Oldalak

2023. június 14., szerda

Újvidéken és Nišben is tüntet majd az ellenzék szombaton

 Újvidéken és Nišben is tüntet majd az ellenzék szombaton

Az ellenzék nevében jelentette be Miroslav Aleksić, hogy szombaton Belgrád mellett Újvidéken, Kragujevacon és Nišben is tüntetéseket szerveznek. A tiltakozásokat egyidőben tartják.

„Szerbiában vagy megáll az erőszak, vagy megáll Szerbia”, mondta Aleksić.

Újvidéken a Temerini és a Partizán utca kereszteződésében lesz a tüntetés. Hozzátette, Szerbia három legnagyobb városában tiltakoznak, mégpedig azért, mert teljesen figyelmen kívül hagyják az emberek követeléseit. Amennyiben ez továbbra is így lesz, hétről hétre nagyobb lesz a megmozdulás.

A Néppárt alelnöke úgy ítélte meg, hogy a hatalom kigúnyolja a polgárokat, példaként pedig megemlítette, hogy továbbra is sugároz valóságshow-kat a Pink Televízió.

„Mivel az elnök megígérte, azt mondta, hogy megszűnik ez a műsor, úgy tűnik, hogy ebben az országban Željko Mitrovićnak nagyobb hatalma van”, mondta Aleksić.

https://szmsz.press/2023/06/14/ujvideken-es-nisben-is-tuntet-majd-az-ellenzek-szombaton/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése