Oldalak

2023. március 20., hétfő

Dupla diktatúra!

 Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, álló és szabadtéri

2023. március 17. 13:15

⭕ Elnyomás támogatói & segítői ⭕
▪️Azok számára, akik erre nem figyeltek fel, az elmúlt napokban több újságírót, egyetemi tanárt, népképviselőt, polgárt támadtak meg az AV- Prosperáló István féle Szerbiában.
▪️ Egyedüli „bűnük” az volt, hogy nyilvánosan kimerték mondani a véleményüket a jelenlegi társadalmi – politikai rendszerről.
▪️ Ezért ma a népképviselőház Tájékoztatási Bizottsága napirendre szerette volna tűzni az újságírók és az újságírás jelenlegi helyzetének megvitatását.
▪️ Nebojša Bakarec (SNS)és a hatalmi koalíció tagjai ezt ellenezték, és megakadályozták a téma napirendre kerülését.
▪️ Információim szerint Ökrész Rozália (VMSZ), a Magyar Szó volt igazgatója, most népképviselő, a bizottság tagja, is azok között volt akik ellehetetlenítették a téma megvitatását, állásfoglalás kialakítását.
▪️Ez is egy bizonyítéka annak, hogy a szabadkai kisebbségi kormánypárt tevőlegesen hozzájárul AV autokrata rendszerének működtetéséhez és életben tartásához. Nem csoda, hiszen ők is hasonlót tesznek a közösségünkön belül.
▪️Dupla diktatúra alatt vagyunk!

2023. március 17. 9:11
 
⭕ Március 15. 🇭🇺 Másképpen ⭕
▪️ Az 1848-ban felkelő ifjúság egyik sarkalatos követelése a szabad sajtó volt.
▪️ Ennek jegyében, egy sajnálatos dologról kell beszámolnom.
▪️Pár nap leforgása alatt már másodszor történik meg a Magyar Szó, Pannon RTV, Hétnap részéről a VMDK teljes elhallgatása.
▪️ Először Bajmokon, majd most Bácskossuthfalván. Mindkét esetben szimpla koszorúzásról van szó, semmilyen politikai tevékenységről❗
▪️ Felteszem a kérdést Kabók Erikának, volt újságírónak, Duna TV tudósítójának, mostani MNT VB tájékoztatási tagnak, ez volna az a "professzionalizmus és kiegyensúlyozott tájékoztatás" amiről beszélt a médiastratégia kapcsán?
▪️ Nem szégyellik magukat?! Még egy koszorúzásról se tudnak beszámolni részrehajlás nélkül?
▪️Az meg külön szégyen, hogy a történelmi egyházak képviselőit utolsó előtti helyre tették a koszorúzási protokollban!
☝️ Szerencsére mi már megedződtünk és mindenre fel vagyunk készülve! Ezért készült ez a rövid videó, amely bizonyítja a jelenlétünket 😉 Katt a videóra 👇
(A videón egy számunkra ismeretlen egyén felolvas valamit, majd a VMDK küldöttsége látható)
 
Csonka Áron 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése