Oldalak

2023. május 25., csütörtök

Mondjanak nemet az erőszakra!

VMDK közlemény
 
Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember és szöveg

A normalitás oldalán
Tisztelt Nemzettársaink
Tisztában vagyunk azzal hol élünk, és ki van hatalmon idestova 12 éve.
Ahogyan azzal is milyen társadalmi helyzet alakult ki miattuk, ami sajnos odáig vezetett, hogy ártatlan fiatal életeket oltottak ki Belgrádban és Mladenovacon.
Ezért a VMDK támogatja az erőszak elleni megmozdulásokat, illetve a jogosan tiltakozó polgárok követeléseit.
A belügyminiszter, a titkosszolgálatot vezető (BIA) személy lemondását,az elektronikus médiumokat felügyelő testület (REM) feloszlatását, a valóságshowkat közvetítő, folyamatosan uszító, nemzeti frekvenciával rendelkező Pink és Happy tévé leépítését, vagyis a frekvencia elvételét, zéró toleranciát a gyűlöletetbeszédre a közéletben. Beleértve a politikusokat is.
Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a Pásztorok által vezetett gazdasági érdekszervezet az mellett döntött, hogy részt vesz Aleksandar Vučić 26-ai nagygyűlésén, ezzel is bizonyítva mindenre képesek a pillanatnyi politikai haszonszerzésért.
Még akkor is, ha az a normalitás, a józan ész, és az erőszakmentes társadalom elleni tüntetés támogatását jelenti!
Úgy tűnik a történelem megismétli önmagát! Csak most nem Milošević helikoptereivel repülnek a koszovói albánokkal való "béketárgyalásokra", hanem luxusautókkal és buszokkal száguldanak a beígért szendvicsekre.
Ezzel végleg bebizonyították, szerves részét képezik a jelenlegi hatalmi koalíciónak, és ugyan olyan felelősség terheli őket a szerbiai társadalmat, azon belül pedig a vajdasági magyar közösséget súlytó problémák kialakulásáért.
A VMDK arra kéri a vajdasági magyarokat, hogy ne vegyenek részt a VMSZ hatalmi játékában. Ne vegyenek részt Aleksandar Vučić színházi előadásában.
Mondjanak nemet az erőszakra, és csatlakozzanak a VMDK -hoz, egy jobb magyar közösség építéséhez!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése