Oldalak

2023. augusztus 1., kedd

„Egyféle nyitottsággal”

 Lehet, hogy egy kép erről: tömeg és , szöveg, amely így szól: „NÉPMESEI BÖLCSESSÉG -IN YMSZ ANNO 1978 PARTTALAN ÍZLÉSTELENSÉG OUT”

2023. július 15.  20:53

Ha 2021-ben nem tiltja be az MNT a Tanyaszínház előadását, talán még el is lehetne képzelni, hogy a 45 éves vándortársulat mostani bekebelezése nem fog cenzúrát hozni és a különféle „közgazdászok, menedzserek és jogászok” – akiket az újonnan létrejövő alapítvány igazgatóbizottságába delegál az MNT – majd nem fognak a pártdirektívának megfelelően beleszólni a művészi vezetők dolgába. Azok után viszont, ami a ’21-es turnéval történt, nagyon szkeptikus vagyok.

Ez lett tehát a színházigazgatók és az Elnök Úr stratégiai tárgyalásainak eredménye, a nagy deal: ti szépen intézményesültök – magyarán: átadjátok az alapítói jogok döntő részét nekünk – mi pedig cserébe biztosítjuk a lóvét.

Lovas Ildikó az MNT ülésén azt mondta – a VajMa tudósítása szerint – hogy az alapítvány létrehozói azt a felelősséget vállalják magukra, hogy „a tartalommeghatározást egyféle nyitottsággal végzik majd”. „Egyféle nyitottsággal” – hát jaj a „nyitottságnak” és a „szabadságnak”, ha jelzős szerkezetbe kerül és a jelzője nem a „teljes”!

Láttunk mi már karóba húzott varjút! Tudjuk, mi történik az MNT/NER bűvkörébe kerülő szervezetekkel, mennyire maradhatnak művészileg, szakmailag nyitottak és szabadok, mennyire nem szólnak bele politikai alapon a működésükbe. Majd pont a Tanyaszínház lesz a kivétel! Emlékezzünk csak Hajnal Jenő tollba mondott szavaira, aki a betiltást indokolva el is mondta, mi volna a Tanyaszínház előadásaival kapcsolatos elvárás: „a fölszabadult öröm és kacagás, az okos gondolkodás és a népmesei bölcsesség”, szemben az „öncélú közönségességgel”, a „parttalan ízléstelenséggel”, a „közönség alpári provokálásával” és a „színpadi megszólalás vállalhatatlanságával”. A Tanyaszínház művészei tehát tudhatják, mihez tartsák magukat – ezt nevezik öncenzúrának. Megpróbálhatják kitalálni, mire gondolhatott a (bukott) diák, illetve a (ma is regnáló) mentora. Ha pedig erre nem hajlandók vagy rosszul olvasnak gondolatot – semmi probléma: majd a Tanyaszínház Alapítvány igazgatóbizottságában ülő „közgazdászok, menedzserek és jogászok” elmagyarázzák nekik.

Logikus végkifejlete ez a Tanyaszínház-ügynek. Pontosan ebbe az irányba mutatott minden vektor.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése