Oldalak

2023. július 8., szombat

Nincs felelős a népességfogyásért?

Korhecz Tamás a VMSZ álláspontját támogatja?

Bort iszik, vizet prédikál.
Magyar szólás

Illusztráció (Szabad Magyar Szó)

A 2022-es népszámlás lesújtó adatairól, miszerint az utóbbi évtizedben eddig nem tapasztalt mértékben, 70 ezerrel (27,36 százalékkal) csökkent a délvidéki/vajdasági magyarok lélekszáma, nem sok írás, kommentár jelent meg a sajtóban. Az is az ellenzékinek számító médiában.
Az április 28-án közzétett nemzetiségi adatokkal foglalkozó, „döbbenetet tükröző jegyzeteket, a vádakat és védekezéseket, de az alaposabb tanulmányokat is arról, hogyan jutott el a vajdasági magyarság létszáma közel félmillióról jóval kétszázezer alá – egyre gyorsuló ütemben”, a Szabad Magyar Szó gyűjtötte össze. A szám szerint 22 cikket tartalmazó dosszié itt található: https://szmsz.press/hirfolyam/kozeletunk-dossziekban/nepfogyatkozas-dosszie/[1]

A felelősséget az előállt helyzetért a „magyar érdekvédők” (értsd Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ vezetősége) közül senki nem vállalta!
Pásztor István pártvezér és pártjának az elnöksége nem tartotta szükségesnek, hogy megszólaljon a magyar közösséget drámaian sújtó problémáról, hanem a „sajtószolgálata” által közölte a nyilvánossággal az álláspontját, miszerint „a VMSZ nem érzi magát a népszámlálási adatok okozójának”[2].
Másutt kifejtette hirtelen jött új elméletét, hogy szerinte nem a létszám a fontos, hanem a lélek, a büszkeség. – A magyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése! – mondta Pásztor pártjának kishegyesi (május 20-ai) tisztújító közgyűlésén[3]. Holott sikertelen politikusként azonnal be kellett volna nyújtania a lemondását.

Korhecz Tamás szerb alkotmánybíró Pusztulás és cinkos némaság címmel írt „karcolatot a népszámlás margójára” a Családi Kör 2023. június 22-ei és 29-ei számában[4].
– Hiszem, hogy minden nemzetben gondolkodó, a magyar nemzetért aggódó és cselekvő embert letaglóztak a 2022. évi szerbiai népszámlálás adatai. A demográfiai pusztulásunk, a fogyásunk mértéke nemcsak a józan szakmai várakozásokat múlta felül, de történelmi léptékben is rekordméretű volt. Az elmúlt 11 évben, amikor mindvégig béke volt, nőtt a GDP, nőttek a bérek, a magyar–szerb barátság történelmi csúcsokat ostromolt, nagyobb mértékben fogyott a magyar, mint bármikor előtte – írja Korhecz az idézett írás első részében. 
– Nemcsak az elmúlt száz év legnagyobb pusztulását kellett megélnünk, de azzal is szembesülnünk kell, hogy a magyar jobban fogyott számos, nálunk minden tekintetben kedvezőtlenebb helyzetben levő szerbiai nemzetiséghez képest is! – tette hozzá.
Megállapítja, hogy „a médiánkban, beleértve a közösségi médiát is, a fogyásunk és pusztulásunk számszerűsített kimutatása nem indított el semmiféle vitát, párbeszédet, ötletelést, kiútkeresést, de puszta véleménycserét se”.
Azt a következtetést vonja le, hogy „a megnyilatkozások egy része legalább arra rámutatott, hogy a fogyásunknak két fő generátora azonosítható, a gyermekvállalási hajlandóság állandó csökkenése, valamint a migráció, az elvándorlás”.

Korhecz az írása első részében főleg a népfogyatkozás „helyes diagnózisának a felállításával” foglalkozik.
Szerinte „az okok között kétségtelenül azonosíthatunk néhányat, ezek a kisebbségi lét okozta hagyományos frusztrációk, a határtérségben, a peremtérségekben való lét bizonytalansága, az esélyegyenlőség hiánya, az autoriter, vezérelvű politikai rendszer fojtogató légköre, a szabadságjogok hiánya, a lehetőségek és a mesterségesen (is) gerjesztett igények közötti feszültség, a család ősi intézményének a válsága, a falvak elsorvadása stb.”.
A „vajdasági magyarság demográfiai katasztrófája” a „globalizációra” és a „változó értékrendre vezethető vissza” – véli cikkében.
– A vajdasági magyar a nagyobb vásárlóerő reményében külföldre távozik, de legalábbis oda vágyik. […] A vélt vagy valós szükségletek és a lehetőségek között nyíló olló tömegesen arra ösztönzi a magyarokat, hogy házat/hazát változtassanak – írja Korhecz.
Az írás csaknem érdektelen folytatását Korhecz ezzel a gondolattal zárja: „Elhitették az emberekkel, hogy szabad akaratukból és saját érdeküket követve szolgálják a növekvő gazdaságot, a milliárdosok határtalan birodalmát. Ennek a szolgálatnak vált áldozatává 69 ezer magyar ember tizenegy év alatt. Aki nem hiszi, járjon utána.”

Lehet-e Korhecz Tamásnak (Szabadka, 1967) hinni, vagy járjunk utána?

Az írás legnagyobb hibája, hogy a „demográfiai katasztrófát” kiváltó okok között egy szóval nem említi meg a Szerbiában elharapózott maffiózó viszonyokat, a hatalom privatizáló és zsarnoki uralmát a gazdaságban és az intézményes életben, de az államapparátusban részes VMSZ és személyesen Pásztor István szerepét se ennek a banánköztársaságnak a kialakításában!
A „karcolat” mintha a VMSZ sajtószolgálati közleményét igyekezne alátámasztani, amely a drasztikus csökkenés okait abban látja, hogy „a vajdasági magyar közösség elöregedő közösség, hosszú évtizedekre visszamenően a demográfiai mutatók negatívak, a mortalitás számai többszörösei a születéseknek, ami egy tizenkét éves periódusban számarányaiban jelentősre duzzad és a nagy fogyás jelentős részét teszi ki” (5. pont). Hogy ennek mik az okai, arra viszont nem tér ki.
– Eddig se úgy keltünk reggel, hogy a feltételezett lélekszám határozta volna meg eltökéltségünket, politikai szándékunkat, a közösség tagjainak segítését és ezután se a szám ismerete fogja mindazt befolyásolni – írja a pártközleményben (11. pont).
Ezek szerint, a VMSZ-nek nem fontos, hogy a magyar közösség mennyi embert számlál? Semmilyen felelőssége nincs a vezetőségnek, legfőképpen pedig Pásztor István pártvezérnek azért, hogy csaknem egyharmadával lettünk kevesebben?

Korhecz (Véemesznek falazó) állásfoglalása talán annak tudható be, hogy sohasem szakadt el teljesen ettől a párttól. A VMSZ „támogatásával fontos pozíciókat kapott”[5]. (2004–2010 között jogalkotási, közigazgatási- és nemzeti kisebbségi titkár – miniszter volt, 2006–2008 között a tartományi kormány alelnöke[6], majd – a párt Magyar Összefogás listáját vezetve – a Magyar Nemzeti Tanács elnöke lett – 2010-14 között[7].)
Éppen Pásztor István kegyelméből került a jól fizetett alkotmánybírói munkahelyre is, annak ellenére, hogy egyetlen napot nem töltött bírói sem ügyvédi munkahelyen[8]! – 2016. december 17-én 9 évre szerbiai alkotmánybíróvá választották a VMSZ jelöltjeként – írja az életrajzában[9]. Ilyesmi csak Pásztor-országban és Magyarországon lehetséges, ahol a Fidesz támogatásával bármi elérhető!
Ennél az apróságnál azonban sokkal nagyobbat csattant a vajdasági magyarság történetében az a gyászos tény, hogy ő elfogadta ezt a posztot a VMSZ tenyeréből, miközben épp az ellenzéki mozgalom élén konfigurált.

A VMSZ az alkotmánybírói székkel vásárolta meg Korhecz Tamást, aki 2015-től a túlságosan hangos ellenzéki szervezet, a Magyar Mozgalom (MM) egyik vezéregyénisége volt. „2015. augusztus 20-án a VMSZ-szel szemben létrejött MM egyik alapítója, majd társelnöke lett. Alkotmánybíróvá választása után lemondott az MM-ben betöltött tisztségeiről.” (A háttéreseményekhez tartozik, hogy a VMSZ-ből 2016 februárjában 82 tagot kirúgtak, mert ellenezték a Szerb Haladó Párttal való együttműködést[10].)
A csúfos árulást a Magyar Mozgalom nem is tudta kiheverni, 2022 végén „felfüggesztette tevékenységét”[11].

Most, hogy közeledik alkotmánybírói mandátumának a vége, Korhecznak ismét szüksége lesz Pásztor István támogatására, mert különben munka nélkül marad? Az egyébként néma alkotmánybíró ezért szólalt meg a furcsa „karcolat” erejéig? 
A Szabad Magyar Szó Facebook oldalán is közölt cikk alatti kommentekből azonban kitűnik, hogy „a nép nem felejt”. (https://www.facebook.com/profile/100063774311841/search/?q=korhecz%20tam%C3%A1s)[12].
 
A 49 hozzászólás és a 16 megosztás jelzi, hogy a „karcolat” felkorbácsolta a kedélyeket és a vajdasági magyarságban van még szellemi és erkölcsi potenciál helyre tenni a dolgokat. A hozzászólások rámutatnak az alkotmánybíró írásának hiteltelenségére:
– Van abban valami tragikusan röhejes, amikor a Jézust 30 ezüstért eláruló Júdás amiatt sajnálkozik szívhez szólóan, hogy felakasztották szegény párát.
– Jó is lenne az írás csak nem az Ő tollából! Ha valaki adott egy jó nagy pofont a vajdasági magyarságnak, akkor az Ő maga, hátba szúrta a volt párttársait egy jó kis munkahely miatt! Ezért minden, amit leírt, hiteltelen, mint Ő maga is!!
– Ha az embert csalfa hátszéllel felröppentik a hegy tetejére, könnyen osztja onnan az igét a völgylakóknak, hogy kellene ellenszélben kúszni-mászni felfelé.
– Korhecz globalizáció-kritikusságával egyetértek, csak számomra nem hiteles, mert anno 9 évre ő is a havi 400 ezer dináros fizetést választotta, és nem a közösségért való harcot.
– Ha nem lenne globalizáció, online munkalehetőségek stb., egy csomóan a még itt élők közül már nem lennének itt.
A nők nem azért nem szülnek (mellesleg, a gyerekvállalás azért kicsit bonyolultabb a megszülésnél, és ahhoz azért a hagyományos értékrend szerint, amihez annyira ragaszkodunk, kell egy férfi is) mert agyba-főbe dolgozni szeretnének.
Tegye fel a kezet vagy nyomjon egy szomorú szmájlit aki nem szereti a pénzt!
Böjte Csabát idézni az utóbbi pár hónapban napvilágot látott hírek után enyhén szólva sérti a jó ízlést.
– A valóságban és a gyakorlatban annyira távol van Tamás az átlag vajdasági magyarok életkörülményeitől, hogy ettől válik hiteltelenné a számonkérése a nép felé.
– Amúgy (K. T.) aktív résztvevője a Magyar Szó pártlappá züllesztésének 2012-ben.
– A „bort iszik és vizet prédikál” tipikus példája. Képmutató és hamis.
– Tamás! Te saját magad árultad el és nem is egyszer! A szememben már akkor sem voltál ember, amikor a VMSZ kegyeltje voltál, aztán szembefordultál velük, de azt sem igazán, mert Te sok mindenről tudtál mégsem szólaltál meg csak hintetted a port a semmibe! Végül egy fotelért elárultad saját magad! Egy petákot sem adnék a bőrödért!
– Ezzel az írással is csak szembe köpte Tamás magát... Szánalmas...
– Nem hiszem, hogy ez probléma volna Korhecz úrnak. Fő az, hogy elárulva a Magyar Mozgalmat és a vajdasági magyarokat, a VMSZ és a szerb haladók mellé állt, hogy megvalósíthassa élete álmát, az Alkotmánybíróság tagja legyen – írták a kommentezők.

„Aki nem hiszi, járjon utána?” Milyen kedélyes, mesés felhívás egy komor, tragikus ügyben! Bizony nem hittük és a kommentekből is az a tanulság, hogy Júdásoknak ne higgyünk.

BOZÓKI Antal
__________
[1] Népfogyatkozás (dosszié) Adatok és reagálások a 2022-es népszámlálás nyomán. https://szmsz.press/hirfolyam/kozeletunk-dossziekban/nepfogyatkozas-dosszie/
[2] „A VMSZ nem érzi magát a népszámlálási adatok okozójának”. https://szmsz.press/2023/05/03/a-vmsz-nem-erzi-magat-a-nepszamlalasi-adatok-okozojanak/, 2023.május 3. 20:05, és P. E.: A számok tükrében. Magyar Szó, 2023. május 5. 6.

[3] Pásztor István a VMSZ XIX. Tisztújító Közgyűlésén az elmúlt négy évről elmondott beszámolója. https://www.vmsz.org.rs/hirek/pasztor-istvan-vmsz-xix-tisztujito-kozgyulesen-az-elmult-negy-evrol-elmondott-beszamoloja, 2023. május 20. 10:27

[4] Korhecz Tamás: Pusztulás és cinkos némaság. Családi Kör, 2022. június 22. 8-9 és 2022. június 29. 7., illetve https://szmsz.press/2023/06/30/korhecz-tamas-pusztulas-es-cinkos-nemasag/, 2023. június 30. 19:44

[5] Korhecz Tamás. Politikai pályafutása
https://hu.wikipedia.org/wiki/Korhecz_Tam%C3%A1s
[6] Uo.

[7] Uo.

[8] Uo.

[9] Uo.

[10] Kizárták a VMSZ-ből a párt 82 Magyar Mozgalmas tagját. https://www.magyarszo.rs/hu/2970/kozelet/141070/Kiz%C3%A1rt%C3%A1k-a-VMSZ-b%C5%91l-a-p%C3%A1rt-82-Magyar-Mozgalmas-tagj%C3%A1t.htm, 2016. február 12., 15:49 >> 2016. február 13., 00:01

[11] (RTV) Felfüggesztette tevékenységét a Magyar Mozgalom. https://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/felf%C3%BCggesztette-tev%C3%A9kenys%C3%A9g%C3%A9t-a-magyar-mozgalom_1397294.html, 2022. december 06. 22.05

[12] Korhecz Tamás: Pusztulás és cinkos némaság. https://www.facebook.com/profile/100063774311841/search/?q=korhecz%20tam%C3%A1s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése