Oldalak

2023. július 12., szerda

Megkésett jogászképzés

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (288.)

 

Június 6. - július 4.
Iskola felújításra nincs pénz!?

Gergely József felvétele

Zentára látogatott Aleksandar Martinović államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter, valamint Szakállas Zsolt tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár és munkatársaik[1].
A helyi önkormányzati miniszter – aki július 4-én a gyermektelen parlamenti képviselőket sértegette, az ellenzéki pártok követelésére, kivezették az ülésről[2] , a Stevan Sremac Általános Iskolát is megtekintette.
Az 1974-ben épített, „már nagyon rossz állapotban” lévő iskola „rekonstrukciója 250 millió dinárba kerülne”, de a felújítására egyelőre nincs pénz – se a községben, se a tartományban. Martinović úgy fogalmazott, hogy „összefogással kell rá pénzt teremteni a köztársaság költségvetéséből”.

– A munkatársaimmal informálni fogjuk az oktatási, valamint a közberuházási minisztériumot az iskola állapotáról, és remélem, találunk rá forrást a Szerb Köztársaság költségvetéséből. Együttműködéssel remélhetőleg el tudjuk végezni a szükséges munkálatokat – fogalmazott a miniszter.
Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere szerint „a minisztérium az iskola felújítását nem támogathatja, hiszen nem esik a hatáskörébe, viszont valószínűleg el tudják érni a szerb kormányon belül, hogy több minisztérium összefogásával előteremtsék a szükséges anyagi forrást”.
Szakállas Zsolt rámutatott arra, hogy a tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárság minden évben pályázatokat hirdet iskolaépületek felújítására. – Ezeken a pályázatokon nem igazán tudunk olyan munkálatokat támogatni, amilyenekre a Stevan Sremac Általános Iskolában szükség van – mondta Szakállas.

Branislava Ilijin, a Stevan Sremac Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy ebben az iskolaévben 400 tanuló iratkozott be az intézményükbe.
– A tanítás két nyelven folyik, magyarul és szerbül is, és a tanulóink időről időre szép eredményeket érnek el az országos versenyeken. Az épület felújítására a tervdokumentáció elkészült, és nagyon bízunk abban, hogy megtalálják rá a forrásokat – tette hozzá az igazgató.

A szerbiai központosítás eredménye az is, hogy minden pénz, minden befizetés belgrádi számlákra történik, amelyek elosztását aztán a kormány végzi – a saját kritériumai szerint.
Így lehetséges az is, hogy a zentai (haladópárti és Véemeszes) vezetés a városháza „homlokzatának egy részét” (sicc!!) Martinović minisztériumával való „közös munkának köszönve” „fel tudta újítani”.
Milyen állapotok uralkodhatnak, milyen körülmények között tanulnak a diákok, dolgoznak a tanárok a Stevan Sremac Általános Iskolában, ha annak a felújítása – a tervdokumentáció szerint – 250 millió dinárba kerülne?

Szerbiában mindenre értelmetlenségre jut pénz, ami Aleksadar Vučić önkényuralkodó hatalmának meghosszabbítását szolgálja – nagygyűlésre buszoztatásra Belgrádba, szendvicsekre, juttatásokra, nyaralási pótlékra stb. csak éppen iskola felújításra, amire a legnagyobb szükség lenne, nem. Pedig a Vajdasági Magyar Szövetség azért lépett szégyenletes szövetségre a haladókkal, hogy az érdekeinket érvényesítse! Hát nagyon sikeres stratégia lett!
A történet jól mutatja ez a városi és a tartományi hatalom magyar szerepvállalóinak tehetetlenségét, hogy előteremtsék a pénzt Zenta alapvető közintézményeinek fenntartására! A tanulság ebből is az, hogy sohasem érdemes megalkuvóvá válni!

Június 8. – július 5.
Megkésett jogászképzés

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és szöveg

Pásztor Bálint (Fotó: Facebook)

Harmadik alkalommal hirdette meg a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) a Vajdasági Jogászösztöndíj Programot, ami a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a támogatásával valósul meg. Az ösztöndíjasok tanévenként 10 hónapon át havi nettó 100 ezer forintban részesülnek – írja a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) napilapja, a Magyar Szó[3].
Az információk szerint 2021-ben – amikor a program indult – 17-en, míg 2022-ben 15-en nyerték el az ösztöndíjat. A 32 joghallgató közül 28-an továbbra is folytatják tanulmányaikat[4]. Mennyi év kell azonban ahhoz, hogy ezekből bíró, ügyész, vagy ügyvéd legyen?

– Az ösztöndíjprogram elindítása előtti időszakban a szabadkai (kihelyezett megánegyetemi jogász- – B. A.) karon 1-2, legfeljebb 3 magyar nemzetiségű hallgató kezdte meg egy-egy évben tanulmányait. Az idén 20 hallgató számára hirdette meg az MNT az ösztöndíjat. Ennek köszönhetően az alapfokú képzés ideje alatt 4 millió forintot lehet keresni (sicc ??) azzal, hogy valaki magyar nemzetiségű joghallgató Szerbiában. Mindehhez fontos hozzátenni, hogy a jogászösztöndíj nem zárja ki az MNT egyéb ösztöndíjazási lehetőségeit. Ez egy többletlehetőség annak érdekében, hogy több magyar joghallgatónk, illetve magyar jogászunk legyen. Csakis így lehet elérni, hogy 15–20 év múlva is legyenek magyar bírák, ügyészek, ügyvédek és a jogi hivatás más gyakorlói – nyilatkozta a pártlapnak Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ (egyik) alelnöke, aki – egyéb tisztségei mellett – docens egy magánegyetemen, az újvidéki Gazdasági Akadémia Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karán.
– Bízom abba
n, hogy sokan döntenek majd úgy, hogy Szabadkán, az újvidéki Gazdasági Akadémia Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karának akkreditált kihelyezett tagozatán kezdik meg tanulmányaikat, hiszen itt tudunk közösséget építeni – tette hozzá az junior I. Pásztor.
Mi köze lehet a képviselősége alatt akadémiai címet szerzett Pásztornak a jogtudományhoz? Hol és mikor jelentetett meg valamilyen tudományos munkát? Látott-e ilyet egyáltalán valaki?

Miért éppen Pásztor Bálint nyilatkozgat jogászösztöndíj programmal kapcsolatosan, mintegy önmagát és a kart reklámozva, ahol docens, nem pedig Varjú Potrebity Tatjana, az MNT Végrehajtó Bizottságának oktatásért felelős tagja, vagy a testület Oktatási Bizottságnak az elnöke, dr. Námetovszki Zsolt? Mióta tartozik az oktatás párttisztviselő hatáskörébe? Az MNT-ben nem értenek hozzá? Miért vállalták a funkciót?
Pásztor Bálintnak van a legkevesebb joga arra, hogy ebben a kérdésben megszólaljon, mivel – véemeszes „érdekképviselet” alatt – a délvidéki/vajdasági magyar jogászképzés (is) olyan
válságba került, hogy úgyszólván megszűnt.
A Pásztor-fiú, aki
– a pozícióinál fogva – eddig is tehetett volna a magyar jogászképzés érdekében – arról egy szót nem szólt, hogy az MNT jogászösztöndíj programja miért csak 2021-ben indult el, holott már évek óta köztudott, hogy „elfogynak a magyarul is tudó jogászok”[5]!

A vajdasági magyar jogászképzést már huzamosabb ideje két súlyos probléma is terheli.
Az egyik a vajdasági magyar diákok hátrányos megkülönböztetése az újvidéki Jogtudományi Karon.
A Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDiSz) még 2015. december 2-án pert indított a Jogi Kar ellen, „amiért elutasítja, hogy az érvényes tartományi határozat ellenére magyar nyelven is megszervezze a felvételi vizsgát. A diákszövetség diszkriminációra hivatkozott, s követelte a vizsgák magyar nyelven történő lebonyolítását a jövőben”[6].
A VMSZ tartományi oktatási titkárai (Nyilas Mihály és Szakállas Zsolt), államtitkára (Vicsek Annamária), a Kispásztor – aki a párt parlamenti frakcióvezetője is –, akik állítólag az itteni magyar közösség érdekeit képviselik, és az MNT volt elnöke (Hajnal Jenő) hosszú évekig semmit nem tettek annak érdekében, hogy megszűnjön a magyar diákok diszkriminációja a Jogtudományi Karon! Pedig ez hivatali és a közösség iránti kötelességük lett volna. Megalkuvó módon hagyták, hogy a VaMaDiSz sikertelenül pereskedjen, nem követelték a hatályos jogszabályok érvényesítését![7]
A diákszervezet kálváriájának megfutamodás lett a vége. Jelenleg a Jogi Karon a felvételi vizsga szerb nyelven folyik a középiskolai Szerb nyelv és irodalom tantárgyakból. A felhívás kitér a boszniai Szerb Köztársaság és a Szlovén Köztársaság állampolgáraira, valamint a roma állampolgárokra vonatkozó speciális feltételekre is, de a hazai nemzeti kisebbségekkel nem foglalkozik (https://pf.uns.ac.rs/rs/upis/konkurs-oas/).
A frontvonalba küldött VaMaDiSz az ügy csúfos bukása utáni sajtóközleményében azt javasolta „azoknak a fiataloknak, akik a jogi pálya iránt érdeklődnek”[8], hogy „válasszanak olyan jogtudományi felsőoktatási intézményt Vajdaságban, ahol a gondolkodás és mentalitás
kisebbségbarát”[9] – vagyis azt a magánkart, ahol Pásztor Bálint a docens. Más szóval, a magyar diákok ne felvételizzenek az állami egyetem keretein belül jogászképzésre, ne menjenek az Újvidéki Egyetem Jogi Karára A diákszervezet ezzel valójában nemcsak elfogadta, de segíti is a diszkriminációt!?[10]

A másik kruciális probléma, a délvidéki/vajdasági magyar jogászok ösztöndíjazása.
A Véemeszes káderek semmit nem tettek annak érdekében sem, hogy Szerbiában évente legalább húsz ösztöndíjat biztosítsanak a magyar jogászképzésre. Annak ellenére, hogy pártjuk a hatalom gyakorlásában koalíciós partnere a Szerb Haladó Pártnak (SNS)!
A VMSZ vezető tisztségviselői – köztük a junior Pásztor – képtelenek voltak odahatni, hogy a szerb költségvetésből ösztöndíjazzák a magyar közösség számára az egyenrangúság szempontjából fontos, hiányzó jogász és egyéb képzésben részesülő hallgatókat, akik nélkül a részarányos foglalkoztatás nem valósulhat meg a közigazgatásban, az igazságügyben, a közhivatalokban, a tájékoztatásban, a művelődésben, stb. és a vajdasági magyar közösség sem fejlődhet!
 
Pásztor Bálint arról sem beszélt, hogy miért a magyarországi és miért nem a szerbiai igazságügyi minisztériummal tárgyaltak a problémáról?
A Junior a Facebbook oldalán július 5-én azzal dicsekedett, hogy Nikola Selakovićtyal – aki korábban igazságügyi miniszter volt, most munkaügyi, foglalkoztatási, szociális és harcosügyi kérdésekkel megbízott miniszter – „akinek, sok más mellett, a köztéri szobrok felállításának engedélyeztetése is a hatáskörébe tartozik”a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából Kishegyesen, Kúlán, Törökfaluban és Királyhalmon felállítandó szobrok ügyében „gyorsan szót értettek, mint eddig mindig”[11].
Szót értettek, mert Szerbiának a Petőfi-szobrok egy fityingbe sem kerülnek mivel magyarországi pénzekből lesznek felállítva. Selakovićtyal tehát „gyorsan” szót lehetett érteni. Esetleg Selaković megjelenik majd a szoboravatáson. 
A junior Pásztor azt már nem tudta – se gyorsan, se lassan – elérni, hogy Szerbia ösztöndíjazza a magyar joghallgatókat, mert az már az országnak pénzébe került volna! Selakovićtyal tehát ezügyben nem lehetett „gyorsan” szót érteni, sőt, fel se hozta neki a problémát a dicsekvő magyar politikus.
 
A Véemeszesek ezeket a problémákat, mint a közösség sok egyéb bajait sem voltak képesek a Szerbián belül megoldani. „A magyar igazságügyi minisztériumnak jutott – jócskán elkésve – ez a feladat! Kinek, minek fizetik a délvidéki/vajdasági magyarok az adót?” – írtam még 2021-ben, az ösztöndíjazási program indulásakor[12].

Jogérvényesítés, állami egyetemi képzés helyett most a vajdasági magyar fiatalok mehetnek a magánegyetemre jogot tanulni. Aki ösztöndíjat kap, az még hajbókoljon is Pásztor Bálint és a VMSZ előtt?!


BOZÓKI Antal

__________
[1] hat: Toronyfelújítás talán jövőre. 2023. június 6. 16:15
https://www.magyarszo.rs/hu/5255/vajdasag_zenta/287213/Toronyfel%C3%BAj%C3%ADt%C3%A1s-tal%C3%A1n-j%C3%B6v%C5%91re-zenta-iskola.htm

[2] Bocsánatot kért a gyermektelen polgárokat sértegető haladópárti miniszter. https://szmsz.press/2023/07/06/bocsanatot-kert-a-gyermektelen-polgarokat-sertegeto-haladoparti-miniszter/, 2023-07-06 17:03

[3] Pesevszki Evelyn: Több millió forint tanulásért cserébe. https://www.magyarszo.rs/hu/5257/kozelet/287334/, 2023. június 8. 08:46 >> 2023. június 8. 21:43

[4] Uo.

[5] Részletesebben lásd az „Elfogynak a magyarul is tudó jogászok”! https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13796, 2021. augusztus 5., és a Siker a semmittevésben! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14614, 2022. június 29.

[6] v.ár: A döntés ideiglenes, de végrehajtandó. Magyar Szó, 2016. május 17. 9.

[7] Bővebben lásd a Végenincs per c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13689, 2021. június 25.

[8] Uo.

[9] Uo.

[10] Uo.

[11] Pásztor Bálint. PETŐFIRŐL SELAKOVIĆTYAL. https://www.facebook.com/drpasztorbalint, 2023. július 5. 11:28, és v-ár: Gyors megállapodás a Petőfi-szobrok ügyében. Magyar Szó, 2023. július 6. 4.

[12] Lásd az 5-ös alatti írást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése