Oldalak

2023. február 14., kedd

Bekérte a rendőrség a kormány egyik kedvenc cégének aktáit

 A Szabad Európa honlapja

2023. február 14. 

Jó reggelt kívánok!

Ezek voltak a legfontosabb cikkeink ma reggelig:

 
Elvenné a jogot ahhoz az önkormányzatoktól Lázár János, hogy külsős közbeszerzési tanácsadókat alkalmazzanak, arra hivatkozva, hogy nem hatékony és pazarló a rendszer. Hódmezővásárhelyi polgármesterként és miniszterként korábban ő maga futtatott így kormányközeli cégeket.

Csőzik László érdi polgármestert decemberben tájékoztatott a rendőrség, hogy nyomozást folytat. Ebben a levélben bekérték a bevont szaktanácsadókkal kapcsolatban rendelkezésre álló dokumentumokat is.

Egy belső vizsgálat szerint az óvodaépítési tenderekre ugyanazokat a cégeket hívták meg, a benyújtott pályázatok feltűnő hasonlóságot mutattak, a legnagyobb nyertes cég pedig kapcsolatba hozható az óvodaügyekért felelős volt fideszes alpolgármesterrel. A belső jelentésben szereplő egyik cég az Ész-Ker Zrt., így most ennek dokumentumai is a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon vannak.
 
Lemaradás

A kormányzati munka minősége nem jó Magyarországon, az államigazgatásban ugyanis a szakmai szempontokat felülírták a politikaiak. Bod Péter Ákos szerint a kormánynak nem kell félnie a sajtótól, az ellenzék nem számít, és „ez az egyenes út a szakmai standardok csökkenéséhez”. Az Európai Unióhoz csatlakozó volt szocialista országok utolsó harmadában vagyunk, a lemaradásunk nemcsak az EU-hoz képest szembetűnő, hanem a rendszerváltó tagállamok is elhúztak mellettünk.

Bod Péter Ákos egyetemi tanár, az Antall-kormány volt ipari minisztere, és egykori jegybankelnök szerint nem sikerült az uniós támogatásokat hatékonyan felhasználnunk és az országban befektető multinacionális cégek esetében sincs elmozdulás a nagyobb hozzáadott értékkel bíró termelés irányába.
 
Felvidék

Rastislav Káčer, az ügyvezető szlovák kormány külügyminisztere az egyik kereskedelmi televízió politikai vitaműsorában múlt kedden arról beszélt, hogy Magyarország akár területi igénnyel léphet fel Szlovákiával szemben. „Ha Vlagyimir Putyin sikerrel járt volna, és most a keleti szomszédunk lenne, akkor ma ilyen igényekkel néznénk szembe – jelentette ki a tárcavezető arra utalva, hogy ha Oroszország ukrajnai inváziója Moszkva sikerével ért volna véget, Magyarország bejelentette volna területi igényét Szlovákiával szemben. – Ez most is téma” – tette hozzá Káčer.

A szlovák külügyminiszter egy rejtélyes titkosszolgálati jelentésre hivatkozva nyilvánosan beszélt arról, ha Moszkva győzne Ukrajnában, Magyarország területi követeléseket támasztana Szlovákiával szemben, egyben élesen bírálta Orbán Viktort és kormányát. A diplomáciai pengeváltás Budapest és Pozsony között borítékolható volt, de a parlamenti választás előtt álló Szlovákia belpolitikájában is egymást követték a magyar téma körüli szópárbajok.

Szijjártó Minszkben

Jens Stoltenberg arról számolt be, hogy Oroszország egyre több katonát és fegyvert küld Ukrajnába, miközben semmi jele nincs annak, hogy Vlagyimir Putyin elnök békére készülne.

„Amit látunk, hogy Putyin elnök és Oroszország még mindig meg akarja szerezni az ellenőrzést Ukrajna felett” – emelte ki brüsszeli sajtótájékoztatóján az észak-atlanti szervezet vezetője hétfőn.

Az inváziós erők már hosszú hónapok óta nagy erőkkel támadják a kelet-ukrajnai Donyec-medencét és elsősorban a stratégiai fontosságú Bahmut környékét. Kijev azonban ennél is sokkal nagyobb szabású orosz offenzívára készül, amely a Donyecki és Luhanszki terület mellett az északkeleti Harkivi és a délkeleti Zaporizzsjai területét is érinti.

Eközben Belaruszba látogatott Szijjártó Péter, hogy a Szergej Alejnikkel, a belorusz külügyminiszterrel találkozzon – számolt be hétfőn elsőként a Szabad Európa. Információink szerint a látogatás célja „a kommunikációs csatornák nyitva tartása” a két ország között.
 
Amit még tudni érdemes

Nyolc látványos grafikon arról, hogyan szegényedtünk el az elmúlt két évben (G7.hu)
Két éve még 1200 kg kenyeret lehetett venni a magyar átlagfizetésből, tavaly év végén már csak 600-at.

Vodafone-vásárlás: Rogán Antal bizalmasai foglalták el a kulcsposztokat (24.hu)
A miniszter jobbkeze is helyet kapott a távközlési vállalat vezetésében, ahogy a turisztikai támogatásokat osztó Guller Zoltán is.

Hol van az a rengeteg orosz pénz, amit Ukrajnának ígért a Nyugat? (444.hu)
300 milliárd eurónyi orosz állami vagyont fagyasztottak be állítólag Nyugaton. Az EU-s tagállamok vezetői a múlt hét végén ezt odaígérték Ukrajnának, a háborús károk helyreállítására. Ám van néhány bökkenő.
 
Szép napot!
Wiedemann Tamás  

szabadeuropa@rferl.or

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése