) Bemutatták Lovas Ildikó Szép Amáliák című regényét Magyarkanizsán. 2023.02.09 18:22 - 19:30
[45] já: Száz év, nem szokványos perspektívából. https://www.magyarszo.rs/hu/5149/kultura/280150/Sz%C3%A1z-%C3%A9v-nem-szokv%C3%A1nyos-perspekt%C3%ADv%C3%A1b%C3%B3l-lovas-ildik%C3%B3-k%C3%B6nyvbemutat%C3%B3-Temerin-Vir%C3%A1g-G%C3%A1bor.htm, 2023. február 2. 08:08
[46] Hhzs: A lokális értékek felfedezése. Magyar Szó, 2023. február 17. 7.
[47] A „legrangosabb” vajdasági magyar díjakról és a díjkiosztó bizottságokról.
http://ujvidekimagyartanszek.ff.uns.ac.rs/index.php/hirek-rendezvenyek/205-a-legrangosabb-vajdasagi-magyar-dijakrol-es-a-dijkioszto-bizottsagokrol
[48] Bence Erika: Piszkos bugyik között viruló fejjel. https://szmsz.press/2021/10/27/piszkos-bugyik-kozott-virulo-fejjel/, 2021. október 27. 10:17
[49] Losoncz Márk: Nyílt levél a VMSZ-nek. https://hu.autonomija.info/losoncz-mark-nyilt-level-a-vmsz-nek/, 2023. január 4.
[50] VMDK közlemény: Kontra Ferenc végérvényesen leváltva! https://hetnap.rs/cikk/Kontra-Ferenc-vegervenyesen-levaltva-20908.html, 2015. október 18.
[51] Bódis Gábor: Vajdmagyar ki kicsoda http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=6523, 2015. október 14.
[52] Lovas Ildikó. https://www.vamadia.rs/profil/lovas-ildiko
[53] Uo.
[54] P. E.: Három oszlopra támaszkodó tervek. Magyar Szó, 2021. december 30. 1. és 4., és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4813/kozelet/256900/H%C3%A1rom-oszlopra-t%C3%A1maszkod%C3%B3-tervek-MNT.htm, 2021. december 29., 21:36 >> 2021. december 29., 23:56
[55] Lásd a Lovasítás (1-3) c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14234, 2022. február 2., https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14240, 2022. február 4., és https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14244, 2022. február 7.
[56] Lásd a 49-es jegyzetben.
[57] (-) Az érdemi munka kezdetén. Magyar Szó, 2023. január 17. 8.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése