Oldalak

2023. március 7., kedd

„Kérem, írjanak arról, hogyan képviseli Zombor községben a magyar érdekeket a VMSZ”

„Kérem, írjanak arról, hogyan képviseli Zombor községben a magyar érdekeket a VMSZ”

2023-03-06 18:48

Ez ma már a második, nyelvhasználattal kapcsolatos cikkünk, és még csak hétfő van. Korábban már írtunk arról a szenttamási problémáról, amire a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége hívta fel a figyelmet.

A közép-bácskai városban ugyanis, habár az utcanévtáblákon eleget tettek a többnyelvűség követelményeinek, a táblákon szereplő magyar felirat azonban sokszor értelmetlen, és hemzseg a helyesírási hibáktól.

Egy olvasónk küldte be a cikkünk nyitóképében szereplő képet, amelynek tanúsága szerint Nyugat-Bácskában sem tartják fontosnak az illetékesek a magyar nyelvet. A fotó Nemesmiliticsen készült, ahol a település nevét óriásbetűkkel két nyelven is kiírták, de magyarul már nem.

– A hab a tortán az, hogy a település nevét horvátul-bunyevácul kiírták (Lemeš). Pedig horvátok és bunyevácok összesen is kevesebben vannak mint a magyarok. Szégyen! Kérem írjanak erről, hogy képviseli a VMSZ a magyar érdekeket! – írta a Szabad Magyar Szó egy felháborodott olvasója (név és cím a szerkesztőségben), aki feltette a kérdést, hogy hol van ilyenkor a Vajdasági Magyar Szövetség, amely a községet a Szerb Haladó Párttal koalícióban irányítja.

Zombor község alapszabályának 7. cikkelye szerint egyébként a nyugat-bácskai városban a szerb nyelv és a cirill betűs írásmód mellett a latin betűs írásmód, illetve a magyar nyelv is hivatalos használatban van, emellett a községben található Monostorszeg és Béreg településeken pedig a horvát nyelv is. Ennek ellenére például Zombor város hivatalos honlapja, ami a sombor.rs címen található, kizárólag szerb nyelven, cirill betűkkel érhető el.

https://szmsz.press/2023/03/06/kerem-irjanak-arrol-hogyan-kepviseli-a-vmsz-zombor-kozsegben-a-magyar-erdekeket/

 

VMDK: Ilyen a hivatalos nyelvhasználat prosperáló-haladó módra

VMDK: Ilyen a hivatalos nyelvhasználat prosperáló-haladó módra

– Szenttamás utcái ékes példái annak hogyan is „működik” a kétnyelvűség Prosperáló & Haladó kormányzat alatt – írta a Facebookon a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége.

Mint írják, az utcanévtáblákkal formailag ugyan eleget tettek a kétnyelvűségnek, de annak, amit a táblákon ír, semmi értelme.

Még a gyakorlat is igen eltérő, mintha Google fordítót használtak volna.

És ezért valaki vastagon felvette a lóvét!

– írja a szervezet.

A VMDK felteszi a kérdést, hogy hol van ilyenkor a „hős” Magyar Nemzeti Tanács?

A párt a Facebookon további fotókat is közzétett:

https://szmsz.press/2023/03/06/vmdk-ilyen-a-hivatalos-nyelvhasznalat-prosperalo-halado-modra/, 2023. március 6. 14:57

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése