Oldalak

2023. július 1., szombat

Mi maradt az önbecsülésből?

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (288.)

Nem vehetik el az önbecsülésünket, ha mi nem adjuk oda.
Mohandász Karamcsand Gandhi

Május 19.
Mellébeszélés, szalmacséplés


A Véemeszes képviselők a KMKF ülésén. Balról Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője (Fotó: Pásztor Bálint Facebook-oldala)

Plenáris ülést tartott Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF)[1]. A testület a kárpátaljai magyarsággal szolidarizáló állásfoglalást fogadott el[2].
Az ülésen jelen volt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) mindegyik szerb parlamenti képviselője, „mint KMKF tagok”, Pásztor Bálint frakcióvezető, Kovács Elvira, Ökrész Rozália, Újhelyi Ákos és Újvári Zsombor, valamint Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke és Deli Andor a Fidesz/Véemesz vajdasági képviselője is[3].
– Beszámoltunk a vajdasági magyarság helyzetéről és megállapítást nyert, hogy autonómia-építésben és a többséggel kialakított, kölcsönös megbecsülésen alapuló viszonyt tekintve mi, vajdasági magyarok jutottunk a legmesszebb – írta Pásztor Bálint a Facebook oldalán.
Nem tudni, hogy pontosan miről számolt be, mit mondott a vajdasági magyarság helyzetéről a junior Pásztor a KMKF ülésén, mivel erről még a Magyar Szó nevű pártújság sem írt.
Létezik ugyan egy 4:40 perces videó a YouTobe-on, de ebben is csak közhelyeket mondott: „A Vajdasági Magyar Szövetség a legutóbbi választásokat követően is a kormánykoalíció (Szerb Haladó Párt – SNS és Szerbiai Szocialista Párt – SPS – B. A.) tagjává vált. Nyolc államtitkárral rendelkezünk. Magyarország és Szerbia stratégiai együttműködésről szóló államközi szerződést kötött egymással. Ezt becikkelyezte mindkét parlament. Szerbiának mindösszesen hét országgal van ilyen stratégiai együttműködésről szóló megállapodása. Az egyik Magyarország és ez nekünk, vajdasági magyaroknak mindenképpen előnyünkre válik”[4].

Az, hogy „az autonómia-építésben a vajdasági magyarok jutottak a legmesszebb”, korántsem jelenti azt, hogy messzire jutottunk. Pontosabban az önkormányzattól még olyan messze vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől!
Most már egypárti (Véemeszes) Magyar Nemzeti Tanács regnál, amelynek legfőbb tevékenysége a magyarországi pénzek elosztása, a pártalapú káderkinevezések és a magyar nyelvű sajtó teljes lezüllesztése. Szép kis autonómia!
A vajdasági magyarokat illetően, a KMKF legutóbbi ülésén is folytatódott a mellébeszélés, a hamis helyzetkép propagálása. Kutyából nem lesz szalonna! Ezért bizony kár volt ennyi Véemeszesnek az adófizetők pénzén Budapestre utazni. Kirándulni járnak oda?


Június 4.
Mi maradt az önbecsülésből?

Királyhalmán Pásztor István, a VMSZ elnöke mondott ünnepi beszédet (Fotó: Gergely Árpád)

A Magyar Országgyűlés június 4-ét, a trianoni békediktátum[5] aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a 2010. évi XLV törvénnyel[6]. A Magyar Nemzeti Tanács – a Magyar Országgyűlés döntése alapján – 2011. szeptember 16-án ezt a napot a vajdasági magyarság jeles napjává nyilvánította[7].
Királyhalmán
a Jézus Szentséges Szíve plébániatemplomban, illetve a templomkertben ünnepelték meg a magyar összetartozás napját. Mint ismeretes, 2012-ben itt az összetartozás szimbólumaként egy almafát ültettek, és immár tizenharmadik éve ezen a helyszínen rendezik meg a Trianoni békediktátum évfordulójára rendezett vajdasági központi megemlékezést – számol be a Magyar Szó nevű Véemeszes újság[8].
Ünnepi beszédet Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mondott.

 Az elmúlt több mint száz évben úgy maradtunk meg, hogy összekapaszkodtunk. A 2010-ben elfogadott, a nemzeti összetartozásról szóló törvény visszaadta az önbecsülésünket. Azt mutatta meg, hogy nem vagyunk egyedül, hogy az anyaország segít bennünket abban, hogy a szülőföldünkön jól, a velünk együtt élőkkel együttműködve, az akadályokat leküzdve, méltón, nemzeti hovatartozásunkat büszkén vállalva éljünk. Az önbecsülés azt jelenti, hogy tisztában vagyunk emberi értékeinkkel, és az itt élő magyarok sorsát velük, az ő bizalmuknak köszönve, demokratikusan megválasztott képviselőik által, az önbecsülés mentén kívánjuk alakítani. Mi felelősséggel és elszámolással a vajdasági magyaroknak tartozunk, akikkel sorsközösségben élünk. Ez a felelősség nem jogosít fel bennünket arra, hogy akár politikai, vagy szakmai önállóságunk, akár a nemzeti önrendelkezésünk a többségi nemzet természetes fölénye, vagy az anyaországi jóakarat vagy elnyomó tolerancia áldozatává váljon – fogalmazott ezúttal is zavarosan Pásztor István[9].

A királyhalmi eseményről tudósító pártlap újságírója cikkének – Pásztor István eszmefuttatása alapján – a nemzeti összetartozás napja helyett – „Az „önbecsülés napja” címet adta, mintegy szükségtelenül és főleg alaptalanul átkeresztelve ezt a napot.
Az önbecsülést növeli, vagy inkább közösségmegalázó, ha a Pásztor pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a képviselői nem állnak ki a magyar közösség jogainak érvényesüléséért?
Mi másnak lehet nevezni, mint megalázónak, hogy a VMSZ a Szerb Radikális Pártból (SRS) kivált haladó nacionalista párttal (SNS) és Slobodan Milošević háborús bűnökkel vádolt szerb önkényúr Szerb Szocialista pártjával (SPS) együtt vesz részt a hatalom gyakorlásában, amely ellen a tömegek már csaknem két hónapja tüntetnek országszerte? Azt, hogy a pártelnök fia, a junior Pásztor (Bálint), a tömegtüntetések ellenére bejelenti: „Az ellenzék által, a belügyminiszterrel szemben benyújtott bizalmatlansági indítvány kapcsán ismertettem a Vajdasági Magyar Szövetség álláspontját. A kormánykoalíció részét képezzük, így az indítvány ellen fogunk szavazni[10]”.
Az önbecsüléshez tartozik-e például az, hogy a VMSZ képviselői 2018. június 19-én megszavazták a tartományi képviselőházi határozatot, miszerint Vajdaság napjaként ünneplik november 25-ét, amikor 1918-ban Szerbiához csatolták a Délvidéket; hogy kiemelt jelentőségű lett május 15-e is, mivel 1848-ban ekkor ment végbe a Szerb Vajdaság kikiáltása a karlócai népgyűlést követően; hogy január 27-én Délvidék összes iskolájában, így még azokban az iskolákban is, amelyekben az abszolút többséget magyar diákok képezik, a zenetanárok által vezényelt iskolakórusok kötelezően éneklik a ultranacionalista nagyszerb dalt, az ún. Szent Száva-himnuszt; hogy 1944-45-ös újvidéki események ártatlan áldozatainak a mai napig nincsen emlékműve, stb.
Ez lenne a Pásztor-féle önbecsülés?

„Mi felelősséggel és elszámolással a vajdasági magyaroknak tartozunk” – mondja Pásztor. A felelősségből eddig nem valósult meg éppen semmi. Lépten-nyomon csak a felelőtlenséget és a hatalommal való visszaélést látni – a pártelnöktől kezdve, aki azért sem akaródzik felelősséget vállalni, hogy az utóbbi évtizedben – vagyis az elnökösködése alatt – 70 ezerrel csökkent a vajdasági magyarok lélekszáma!
Miféle önbecsülésről beszél a pártelnök? Egy demagóg politikus mindig arról beszél, aminek pont a fordítottja igaz?

BOZÓKI Antal

__________
[1] Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma: egységes kiállás a kárpátaljai magyarságért. https://maszol.ro/kulfold/Karpat-medencei-Kepviselok-Foruma-egyseges-kiallas-a-kartpataljai-magyarsagert, 2023. május 20. 17:55
Lásd még: (Szerkesztőségi összefoglaló) A nemzet a kárpátaljai magyarság mögött áll. Magyar Szó, 2023. május 20. 3.

[2] (MTI) A kárpátaljai magyarsággal szolidarizáló állásfoglalást fogadott el a KMKF. https://maszol.ro/kulfold/A-karpataljai-magyarsaggal-szolidarizalo-allasfoglalast-fogadott-el-a-KMKF, 2023. május 19. 15:30

[3] Lásd még: (Szerkesztőségi összefoglaló) A nemzet a kárpátalyai magyarság mögött áll. Magyar Szó, 2023. május 20. 3.

[4] A kárpátaljai magyarok helyzete állt a KMKF középpontjában. https://www.youtube.com/watch?v=8LGnhB1WHUY, 3:37

[5] A nemzeti összetartozás napja. https://hu.wikipedia.org/wiki/A_nemzeti_%C3%B6sszetartoz%C3%A1s_napja

[6] Vajdasági magyar ünnepnapok és jeles napok. https://www.mnt.org.rs/node/81

[7] Nemzeti összetartozás éve. https://www.mnt.org.rs/nemzeti-osszetartozas-eve

[8] B.em: Az önbecsülés napja. Magyar Szó, 2023. június 5. 1. és 4. https://www.magyarszo.rs/hu/5253/kozelet/287101/Az-%C3%B6nbecs%C3%BCl%C3%A9s-napja-nemzeti-%C3%B6sszetartoz%C3%A1s-napja.htm, 2023. június 5. 07:07 >> 2023. június 7. 08:06

[9] Uo.

[10] A BELÜGYMINISZTERRŐL A PARLAMENTBEN (ÉS EGY KIS VITA AZ ELLENZÉKKEL). https://www.facebook.com/drpasztorbalint, 2023. június 15. 20:00

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése