Oldalak

2023. július 18., kedd

Magyarország nincs felkészülve a mesterséges intelligencia korszakára

 A Szabad Európa honlapja

2023. július 18. 

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Mesterséges intelligencia: százezrek munkáját veszélyeztetheti Magyarországon
Új időszámítás kezdődhet az emberiség történetében: a mesterséges intelligencia kora. Az MI régóta itt van velünk, de az elmúlt fél évben a ChatGPT leuralta a világot – megtörtént az, amit nehezen hihetettünk: egy gép lényegében minden kérdésünkre választ ad. A technológia fejlődése egyszerre könnyíti meg és sodorja veszélybe az életünket, például sokak veszíthetik el emiatt a munkájukat, akár Magyarországon is. A változásra fel lehetne készülni, azonban nem biztos, hogy hazánk áll az új korszak kihívásai elé a legmagabiztosabban.

Az EU-nak is feltűnt, hogy egyes tagállamokban a kormányok leuralják a közmédiát
Egy készülő jogszabály értelmében minden EU-tagországban garantálni kell a közmédia függetlenségét, átláthatóvá kell tenni az állami médiakiadásokat és a tulajdonviszonyokat is, védeni kell a szerkesztői függetlenséget, emellett pedig biztosítékokat kellene beépíteni a nemzeti szabályozásba a pluralizmus garantálása, a túlzott koncentráció megelőzése céljából. A tagállamok kormányait tömörítő tanács által már elfogadott tervek szerint mindezeket egy közösségi testület felügyelné a jövőben.

Státusztörvény: nem marad más, mint az ellenállás – mondja a PDSZ ügyvivője
Tömegével keresik meg a szakszervezetet a pályaelhagyás körülményeit mérlegelő tanárok. Nemhogy javulni nem fog a helyzet, de egyre rosszabb lesz, ahogy egy-egy újabb stáció hatályba lép a július 6-án kihirdetett státusztörvényből – vélekedett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője. Nagy Erzsébet szerint a felmondási hullám már elindult, és november 30-a után pár nappal tetőzhet.

Oroszország kiszáll a fekete-tengeri gabonaegyezményből
Oroszország leállította azt a példa nélküli megállapodást, amely a háború ellenére lehetővé tette, hogy Ukrajnából gabonát szállítsanak afrikai, közel-keleti és ázsiai országokba, ahol egyre nagyobb veszélyt jelent az éhezés.

Orosz zászlókat lobogtatva újabb Wagner-csapatok vonulnak be Belaruszba
A Wagner orosz magánhadsereg újabb zsoldosai érkeztek Belaruszba – közölte egy megfigyelőcsoport. Folytatódik a cég fegyvereseinek áttelepítése a szovjet utódállamba az előző havi rövid zendülés után.
 
Amit még tudni érdemes
Kórkép 2023: A Fidesznek a Kádár-kor jelszava sem elég kemény a kultúrában (HVG)
Nemhogy a rendszerváltás óta, de még több évtizede sem volt annyira tragikus és kilátástalan a magyar művészet helyzete, mint az ötödik Orbán-kormány alatt: a Fidesz mostanra már a látszatra sem próbál ügyelni. Mintha a rettenetes gazdasági helyzet megadta volna a kilövési engedélyt mindenkire, aki nem tette le a politikai hűségesküt.

Magyarországon nőtt a legjobban a cégek profitja, miközben a bérek értéktelenedtek (24.hu)
Magyarországon a bérek reálértéke 15,6 százalékkal lett kevesebb a tavalyi első negyedévhez képest, ami a legdurvább mínusz az OECD-államok között. A statisztikában szereplő 29 ország közül ugyanakkor a Magyarországon működő cégek szerezték meg a legtöbb extraprofitot.

Az életmentés pénzszűke miatt átmenetileg szünetel, alig tudják kigazdálkodni vízimentőkre a pénzt a balatoni települések (Népszava)
Az infláció miatt drágul a szolgáltatás, az önkormányzatok anyagi lehetőségei pedig korlátozottak.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése