Oldalak

2023. március 3., péntek

A tényfeltáró újságírás visszatérése?

„Vannak igazi újságírók – minden nyomás ellenére”!

A szerepeket kiosztották. A médiák sötétséget árasztanak, a halom félelmet.
Slobodan Simić

„Vannak igazi újságírók – minden nyomás ellenére”! 

A magyarországi[1] és az erdélyi[2] Átlátszó portált követően – „hosszú hónapok lázas készülődése után”[3] –, február 13-án tényfeltáró internetes oldal indult Szabadkán, Átlátszó Vajdaság[4] címmel.

– Talán nem túlzás azt állítani, hogy évtizedes lemaradást igyekszem pótolni, amikor a vajdasági magyar közösségnek és sajtószakmának egy olyan újságírói műfajt szeretnék (vissza)adni, amelyre napjainkban feltétlenül szüksége van – írja az olvasónak címzett lapindító cikkében Gyurkovics Virág (1987, Szabadka), a lap alapító-főszerkesztője.
– Az Átlátszó Vajdaság első és legfontosabb feladata, hogy hatalom-ellenőrző funkcióját – a politikai és pénzügyi visszaélések fékeként és ellensúlyaként – ellássa.
Célom, hogy tartalommal töltsem meg a közpénz, közadat és közérdek fogalmát olymódon, hogy a becsületes, törvénytisztelő, adófizető polgárok érezzék annak a súlyát, hogy – a közteherviselés okán – igenis jár nekik a felelős, számonkérhető és elszámoltatható érdekképviselet. Munkámmal szeretnék hozzájárulni a minőségi tájékoztatásba vetett bizalom visszaépítéséhez, valamint – a kritikus olvasás és hírfogyasztás ösztönzésével – a társadalom médiatudatosságának fejlesztéséhez – írja a vezércikkében Gyurkovics Virág.
Újságírói pályáját a főszerkesztő – az életrajza szerint – „2009-ben a Vajdaság Ma hírportálnál kezdte. 2012-től a Hét Nap hetilap újságírója, 2014-től a művelődési rovat szerkesztője. 2017-től szabadúszó újságíróként közölte publicisztikáit és tényfeltáró cikkeit a többi között az Átlátszó, az Átlátszó Erdély, a KRIK, a CINS, az Autonómia, a Dunszt és a Napunk online felületein, valamint a Családi Kör hetilap hasábjain.”[5] Nem mellékes, hogy a Vajdasági Független Újságírók Egyesületének (NDNV) a tagja.[6]

A vajdasági magyar újságírás – kivéve a Vajdasági Rádió és Televíziót (VRTV) és néhány internetes portált – már huzamosabb ideje a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) által vezérelt Magyar Nemzeti Tanács (MNT) irányítása alatt működik, ideértve a megalkuvó/elbújó Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületét (VMÚE)[7] is.
Vannak szerencsére kivételek is, mint például Bágyi Ribár Renáta, a VRTV magyar szerkesztőségének tagja, akinek a Vajdasági Független Újságírók Egyesülete (NDNV) az idén odaítélte „a nemzeti közösségek nyelvén tudósító legjobb újságírónak járó díjat”.[8]
Indoklásában a zsűri kiemelte, hogy „szerkesztői és műsorvezetői munkáját mindig a polgárok igaz, teljes és időszerű tájékoztatására való joga vezérli”.[9] Ez is arról tanúskodik, hogy a Vajdaságban is „létezik újságírás, és vannak igazi újságírók – minden nyomás ellenére” – írja a március 1-jei díjátadásról szóló tudósításban.[10]
A díj átvételekor az újságírónő elmondta, hogy munkája végzését illetően „egyes politikusok, konkrétan a VMSZ államtitkár asszonya” irányából érkeztek megbélyegző kijelentések, és akkor rögtön az NDNV állt ki mellette”.[11] Mellesleg megjegyezte, hogy „nekünk, vajdasági magyar újságíróknak is van egyesületünk”.[12] Csak éppen a VMÚE nem hallatta a hangját! Szégyen! Máriás Endrét, a szervezet elnökét mielőbb meneszteni kell!

A VMSZ vezetői és az MNT tisztségviselői megszokták, hogy – a testület irányította média újságírói –, alákérdezős, üres interjúkat készítenek velük, amelyek után zökkenőmentesen futhat tovább a párhuzamos valóságokat fenntartó, álságos hatalmi gépezet. Bágyi Ribár Renáta műsoraiban azonban ez nem szokásos.
Pásztor István pártelnök olykor leplezetlen dühvel és (megengedhetetlen) kioktató hangon válaszolgatott a szerinte provokatív kérdésekre a VRTV Fókuszban c. TV-műsorban (2022. október 20-án).[13]
A fia, Bálint ugyancsak a Fókuszban (2022. november 24-én)[14] szintén megpróbált fölényeskedő, ironizáló hangnemet felölteni. A kérdések pedig egyáltalán nem voltak fölöslegesek, hiszen a VMSZ monolit, elharapózó teljhatalmára, a demokrácia, a párbeszéd minimumát sem tisztelő törekvéseire ugyancsak reagálni kellene a vajdasági magyar nyilvánosságban.
A műsor után Pásztor Bálint a Facebook-profilján[15] vitát kezdeményezett, amelyben Vicsek Annamária oktatási államtitkár Bágyi Ribár Renátát próbálta megbélyegezni, miszerint az ilyen – ellentmondások (valójában közvélemény-megtévesztések) okát firtató – újságíró nem is lehet „jó magyar”.[16]

Tudjuk, a lincshangulatkeltés a hatalom eszköze szokott lenni. Kezükben van majdnem minden média, megtehetik. Szerencse, hogy ezt ebben az esetben a Vajdasági Független Újságírók Egyesülete (NDNV) és az VRTV Magyar Szerkesztősége meg tudta fékezni.
Sajnos, rögös az út, ha a hatalmi érdekkel szemben kívánják megvédeni az újságírók a szakmájuk, hivatásuk, világuk integritását, normalitását. Ezért az újságírótársadalom körében is inkább jelen van a kockázatkerülő magatartás, az öncenzúra. A tényfeltáró újságírás óriási veszélyekkel járó szakma.
Szlovákia pl. épp most emlékezett meg arról a fiatal, oknyomozó újságíróról, Ján Kuciakról, akit öt évvel korábban a régészként dolgozó menyasszonyával, Martina Kušnírovával együtt gyilkoltak meg brutálisan a szlovákiai Nagymácséd településen a politikai és rendőri körökkel

összedolgozó maffia emberei. A megrendelő, a valódi bűnös még szabadon van.[17]
Szerbiában is néhány újságírót megöltek (Slavko Ćuruviját, Radislava Dada Vujasinovićot,
Milan Pantićot), másokat halálosan megfenyegettek.
Az Európai Parlament (EP) a legutóbbi (2022. július 6-ai) Szerbiával kapcsolatos állásfoglalásában (2021/2249(INI)) elítélte – egyebek mellett – „az újságírók elleni támadásokat” (6. pont).[18]
Az EP „sajnálatát fejezi ki az újságírók és a civil társadalom ellen irányuló, többek között parlamenti képviselők és kormányzati tisztviselők által elkövetett folyamatos fizikai támadások, megfélemlítés, gyűlöletbeszéd és politikai gyalázkodások miatt; arra kéri a hatóságokat, hogy minden esetben vizsgálják ki az ilyen támadásokat, az elkövetőkre szabjanak ki megfelelő büntetést, és javítsák az újságírók és az emberi jogi aktivisták biztonságát; aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a kormány politikájával szemben kritikus emberi jogi aktivistákat, oknyomozó újságírókat, sajtóorgánumokat és civil társadalmi szervezeteket folyamatosan támadják és rossz hírbe keverik” – írja a dokumentum 51. pontjában.[19]

Gyurkovics Virág nagy feladatot vállalt magára, azt is lehetne mondani, „nagy fába vágta fejszéjét” azért is, mivel a tényfeltáró újságírásnak szinte alig van hagyománya a Vajdaságban, eddig csak „előfutárai voltak”[20] nálunk ennek a műfajnak.
Az Átlátszó oldalán[21] közölt nyolc írás arról szól, hogyan tudósítottak a vajdasági magyar médiumok a magyarországi politikai szereplőkről a 2022. évi országgyűlési választási kampányt megelőző hónapokban; milyenek a Prosperitati Alapítvány eddigi pályázati eredményei; milyen szabálytalanságok voltak a Nemzeti Választási Irodához (NVI) beérkezett levélszavazással kapcsolatban; milyen szerepet játszottak a történelmi-közéleti események a vajdasági magyarok aktuális helyzetének kialakulásában; hogyan alakult meg az MNT és lett „mára kétharmadában VMSZ-tagokból, a fennmaradó részében pedig pártszimpatizánsokból álló” testületté, a legújabb pedig a vajdasági magyar kisebbségi politika múltjáról készült írás első része. Van egy személyes hangvételű cikk is, Gyurkovics Virág identitáskereséséről a 2000-es években.
A főszerkesztő a (nyolcadik) lapindító vezércikkben jelezte is, hogy „a portálon kezdetben olyan hírháttér-magyarázatokat is publikál, amelyek segíthetnek megérteni a vajdasági magyarság közéletét befolyásoló tényezőket, és kontextusba helyezni a régióban zajló folyamatokat”.[22]
A továbbiakban, ezek szerint, olyan írásokra is számíthat az olvasó, amelyek napjaink problémáit göngyölítik majd fel a tényfeltáró újságírás módszereivel. Ez azonban egy cseppet sem lesz könnyű feladat. Elsősorban az adatokhoz való körülményes, hosszadalmas és nem ritkán reménytelen hozzáférés, vagy éppen hozzáférhetetlenség miatt.
A Gyurkovics Virág által vállalt feladat nehézségét növeli az is, hogy a portál szerb és angol nyelven is közölni kívánja az ott megjelent írásokat, az impresszumból[23] viszont nem látszik, hogy munkájában segítségre is számíthat.

Bágyi Ribár Renátának gratulálunk a most elnyert díjához. A példája és Gyurkovics Virág fontos kezdeményezése iránymutató lehetne a vajdasági magyar újságírói társadalom számára: kezdjenek el félelem nélkül tájékoztatni, hogy – Bágyi Ribár Renáta szavaival – „tartsanak ki, hagyatkozzanak a józan eszükre, és mindenféle nyomást hárítsanak el, főleg a politikai nyomást”.[24]
Kívánunk Gyurkovics Virágnak is sok sikert és eredményes (tényfeltáró) munkát! Kezdete lehetne ez „a vajdasági magyar tényfeltáró újságírás művelésének, visszatérésének”.[25] A politikusok ennek nem fognak örülni, de ez a demokrácia egyik alapkövetelménye! Csak így lehet megvalósítani a sajtó hatalom-ellenőrző szerepét!

BOZÓKI Antal

__________
[1] Átlátszó. https://atlatszo.hu/

[2] Átlátszó Erdély. https://atlatszo.ro/

[3] Gyurkovics Virág: Elindult az Átlátszó Vajdaság! https://atlatszo.rs/2023/02/13/elindultunk/?fbclid=IwAR1CfLVAd__mvOZFguA7FQwy7GU3XSmZI0hdW3LVWRAgoE1Wyo3X1m_rGMs, 2023. február 13.

[4] Átlátszó Vajdaság. https://atlatszo.rs/

[5] Lásd a 3-as alatti írást.

[6] Uo.

[7] Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. http://www.vmue.org.rs/

[8] Újságírói díjat kapott Bágyi Ribár Renáta.
https://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/%C3%BAjs%C3%A1g%C3%ADr%C3%B3i-d%C3%ADjat-kapott-b%C3%A1gyi-rib%C3%A1r-ren%C3%A1ta_1422610.html

[9] Uo.

[10] Uo.

[11] Uo.

[12] Uo.

[13] Fókuszban – 2022. október 20. https://media.rtv.rs/hu/fokuszban/77820, 30: 44
Bővebben lásd a Fókuszban: Pásztor István (1-3) c. írásom.
https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2022. október 28. 11:19, https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2022. október 30. 11:06, http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2022. november 1. 11:13, és
https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2022. november 3. 11:32,

[14] Fókuszban – 2022. november 24. https://media.rtv.rs/hu/fokuszban/78764
Bővebben lásd az Emlékmű helyett fasizmus ellenes plató (3.) c. írásom.
https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/1944-1945, 2022. december 6. 13:38

[15] Pásztor Bálint. https://www.facebook.com/drpasztorbalint, 2022. november 24. 21:23
Lásd még az előző jegyzetben lévő írásom.

[16] Bővebben lásd Öreg Anna parlamenti képviselő december 9-ei közleményét: A VMSZ dönti el, hogy ki a jó és ki a rossz magyar? https://szmsz.press/2022/12/09/oreg-anna-a-vmsz-donti-el-hogy-ki-a-jo-es-ki-a-rossz-magyar/2022. december 9. 11:59
Lásd még az Emlékmű helyett fasizmus ellenes plató (5.) c, írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/1944-1945, 2022. december 12. 11:57

[17] Öt éve gyilkolták meg a maffia emberei a szlovák oknyomozó újságírót és párját: „Gyalázat, hogy a valódi bűnös még szabadon van” – videó. https://www.blikk.hu/aktualis/krimi/szlovakia-fico-maffia-ndraghenta-kuciak-bergyilkos-kivegzes/s0nenj0, 2023. február 21. 4:32

[18] Az Európai Parlament 2022. július 6-i állásfoglalása a Bizottság Szerbiáról szóló, 2021. évi jelentéséről (2021/2249(INI)). https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2022-0284_HU.html

[19] Uo.

[20] Lásd a 3-as alatti írást.

[21] Lásd a 4-es alatti oldalon.

[22] Lásd a 3-as alatti írást.

[23] Impresum. https://atlatszo.rs/sr/impresum/

[24] Lásd a 8-as alatti írást.

[25] Miskolczi József. https://www.facebook.com/search/top?q=napl%C3%B3%20vez%C3%A9rigazgatr%C3%B3s%C3%A1g2023. február 21 19:07

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése