Oldalak

2023. május 13., szombat

MEDDIG LEHET, SZABAD, CÉLSZERŰ A VALÓSÁGTÓL ELTÉRŐ NYILATKOZATOKAT ADNI?

2023. május 5. 16:32
 
Hihetetlen, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke még mindig úgy próbál viselkedni, mint a sikertelenül felelő diák az iskolában, aki azt hajtogatta, „pedig én tanultam.”
Sajnos az interjúban említett 184.442-es létszám, amelyért a Vajdasági Magyar Szövetség töretlenül harcol tovább, nem valós „jelenléti” szám. Akinek gyermekei, unokái vannak, mindannyian jól tudjuk, hogy a 40 év alatti fiatalok jelentős része életvitel szerűen tartózkodik külföldön, a vajdasági magyar közéleti tevékenységből teljesen kimaradva. Ilyen állítás mentén (amelyre vélhetően a VMSZ jól fizetett „gondolkodói” azonnal lecsapnak, mert a szerbiai népszámlálás jelentésében ilyen adatok nem léteznek) papírra vetett adatok nélkül is állítható, hogy 25.000-30.000 vajdasági magyar hiányzik a mindennapok tevékenységeiből, de gyermekeik külföldi tartózkodása nyomán, vélhetően a jövőből is. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kizárólag a párt „jótékony” hatásáról tett jelentést, de egy nem régi megkérdezés nyomán olyan megfogalmazások is világot láttak, vajdasági magyarok részéről, amelyek részben rámutatnak az elvándorlás okaira:
– Lassan nincs ereje a polgároknak, akik szeretetben és becsületesen akarnak élni e szép (valamikori) csönd városban.
Nagy az elégedetlenség itthon Kanizsán....azt lépten-nyomon hallom.....én sem vagyok politikailag elkötelezett, de azt tudom/érzem, változásokra van szükség!!!!
Nagyon ráférne már községünkre (hogy ne is beszéljünk a magasabb szintekről) egy kis változás.
Sajnos nem tudok részt venni közös munkában, féltem a munkahelyem, még mindig.... Önöknek további sok sikert!
Sajnos, így érdemben nem tudnék részt venni eme kezdeményezésben, de szívből remélem lesz, és van még otthon olyan ember, aki nem fásult bele még a sok hazudozásba, kilátástalanságba és a közösség erejével legalább a mi Kanizsánk kicsit visszatérhet a régi fényébe.
IDEJE KILÉPNI A LÉGMENTESEN LEZÁRT VILÁGBÓL, AHOL CSAK A PÁRT VEZETŐINEK ÉS A PÁRTKATONÁK GONDOLATAINAK, MEGÁLLAPÍTÁSAINAK VAN LÉTJOGOSULTSÁGA, MERT MÁR JÓ IDEJE A KISEBBSÉG PRÓBÁLJA KORDÁBAN TARTANI A TÖBBSÉGET, NEM VÁLOGATVA AZ ESZKÖZÖKBEN.
Családi Kör, 2023. május 11. 7.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése