Oldalak

2023. május 1., hétfő

Kit zavar a magyar felirat egy magyar többségű településen?

Mérhetetlen döbbenettel és sajnálattal kell közzétennünk azt a hírt,hogy Bácsgyulafalván a VMDK által felállított magyar nyelvű feliratot, még aznap ismeretlen tettesek leszakították, majd elvitték magukkal.

Nem szeretnénk senkit sem vádolni a példátlan incidensért, de tényként elmondható, hogy a 2023.04.29-én tartott programismertető megmozdulásunkra párhuzamos aláírásgyűjtést, szórolapozást szervezett a Szerb Haladó Párt helyi tagozata.

Ezt követően pedig egyik aktivistájuk felvonult a Bácsgyulafalva felirat felállításának helyszínén, megzavarván ezzel a VMDK sajtótájékoztatóját.

Úgy gondoljuk, ezek a tények magukért beszélnek, és nem szükséges magas szintű képzeleterő ahhoz milyen irányban kellene kutakodni.

Annál is inkább mert a haladó aktivisták között jelen volt a bácsgyulafalvi Helyi Közösség alelnöke és a haladó párt helyi megbízottja, aki hathatós szerepet játszott a település nevét jelző, csak szerb nyelven kihelyezett felirat kihelyezésében.

A VMDK szomorúnak tartja azt, hogy a magát „európainak” és „minden nemzetiség felé” nyitottnak bemutató, de valójában kriptoradikális párt, nem akarja betartani a hivatalos nyelvhasználatot szabályozó törvényt, olyan településen, ahol a lakosság 60-70% magyar nemzetiségű.

Továbbá, csalódottan állapítjuk meg, hogy mindebben néma cinkosként részt vesz az a vajdasági „magyar” párt, akinek a képviselői vezető tisztséget töltenek be a helyi közösség irányításában, illetve Zombor Község önkormányzatában, a tartományi kormányban, és szerves részét képezik a jelenlegi szerbiai kormányzatnak.

Hiszen a mai napig még egy közleményben sem tették szóvá az egynyelvű, giccses táblák kihelyezését Zombor Község területén, valamint nem fejezték ki tiltakozásukat a Bácsgyulafalván történt incidens kapcsán.

A VMDK elítéli ezt a kriptosoviniszta tettet, és még erélyesebben követeli a magyar felirat kihelyezését. Üzenjük mindenkinek, mi nem fogunk meghátrálni, mert a szerzett jogainkról nem fogunk lemondani!

VMDK Press
office@vmdk.org.rs


(A képeken a jelenlegi állapot, illetve az azt megelőző, felirattal ellátott állapot látható


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése