Oldalak

2023. március 9., csütörtök

Január lehetett a csúcspontja a hazai infláció évek óta tartó emelkedésének

 A Szabad Európa honlapja

2023. március 9.

Jó reggelt kívánok!
 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Kissé csökkent, de maradt 25 százalék felett a magyar infláció
Beigazolódni látszik a korábbi elemzői várakozás, január lehetett a csúcspontja a hazai infláció évek óta tartó folyamatos emelkedésének, az év első hónapjában regisztrált 25,7 százalék után ugyanis kicsit lassult az árak emelkedése Magyarországon, februárban 25,4 százalék volt. Besegített, hogy enyhe volt a tél, kevesebbet kellett fűtésre költeni tavalyhoz képest. Az élelmiszerek 43 százalék feletti drágulása viszont továbbra is kiugró.

Matolcsy György ismét keményen beolvasott a kormánynak
Elengedett költségvetés, ársapkák bevezetése, elmaradt oktatási és egészségügyi reform – egyebek mellett ezeket nevezte az elmúlt időszak súlyos hibáinak a jegybankelnök parlamenti beszédében. Matolcsy György azt mondta, hogy nem sértődött, s nem veszett össze a miniszterelnökkel, hanem elvi ellentét van az MNB és a kormány között.

Matolcsy megismételte, hogy szerinte az élelmiszerár-sapkák csak tovább gerjesztették az inflációt, akár három-négy százalékponttal is megemelhették. A jegybankelnök közölte, hogy az élelmiszeripar termelékenysége a második legalacsonyabb az EU-ban, márpedig egy ország sikerét a termelékenység határozza meg.

Gyógyszerből is kevesebbet vesznek a magyarok, a patikusok több pénzt kérnének
A vényes gyógyszerekből is 3-5 százalékkal kevesebb fogyhat, de például a vitaminok dobozforgalma 10 százalékkal eshet vissza. A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége szerint sokat csökkent a betegek vásárlóereje, és a falusi, kistelepülési patikáknak mehet lényegesen rosszabbul a kereskedés. A patikusok nagyobb árrést szeretnének, de több szolgáltatást is nyújtanának.

Szivárgó KSH-adatok: egy hónap kellett a kormánybiztos titkárságának, hogy elismerje a hibát
Publikálás előtt kerültek ki akkor még embargós adatok egy kormányközeli elemzőcéghez. A Központi Statisztikai Hivatal az embargó szabályainak súlyos megsértéséről beszél, olyan adatszivárogtatásról, amelyre évtizedek óta nem volt példa.
Miért olyan jelentős ez az ügy, amikor olyan adatokról van szó, amelyek nem sokkal később amúgy is nyilvánosságra kerültek volna? Miért fontos, hogy a nyilvánosság egyszerre férjen hozzá ezekhez az adatokhoz? A történtekkel két cikkben is foglalkozott Keller-Alánt Ákos, ő volt a Szabad Európa podcastsorozata, a Sztoriban vendége.

Mélyszegénység Vas megyében: állami segítségre várnak a Csókakő-majorban
Nem tud mit kezdeni az önkormányzat és az ingatlan tulajdonosa sem a Szombathelyhez közeli, porpáci major mélyszegénységben élő lakóival. A tulajdonos korábban befektetési céllal, egy akkor még tervezett repülőtér megépítésének reményében vette meg a majort. Az eset azt bizonyítja, hogy az ország tehetősebbnek tartott részén is élnek emberek kilátástalan nincstelenségben. Ők azonban hiába jelennek meg a statisztikákban, a politika többnyire tudomást sem vesz róluk, nem számítanak, hiszen ők azok, akiknél a legkisebb a szavazási hajlandóság, nem hálás velük foglalkozni.

Ukrajna továbbra is tagadja, hogy köze lenne az Északi Áramlat elleni szabotázshoz
Ukrajna ismét közölte, hogy nem volt köze az Északi Áramlat gázvezeték elleni szabotázshoz, jóllehet a The New York Times című napilap március 7-én arról számolt be, hogy az amerikai hírszerzés szerint egy „ukránbarát csoport” áll a szeptemberi támadások mögött, amelyek következtében gáz szökött a vezetékből a Balti-tengerbe. „Nem mi követtük el” – szögezte le az ukrán védelmi miniszter.

Levette a szankciós listáról a Wagner-csoport tulajdonosának anyját az Európai Unió Bírósága
Nincsen üzleti, csak családi kapcsolat Jevgenyij Prigozsin, a Putyin-párti Wagner-csoport tulajdonosa, illetve anyja között az Európai Unió Bírósága szerint, ezért a testület helyt adott Violetta Prigozsina kérelmének, és levette az asszonyt a szankciós listáról – közölte a luxembourgi székhelyű törvényszék.

Amit még tudni érdemes
Kockázatok sorát azonosította a magyar gazdaságban a hitelminősítő (Portfolio)
Az EU-források körüli elhúzódó vita, Magyarország energiakitettsége Oroszország felé, illetve a bedőlő hitelek számának várható növekedése mind-mind olyan lefelé mutató kockázatok, amelyek a Moody's szerint erőteljesen meghatározhatják a hazai gazdaság rövid- vagy középtávú pályáját.

Hiába jelentkeztek idén többen pedagógusképzésre, szaktanárból nem lesz elég (Népszava)
A PSZ alelnöke szerint sokan kész tényként kezelik a kormánykommunikáció állítását, miszerint a következő években soha nem látott béremelés lesz a pedagógusoknál, holott az erre szánt pénzeket az európai uniós támogatásoktól tették függővé.

Erasmuson tanuló lányát látogathatta meg Orbán Viktor Firenzében (444)
Hadházy Ákos forrásai megerősítették az információt, hogy Orbán a lányát látogatta meg Egyiptomból hazafelé a honvédség repülőgépével. „A kormányfő tehát egy családi program miatt tett kitérőt, ami csak a repülőgép üzemeltetési költségét tekintve legalább 3-4 millió forintba került az adófizetőknek” – közölte.

Két évvel ezelőtt politikai körökből szóltak Varga Juditéknak, hogy még ne váljanak (Blikk)
A napilap kormányközelből származó információi szerint két éve ténylegesen elszánta magát a pár a válásra, ám politikai körökből jelezték az igazságügyi miniszternek, hogy túl kényes lenne, ha a választás előtt a kapcsolatuk végétől volna hangos a sajtó.

Minden jót kíván a mai napra:

A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése