Oldalak

2023. június 9., péntek

Ágoston contra „balliberálisok”

A „pásztorvilág” bukásra áll!


Pásztor Bálint, a VMSZ (egyik) alelnöke és Ágoston András (Forrás: Pannon RTV) 

Ágoston András Téves csatatéren – A balliberális ellenzék gyökerei a Vajdaságban[1] címmel közölte írását az általa szerkesztett és terjesztett, tömény Fideszes (feltehetően e párt által pénzelt) és Véemeszes beállítottságú KIFO (Kisebbségi Fórum) Hírlevélben, amelyben „a vajdasági magyar ellenzék mibenlétére” keresi a választ.

A temerini székhelyű Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) egykori agilis elnöke már az írás elején azt állítja, hogy „a vajdasági magyar balliberális ellenzékből hiányzik a nemzeti magyar érdek iránti érzékenység”.
– Már a kezdet kezdetén, a történelmi VMDK megjelenésekor megjelent az a színfal is, ami mögé nagy sietve becsatlakoztak a magyarok, akik társadalmi helyzetüknél fogva, esetleg kommunista meggyőződésükből kifolyólag úgy féltek a vajdasági magyarság, akkor úgy mondtuk, vertikális szerveződésének még a gondolatától is, mint az ördög a szenteltvíztől. Így válhatott a kulissza, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) a „magyarkodástól irtózó” magyarok gyűjtőtégelyévé – írja Ágoston.
A nyugdíjas politikus szerint „a magyar szavazók egy része úgy vélte, »ha a Ligára szavazunk, ellenzékiek lehetünk, meg demokraták is«”.
Erre a semmivel nem alátámasztott állításra alapozza a véleményét, miszerint „nem véletlen hát, ha a mai, önmagukban gyenge, de annál agresszívebb balliberális eszmék hordozói legfontosabb politikai tulajdonsága, hogy a vajdasági magyar érdek és általában a nemzeti irányultság számukra nem téma”. Honnan veszi ezt a badarságot?
Az „agresszív
balliberális eszmék hordozói” közé sorolja „a magyar pártok disszidenseit, a szocializmust visszasíró, lassan kiöregedő aktivistákat is”, akik szerinte „a (kisebbségi) nacionalizmustól éppen úgy ódzkodnak, mint fiatalabb »elvtársaik«”.

Az írás második felében aztán kibújik a szög a zsákból. Ágoston „hevenyészett kis eszmefuttatása” – ahogy az írását nevezi – azért készült, hogy rámutasson: „Akik minden politikai sarat a Vajdasági Magyar Szövetségre (VMSZ) akarnak rákenni, akkor is, ha fennen nem hirdetik, bizony áskálódnak a vajdasági magyarság alapérdekei, a határmódosítás nélküli nemzeti integráció ellen.”
Azok áskálódnának „a vajdasági magyarság alapérdekei, a határmódosítás nélküli nemzeti integráció ellen”, akik egyedül képviselik a magyar közösség érdekeit a haladó szerb hatalom felé? A koros pártvezér nem távolodott-e el kissé a valóságtól? 

Ágoston védelmébe veszi Pásztor Istvánt, az elszerbesedett VMSZ-elnököt, akit az általa „balliberálisnak” nevezett ellenzék „a minap össztűz alá vett”, „mert úgymond sokan elmentek a Vajdaságból. Ki ide, ki oda.”
– Mi a történelmi VMDK-ban a háborús évek alatt szintén találkoztunk ezzel a jelenséggel. Dokumentumban tettük közzé, hogy a politikai párt nem avatkozhat bele, ha valamelyik magyar el akar innen költözni. Mert a távozók szabad akaratukból döntöttek úgy, hogy mennek. Akkoriban a háborús körülmények is igazolhatták a döntést. Azt viszont, ha Magyarországra mentek, nem tartottuk bajnak. Hiszen otthonról haza mentek. Ma már látjuk, akik akkor eltávoztak, Magyarországon befogadókra találtak. Aki meg úgy találta jónak, egyszerűen hazajött.
A kettős állampolgárok itt is, ott is csak jól jártak. Szabadon járnak-kelnek, több eséllyel kereshetik a boldogulásukat. Akkor meg mi a baja a balliberálisoknak?
Téves csatatéren botladoznak ők, csak nem merik kimondani – véli Ágoston[2].

A Fideszesek nevezik a másként gondolkodókat „balliberálisoknak”. „A balliberális eredetileg az MSZP-SZDSZ kormány megnevezése volt. A megnevezés helytálló is volt a baloldali-liberális koalíció miatt. Majd, ez lerövidült balliberálisra.”[3] Ez a fogalom azonban mára már okafogyott. Azért is, mivel – ha léteznek balliberálisok – létezni kell jobbliberálisoknak is. Ezekhez tartozna Ágoston?
A volt politikus az írása címéül a Keszég Károly korán elhunyt újságíró által szerkesztett azonos címmel kiadott könyvnek a címét[4] használta fel – anélkül, hogy ezt feltüntette volna.
Írásának azonban ez csak a legkisebb hibája. Nagyobb hiba ennél, hogy alaptalanul – mintegy fogadatlan (vagy nagyon is fogadott?) prókátorként védelmébe vette a VMSZ-t, pontosabban Pásztor Istvánt, akit a „balliberális” ellenzék – tegyük hozzá joggal – „össztűz alá vett” a magyarok (lélek)számának drasztikus (69.457-el, illetve 27,36 százalékkal való) megfogyatkozása miatt az utóbbi két szerbiai népszámlálás alatt.

Az illúziókban élő Ágoston egyáltalán nem tér ki azokra a lényegi okokra, amelyek miatt a magyarok száma (a pásztori éra alatt) eddig nem tapasztalt mértékben csökkent, elsősorban az életkörülményeknek – a politikai vezetés (amelyhez a VMSZ is tartozik) téves döntései általi – folyamatos rosszabbodása és lezüllesztése, a pártalapú foglalkoztatás miatt, stb.
Ha Pásztor Istvánnak más politikai bűne nem lenne, pedig sok egyéb is a rovására írható[5], a népszámlálási adatok nyilvánosságra hozatala után – az objektív felelősség elve alapján – azonnal le kellett volna mondania a pártelnöki tisztségéről.
Ezt tette volna minden tisztességes politikai vezető! Ehelyett ő május 20-án Kishegyesen is – ötödik alkalommal!! – újraválasztatta magát! Milyen politika az, amelyik miatt (el)menekül(t) a nép?

A Pásztor-korszak alatt a vajdasági/délvidéki magyarságnak nem csak a számaránya csökkent 70.000-rel, de a politikai súlya is leértékelődött. Elsősorban a  VMSZ-nek a (Radikális Pártból – SRS kialakult) Szerb Haladó Párttal (SNS) való, 2014 óta tartó téves szövetsége és a magyar érdekvédelem teljes feladása miatt.
Ágoston volt pártja (a VMDP) is – 2013 óta Csorba Béla[6] irányításával – ugyancsak felelős a magyar közösség hanyatlásáért, mivel 2016 óta a VMSZ választási koalíciós partnere (valójában szatellitje), amelynek tagsága ugyan nincs, de fantomként megfelel a hajlongó lakájszerepre!

Pásztort védelmezni lehet ugyan, csak nem érdemes. A politikája, a „pásztorvilág” – a szerb társadalomban zajló elégedetlenség, a növekvő népharag függvényében – bukásra áll! A hatalma már nem tarthat sokáig! A lakájok okosabban tennék, ha visszavonulnának. Vagy még csordogál a gázsi?
Belgrádban ma délutánra újabb tömegtiltakozást jelentettek be…

BOZÓKI Antal

__________
[1] Ágoston András: Téves csatatéren. A balliberális ellenzék gyökerei a Vajdaságban. Kisebbségi Fórum – Temerin, KIFO Hírlevél, X. évf. 122 szám, 2023. május 8.
[2] Uo.
[3] A balliberális tulajdonképpen... https://www.gyakorikerdesek.hu/politika__egyeb-kerdesek__7631077-a-balliberalis-tulajdonkeppen-szeles-skalan-mozog-illetve-jobboldali-is-lehet-b
[4] Téves csatatéren. https://www.vamadia.rs/irodalom/teves-csatateren
[5] Lásd még az „El a kezeket az MNT-től”? c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2023. január 5. 19:43
[6] Csorba Béla. https://hu.wikipedia.org/wiki/Csorba_B%C3%A9la

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése