Oldalak

2023. július 31., hétfő

„Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”

Sorozatos betörések Csantavéren


A betört utcai ablak

A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a személyes tárgyak, az iratok a földön hevernek, letaposva. Megalázták egy ember otthonát és belegázoltak a becsületébe.
 
Így kezdte a beszámolóját tegnap délután a csantavéri Vida Emese, akinek az édesapjához betörtek és kirabolták. Szombaton reggel, fél 7-kor hívta az apja telefonon, hogy elmondja, mi történt nem sokkal a munkába indulása után.
 
– Amikor apám felhívott, olyan állapotban volt, hogy nem tudtam, életben találom-e még, amikor odaérek hozzá. Ezt nem bocsájtom meg a betörőknek. Igaz, most én is romokba állok, de erőt veszek magamon, hogy mire apám hazaér a munkából, ismét rend legyen az otthonában – mondja a lány. – A csantavéri rendőrállomáson többszöri próbálkozás után sem vette fel senki a telefont, ezek után már csak a szabadkai rendőröket tudtam kihívni. Olyan 9 óra körül kiérkezett egy rendőr úr egy noteszféleséggel, besétált velünk a házba, hogy ott szétnézzünk, mi is a helyzet. Amíg nem jön ki senki, addig te sem mehetsz be a saját otthonodba a nyomok miatt. Hozzáteszem: a nyomokra ő rá se hederített, pedig azok szabad szemmel is láthatóak voltak. Egy lábbeli nyomait láttunk, nem voltak nagyobbak 20 centiméternél, így valószínű, hogy olyanok jártak a házban, akikre a törvény még nem vonatkozik. A másik szobában már vérnyomokat is láttunk, ami arra utalt, hogy a rabló megsérült, bizonyára a törött ablaküvegek ejtettek rajta sebet. Gondolom, pénzt és ékszert kerestek itt is, de mivel nem találtak (sajnos az ember már csak számlán tarthatja a vagyonát), ezért a megboldogult nagyapám nekem szánt óráit lopták el. Csak később vettem észre, hogy a mélyhűtőt is kipakolták, körülbelül 100 kilogramm hús tűnt el belőle. Azt nyilván nem egy-két kiskorú cipelte el.
 
A szobában okozott rendetlenség
 
Néhány olvasói hozzászólás Vida Emese tegnap délutáni posztjához.
 
Toldi Ricsi: Ők össze tudnak fogni, mi nem. Az se érdekel senkit, ha néhány öreget megvernek a házában. Senki nem foglalkozik vele, ameddig nem nála történik (mi sem). Mi az, hogy kiskorú és nem lehet felelősségre vonni? Annak is következményei vannak, ha egy gyerek kezelhetetlen az iskolában vagy verekszik… De jobb ez így: félni és homokba dugni a fejünket.

Gandis Éva: Ez borzasztó, lassan már a házat sem hagyhatja el az ember.
 
Vörös Vali: Ez szörnyű, és a nép tehetetlen.
 
Dér Piroska: Még a nép nem fog össze ellenük, addig ez történik, sajnos.

Trancsik Törőcsik Magdolna: A petíció szart sem ér Csantavéren! 12 évvel ezelőtt nálam is hasonló volt a szituáció. A kis noteszével kijött a csantavéri rendőr jegyzetelni, utána 3 óra múlva a szabadkaiak. 3000 ezer euró volt az ellopott érték, de csak egy vacak telefont kaptam vissza! Meglett, hogy kik voltak, kiskorúak, és nem történt semmi! Na, vajon miért??? Sajnos ez a falu nagyon megváltozott! Szomorú vagyok, a szívem azért vágyik haza, de ott élni már nem tudnék! 
 
Kovács Ernő: Nem hagyhatom itt ezt a falut, mert szétlopják a házunkat.
 
Vörös Mari: Anyámhoz is betörtek, mindent elvittek, ami értékes volt. A redőny szintén felfeszítve, poros lábnyomok a székpárnán, 3 cigarettacsikk a hamutartóban, fotelek elmozgatva… Ráértek! Kijöttek a helyszínelők, lőttek pár képet, röhögtek párat és elmentek. Itt a rendőrök le is zárták. Sem az ujjlenyomat, sem a csikkek, sem a lábnyom nem lett megvizsgálva. Ennyi volt!
 
Oláh Dávid: Tavaly novemberben pakoltak ki, mikor Ausztriában dolgoztam. A szomszédok vigyáztak a házra, de hát aludni is kell valamikor, nem vétkesek semmiben. Mindent elvittek, még a kábeleket is. Az egyikük még bele is piszkított a vécémbe, én pucoltam le decemberben, mikor hazamentem. Volt mit látni, illetve nem volt, mert csak a cirkusz maradt. A szomszéd kihívta a rendőrséget és annyit mondtak, hogy majd egy hónap múlva, ha hazaérek, írjam össze, hogy mi hiányzik, és adjam át nekik, hogy megkeressék az ellopott dolgaimat. Szép karácsonyom volt. Felejthetetlen.
 
Koncz József: Tisztelt kárvallott! A rend őreire ne is számíts, azokat ez nem érdekli, csak a PÈNZ. Tehát: megfújatnak, megbüntetnek, stb., elveszik a kis pénzedet. Pár éve mi is így jártunk. Meg is lettek a tettesek, persze tagadtak. Később az ügyész azt mondta, nem indít eljárást ellenük, nincs még elég a rovásukon, na meg megélhetőségi jogon raboltak. Kb. 1500 euró értéket vittek el, meg két ablakot meg egy ajtót tettek tönkre. Hidd el, semmit nem bírsz ellenük, meg még állam bácsi is őket szolgálja. Lassan próbáld feledni, ha tudod.
 
Raffai Szuzanna: Felháborító, hogy ilyesmi megtörténhet, saját kézbe kellene venni a dolgot, de a törvény védi az ilyen ingyenélőket. A rendőrök meg büszkék lehetnek a munkájukra, az adófizetők pénzéből kapják a fizetést. Szégyen, hogy ők nagyobb tolvajok, mint a kis bevándoroltak (akár csantavériek, tornyosiak vagy épp bogarasiak). A falu nagykutyái meg nagyban lapítanak, mossák kezeiket. Büszkék lehetnek magukra!!!
 
Végezetül azt hiszem, érdemes megszívlelni Vida Emese intelmét, ami szerint: Meddig fogjuk még megengedni, hogy idős néniket, bácsikat raboljanak ki és verjenek meg? Ez a falu fel kell hogy ébredjen, mert nem lehet tudni, ki lesz a következő…

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése