Oldalak

2023. június 18., vasárnap

Terjed az erőszakellenes megmozdulás

 Terjed az erőszakellenes megmozdulás

Szombaton már nemcsak Belgrádban tüntettek a polgárok a Szerbia az erőszak ellen jelszóval, hanem több nagyvárosban is utcára vonultak az elégedetlenek. Erős üzenet ez a hatalomnak, amelyet azonban, úgy tűnik, nem igazán akar meghallani.

Az N1 több elemzőt kért meg, hogy értékelje a május óta tartó tüntetéshullámot.

Dušan Vučićević, a belgrádi Politikatudományi Kar tanára szerint végig kellene gondolni, hogyan lehet fenntartani a tiltakozást az előttünk álló nyári hetekben is. „Feltételezem, hogy a hatalmon lévők azt várják, hogy nyár legyen, a megmozdulások pedig erejüket veszítsék, ezért fontos lenne a tüntetéseket szeptember elején folytatni. Ez nem sprintszám, hanem afféle maraton, ha ezt sikerülne meglépni, a hatalomban lévők kellemetlen helyzetbe kerülnének. A Szerb Haladó Pártnak nem felel meg, hogy választásokat írjon ki, amikor tízezrek hömpölyögnek az utcákon” – mondta a professzor, aki szerint ha a hatalomban lévők választásokkal „fenyegetnek”, nagy jelentőséggel bír, hogy az ellenzéknek erős támogatottsága legyen az utcai megmozdulásokon.

Dušan Milenković politikai tanácsadó szerint a tüntetéssorozatnak két kulcsmozzanata van: „Az első, hogy a polgárok megszabadulnak a félelmeiktől, s még ha a rendszer is veszélyezteti őket, képesek nyilvánosan vállalni, hogy az erőszakellenességet szorgalmazzák Szerbiában. A második, hogy mindannyian egy problémával szemben emelik fel a hangjukat, s vállalják, hogy a politikai különbözőségeket majd akkor vitatják meg, amikor Szerbia normális országgá válik”.

A tanácsadó meglátása szerint a tüntetéshullám kezdetén egyes politikusok sokkal „agresszívebben és nagyképűbben” kommunikáltak, majd ráébredtek, hogy ez egyre többeket visz az utcára.

Ivana Stevanović, a Slavko Ćuruvija Alapítvány munkatársa szerint a polgárok hatalomhoz való viszonya és tudata változott meg, míg a pártok, amelyek logisztikai támogatást nyújtanak a megmozdulásoknak, „tanulnak, változnak és lényegében mindannyian egy érési folyamat közepette vagyunk”.

https://szmsz.press/2023/06/18/terjed-az-eroszakellenes-megmozdulas/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése