Bozóki Antal (hon)lapja

Oldalak

▼

2023. szeptember 2., szombat

A város egyik legnagyobb szégyene: a szerb elnök Maria Theresiopolis díszpolgára lett

 
Fotó: Tómó Margaréta
2023-09-02

Nagy erőkkel vonultak tucatnyi szerb nemzetiszín zászlóval a fiatalok a városházánál, azokat mégsem lengette senki, amikor Aleksandar Vučić, szerb államelnök pénteken megérkezett a szabadkai városháza elé. Ehelyett nagymamák kérdezgették unokáikat, szeretik-e Vučićot, ilyennek képzelték-e el, és milyen magas férfi, biztosan két méter is van.

Egy fénykép készítésének erejéig meg is állt az államfő a tömeg előtt, majd megköszönte, hogy eljöttek, és felvonult a városházára, ahol díszpolgári-címet adományoztak neki.

A városi képviselő-testület ünnepi ülése teljes mértékben az államfő sietős programjához igazodott. Nem köszöntötték négy nyelven a közönséget, majd Pásztor Bálint, a szabadkai képviselő-testület elnöke hadarva sorolta fel, és üdvözölte a fontosabb és kevésbé fontos vendégeket.

Az „ülésen és az álláson”, hiszen a csaknem 400 vendég közül sokan állni kényszerültek, miután a szabadkai városháza díszterme alig több, mint 200 férőhelyes, végignézettek egy 11 perces filmet, amely Szabadka sikereiről és eredményeiről szólt – írja a Balkan Magazin.

A filmen ritkán szólalt meg valaki, de ha mégis, az a valaki Aleksandar Vučić volt. A sikereket sorjázó film kizárólag cirill felirattal készült, azt végignézve joggal merülhettek fel a tősgyökeres szabadkai polgárban a „hol élek, mi ez az egész” kérdés.

Ezt követően végig kellett hallgatni Szabadka „migránsvadász” polgármesterének, Stevan Bakićnak a beszédét, aki előbb a köztársasági elnököt, majd önmagát és montenegrói felmenőit dicsérte.

Pásztor Bálint sem kímélte a hallgatóságot. Történelmi visszatekintés, összefüggések, utalások a jelenre, minden volt a képviselő testület elnökének, a VMSZ alelnökének beszédében, amit (csak!) szerbül olvasott fel.

Aleksandar Vučić a cím átvételét követően beszédében többek között hangsúlyozta, mennyire csodálja a műsorvezetőt, hogy egyszerre négy nyelven tud szólni az egybegyűltekhez, és ez őt egyáltalán nem zavarja.

Ezt követően kiemelte, ha az emberek csodálkoznak, miért áll Szabadka bejáratánál magyar nemzeti színekkel magyarul a város neve, akkor el kell, hogy mondja, mindez az ő ötlete volt, és egyáltalán nem zavarja a magyar zászló.

Vučić több alkalommal is megemlítette Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, kiemelve, reméli, hogy a VMSZ elnökének egészsége hamarosan megengedi, hogy újra együtt dolgozhassanak.

– Pásztor Istvánnak velem együtt, helyettem, és még előttem meg kellett volna kapnia a díszpolgári címet

– mondta a szerb rezsim feje.

Aki tönkretette ezt az egykoron szebb napokat is megélt várost.

D.J.

https://delhir.info/2023/09/02/a-varos-egyik-legnagyobb-szegyene-a-szerb-elnok-maria-theresiopolis-diszpolgara-lett/

 

Csonka Áron: Az SZHP és a VMSZ azt is megszavazhatják, hogy visszafelé folyik a Tisza

Csonka Áron: Az SZHP és a VMSZ azt is megszavazhatják, hogy visszafelé folyik a Tisza

2023-09-01 19:02

Aleksandar Vučić államfő semmivel sem érdemelte ki Szabadka városának díszpolgári címét, ez a döntés csupán a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség marketingfogása – ezt nyilatkozta Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) az elnöke a Beta hírügynökségnek.
„Vučić nem járult hozzá a város fejlődéséhez és semmi sem köti Szabadkához. Semmivel sem kötelezte le a szabadkaiakat, hogy díszpolgárrá avassák őt” – nyilatkozta.
Csonka Áron hozzátette: az SZHP és a VMSZ bármit megszavazhat, még azt is, hogy a Tisza visszafelé folyik még akkor is, ha ez nem így van.
Aleksandar Vučić pénteken vette át Szabadkán a díszpolgári címet, amit az indoklás szerint azzal érdemelt ki, mert „kiemelkedő életművével hozzájárult Szabadka tekintélyének a követeléséhez itthon és külföldön is.”

https://szmsz.press/2023/09/01/csonka-aron-az-szhp-es-a-vmsz-azt-is-megszavazhatjak-hogy-visszafele-folyik-a-tisza/

Bozóki Antal dátum: 13:26
Megosztás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

‹
›
Főoldal
Internetes verzió megtekintése

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése
Üzemeltető: Blogger.