Oldalak

2023. szeptember 26., kedd

Amerikai szélsőjobboldali aktivisták okoztak felzúdulást az ELTE nyári egyetemén

A Szabad Európa honlapja

2023. szeptember 26.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Botrány az ELTE-n: két ismert, fehér felsőbbrendűséget hirdető amerikai is beiratkozott egy kurzusra
Két ismert amerikai fehér nacionalista, Greg Johnson és David Michael Zsutty nemrég együtt iratkozott be az ELTE Budapest Summer University négyhetes programjára. Miután a kurzus többi résztvevője számára kiderült, hogy kikkel tanulnak együtt, vizsgálatot követeltek az egyetemtől. A botrány miatt a záróünnepség is elmaradt. Nem újdonság az, hogy nyugati szélsőjobboldali aktivisták Magyarországra költöznek.

Szlovákiában dőlhet el Orbán európai jövője
Vasárnap Szlovákiában választásokat tartanak, ami két szempontból is jelentőséggel bír: a tét egyrészt az, hogy Robert Fico visszatér-e a hatalomba, így lehet-e új szövetségese az Európai Unióban a magyar miniszterelnöknek, másrészt rendkívül fontos, hogy bejut-e magyar párt a szlovák törvényhozásba.

A szegénységnek női arca van, avagy az EU ragtapasszal gyógyítja a lábtörést
Egy készülő európai parlamenti jelentésben a képviselők várhatóan elégedetlenségüknek adnak majd hangot amiatt, hogy az EU a társadalmi válságok során a nőket különösen magukra hagyja a leszakadó rétegeken belül. Erre mutatott rá az a vita, amelyben szakértők osztották meg kutatásuk eredményeit az elmúlt évekből. Szerintük az EU-s politikákban az ígérgetés szintjén maradt a probléma megoldása.

Víruskutató: Fel kell készülni a légúti fertőzések és a Covid szezonjára
Az őszi-téli hónapokban megszokott, hogy megnő a légúti fertőzések száma, amelybe már a Covidot is bele lehet sorolni, ezért egy virológus szerint ajánlott még a szezon kezdete előtt az emlékeztető oltás felvétele a koronavírus és az influenza ellen, főleg a hatvan év felettieknek és a krónikus betegeknek.

Orosz háborús bűncselekményeket azonosított az ENSZ vizsgálóbizottsága
A szakértői testület sok bizonyítékot talált az Ukrajnát megszálló orosz katonák súlyos jogsértéseire, egyebek mellett akár 83 éves nők brutális megkínzására és megerőszakolására, ami esetenként végül az áldozatok halálát okozta.

Pengeváltás Berlin és Varsó között a pénzért árult lengyel munkavállalási engedélyek kapcsán
A német kancellár szerint tisztázni kellene azokat a jelentéseket, amelyek szerint több ezer dollárért ideiglenes munkavállalói vízumokat árulnak a bevándorolni kívánók számára egyes afrikai és ázsiai országokban működő lengyel konzulátusokon.
 
Amit még tudni érdemes
Újabb százmilliós állami támogatás nyomai vezetnek az elmúlt évek legnagyobb számlagyárába (24.hu)
A külügyminisztérium 288 millió forintos támogatása az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyárában landolt. Ezután az állam többségi tulajdonában álló Garantiqua Hitelgarancia Zrt. is 135 millió forint állami kezességvállalásról döntött a számlagyáras cég, Top Hygiene Kft. javára.

Egyre tudatosabban különítik el az ázsiai munkaerőt a magyar munkavállalóktól, veszélybe kerülhetnek az eddigi szakszervezeti vívmányok (Népszava)
Külön étkezés, szállás, más műszak, buszos utaztatás. 

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése