Oldalak

2023. augusztus 4., péntek

Faképnél hagyta a polgármester a hajdújárásiakat

 Faképnél hagyta a polgármester a hajdújárásiakat

2023-08-03 22:36

Kevesebben jöttek össze a hajdújárási helyi közösség nagytermében a csütörtöki falugyűlésen, mint egy héttel ezelőtt, de sok volt az elégedetlen polgár ezúttal is. Stevan Bakić polgármester és Igor Velimirović  szabadkai rendőrfőnök már hét óra előtt megérkezett a helyi közösségbe és megkezdték a beszámolót a sikeresnek vélt akcióról, amelyet kedden hajtottak végre Szabadka külterületein.

A rendőrfőnök részletesen ismertette az akciót, kiemelte, mintegy 300 migránst találtak az erdőkben, közülük 13 ellen büntetőeljárás indult, ők előzetes letartóztatásban maradtak. Négyen kerültek börtönbe szabálysértés miatt, a többiek pénzbüntetést kaptak. Negyven migránst zárt befogadóközpontba szállítottak. Hozzátette, az akció csütörtökön is folytatódott, 66 migránst szállítottak el Szabadka területéről. Kiemelte, most nagy a nyomás, hiszen júliusban 1689 migránst kellett visszaküldeni befogadóközpontokba Szabadka területéről, míg ez a szám  január és június között 1600 volt.

– Három esetben a felügyelőséggel közösen szálláshelyeket is ellenőriztünk, egynek az engedélyét meg is vontuk. Házkutatás volt házaknál és lakásoknál is, egy koszovói személyt tartóztattunk le, tegnap pedig egy nőt állítottunk elő, ő előzetes letartóztatásban van.

Az eredmények felsorolását követően a rendőrfőnök kiemelte, hogy ugyan jó a viszony a magyar kormánnyal, de tény, hogy több száz migránst toloncolnak vissza naponta. Ők az ő törvényeik szerint járnak el, mi pedig a miénk szerint, hangsúlyozta a Velimirović.

Sövény Rudolf

Stevan Bakić az egy héttel ezelőtti ülésen elmulasztotta üdvözölni Hajdújárás első emberét, most ezt pótolta, és megkérte Sövény Rudolfot, hogy szóljon a helyiekhez.

Sövény elmondta, valóban nagy akció volt a keddi, de el kell azt is mondani, hogy már aznap visszaszivárogtak a migránsok Hajdújárásra.

– A taxisok a legnagyobb ellenségeink. Mindannyian egy oldalon vagyunk, ezt tudniuk kell. Szabadka ezzel nem tud megküzdeni, de a városnak kötelessége kérni az államtól, hogy találjon erre megoldást. Mindannyiunk felelőssége, hogy idáig jutottunk. Nem tudom, hogy mi lenne a megoldás, de meg kell állítani a taxisokat – mondta Sövény.

Stevan Bakić megdícsérte Sövényt:  

– Mindent szépen elmondtál és mindenben igazad van, fogalmazott a polgármester, majd elmesélte, mit szokott éjjelente csinálni.

– Minden nap éjfél és egy óra között autózom a városban és észrevettem, hogy több a zombori, mint szabadkai taxis. Nem az autóúton jönnek, megkerülik azt, dűlőutakat választanak és azt nagyon nehéz lefedni, de nem adjuk fel, nincs megállás, dolgozunk. Az, ami nekem erőt adott, hogy minden ezredes itt volt, együtt a csapattal, a belügyminiszter itt volt, amivel azt sugallta, hogy azt akarja, hogy ez megoldódjon. Hatalmas pénzek forognak, de megküzdünk vele, Szerbia erős – mondta Bakić.

A polgárok közül  a palicsi Goran Batinica kiemelte, évek óta folyamatosan rongálják a tanyáját. Heti szinten betörik az ablakokat. Minden alkalommal jelenti, de egyszer sem kapott még valós segítséget.

Többen bekiabáltak közben, arra szerettek volna választ kapni, hogy lehetséges az, hogy amikor a koronavírus-járvány volt, akkor volt elég ember, most nincs, aki figyelje az utakat.

A taxisokat illetően Velimirović kiemelte, az nincs minden a rendőrség hatáskörében.

– Szerbiában nincs olyan törvény, hogy azok, akik szállítással foglalkoznak, azonosítsák a személyt, bárkit vihetnek, ha az a valaki kifizeti a jegyet. Nagyon nehéz az ilyen bűncselekményt bizonyítani. Tizenöt taxist állítottunk meg csütörtökön éjszaka, elszállítottuk a migránsokat. De megoldotta-e a problémát a keddi akció? Nem. Továbbra is mindent megteszünk? Igen. Mikor lesz vége? Nem tudom – zárta rövidre a választ a rendőrfőnök.

Bakić ezt követően nyomatékosította, hogy a radikális lépés radikális lépést von maga után, utalva ezzel arra, hogy ezek a migránsok között veszélyes emberek is lehetnek.

– Jól tudják, hogy vannak ezek az iszlamista katonai alakulatok. Arra nincs szükségünk. Legyenek türelmesek és higgyenek az országukban és az intézményeikben – javasolta Bakić.



Bakić közli Bajzákkal, hogy nem veszi át a dokumentumot, küldje azt el a városházára, 
majd eljuttatja az elnöknek

Ezt követően a hajdújárási Bajzák Edvárd állt a polgármester elé, s elmondta, nála van egy dokumentum, amit a polgárok most aláírnak, s arra kérte a polgármestert juttassa el Aleksandar Vučićnak.

A polgármester közölte, egy fontos eseményre kell távoznia (az Oluja (Vihar) című filmet vetítették a Lifka Sándor Art Moziban, a pénteki megemlékezés előprogramjaként, ezen mondott beszédet a polgármester is – a szer. megj.). Ezt követően vita alakult ki a dokumentumot átadni szándékozó Bajzák és Bakić között. Nem volt elég idő az aláírásgyűjtésre sem, Bajzák pedig azt kérte volna Bakićtól írja alá, hogy átvette a dokumentumot. Bakić erre nem volt hajlandó, végül távozott, anélkül, hogy a dokumentumot átvette volna, a polgárok pedig ismét felháborodva, dühösen és csalódottan távoztak a  teremből.

 

Bajzák Edvárd a Szabad Magyar Szónak elmondta, szerette volna átadni a dokumentumot, de ebből nem lett semmi.

– Abban az áll, hogy tartsák távol a migránsokat 10 kilométeres körzetben a várostól. A taxisokat, szállítókat és azokat, akik segítik a migránsokat szigorúbban büntessék és gátolják meg a migránsok visszaszállítását. A migránsok aznap, amikor az akció zajlott, két órával később már jöttek vissza, szálltak ki a taxikból. Erről fotókat is mellékeltünk. Ezt szerettük volna az elnök felé eljuttatni – mondta csalódottan Bajzák.

.

Hogy lesz-e gyűlés a jövő héten is, egyelőre nem tudni.

Tómó Margaréta
https://szmsz.press/2023/08/03/fakepnel-hagyta-a-polgarmester-a-hajdujarasiakat/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése