Oldalak

2023. július 2., vasárnap

Kilencedik alkalommal tüntettek a fővárosban

 Kilencedik alkalommal tüntettek a fővárosban

 Fotó: FoNet

Szombaton ismét ellenzéki tüntetéseket szerveztek ország szerte. A mai volt immár a kilencedik belgrádi Szerbia az erőszak ellen tüntetés, amely nem sokkal 18.30 előtt kezdődött. A beszédek után a tömeg a PINK televízió székháza felé vette az irányt. A tiltakozó séta útvonala az előzetes bejelentés alapján alakult, a Parlament épületétől indultak a tüntetők a televízió székházáig. A mai nap folyamán Kraljevóban, Nagybecskereken (Zrenjanin), Leskovacon, Šabacon és Jagodinában, valamint más városban is tüntettek, míg Nišben a tüntetést az eső miatt elmaradt.

Aleksandar Jovanović Ćuta parlamenti képviselő szerdán jelentette be, hogy ismét elmegy a Pink televízió székháza elé.

Ahelyett, hogy leállítanák a Zadruga és a többi valóságshowt, valamint a többi mérgező műsornak is véget vetnének, ehelyett új valóságshowt indítanak, amelyet a Zadruga elit néven hirdetnek meg

– mondta korábban Jovanović. Pénteken Belgrádban és Újvidéken lezárták az autópályát a tüntetők, több városban is tüntettek. Jagodinában a mai volt az első tüntetés,míg Kragujevacon a tüntetők elállták a  Kraljevo és Čačak felé tartó utat.

A tüntetőket Belgrádban a Pink televízió székházánál mintegy húsz, rövid hajú, fekete pólós fiatalember várta, akik közül többen N95-ös maszkot viseltek-számolt be az N1 portál újságírója, aki hozzátette, hogy az épület teraszán megjelent Željko Mitrović is, aki három dalt is lejátszott. Valamivel 19 óra után pedig hangos zene szólt a hangfalakból.

Bár egyenruhás rendőrök nem voltak jelen a helyszínen, civil ruhás rendőrök jelenlétét észrevették a tüntetők. Az N1 beszámolt arról, hogy mintegy több tucatnyi rendőr tartózkodik a helyszínen.

A riporter arról is beszámolt, hogy a parkban összeegyűlt fekete pólós embereket megkérdezték, hogy kicsodák, és miért vannak ott, de ők nem akartak nyilatkozni. Azonban az N1 riportere megtudta, hogy valójában ezek az emberek statiszták, akiket egy ügynökség bérelt fel a Pink televízió támogatására.

https://szmsz.press/2023/07/01/kilencedik-alkalommal-tuntettek-a-fovarosban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése