Oldalak

2023. szeptember 11., hétfő

Elemzők szerint még sokáig velünk maradnak a magas árak

A Szabad Európa honlapja

 

2023. szeptember 11. 

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink az utóbbi napokból:

Inflációs kényszer: „Rafináltabban főzök, egyféle alapanyagból többféle ételt készítek”
Augusztusban 16,4 százalékos volt az infláció, vagyis ennyivel emelkedtek az árak átlagosan. Több mint egy éve lódultak meg az árak, sokan úgy védekeznek, hogy kevesebbet vásárolnak és autóznak; inkább a mennyiségből engednek, mint a minőségből. Elemzők szerint még sokáig velünk maradnak a magas árak.

Drágulhat a Budapest Airport a visszaállamosítással?
Az utasok szempontjából az a legfontosabb kérdés, hogy drágul-e a reptér állami tulajdonban, amit végső soron a repülőjegyekben fizetnek meg – mondta egy légi közlekedési szakértő. Szerinte a reptér csak infrastruktúra, senki sem úgy választ úti célt, hogy ott milyen tulajdonban van a repülőtér, ezért nem teljesen világos, hogy a politikai célokon túl mi motiválja a vásárlást.

Akiket nem kérdeztek meg a jövőjükről – A debreceni akkugyár-beruházás és a tiltakozások első éve
Több mint két évig készítették elő a CATL óriásvállalat beruházását, a helyieket mégsem értesítették a tervekről. A pártok után a civilek is megszervezték magukat, év elején a botrányos közmeghallgatások után egymást érték a demonstrációk, a népszavazási kezdeményezések és a bírósági perek. Bár mintha lenne egy kis csúszás a kínaiak eredeti elképzeléseihez képest, az üzem zavartalanul épül, s három éven belül elindítanák a gyártást. A kormány akkumulátor-nagyhatalmi céljainak legfőbb ellenlábasa néhány környékbeli anya, akik azt ígérik, hogy soha nem adják fel a küzdelmet.

Így lettek milliárdjai az Orbán családnak
Miután a miniszterelnök összeveszett Simicska Lajossal, és színre lépett az új generáció, nagy iramban kezdett gazdagodni az Orbán család 2014–2015-ben. Mára nagyon közel kerültek ahhoz, hogy látható vagyonuk átlépje a százmilliárd forintos álomhatárt. Erről szólt friss podcastunk.

Aki a Titanic tragédiája után több száz ember életét mentette meg
Dr. Lengyel Árpád a Carpathia hajóorvosaként vett részt a túlélők mentésében, mégsem lett közismert itthon a magyar mentős. Emlékét főként unokája, Völgyi Péterné Dr. Reich Márta ápolja. Azt mondja: nagyapjának a rettenetes pánik olyan traumát okozott, hogy élményeiről később senkinek nem beszélt.

Az Európa Tanács a magyar kormánytól is tájékoztatást vár a kémszoftverek ügyében
Az Európa Tanács jogi bizottsága szerint egyre több bizonyíték van rá, hogy több tagállam törvénytelen célokra használ kémszoftvereket, ezért  arra szólítottak fel öt kormányt is – köztük a magyart –, hogy három hónapon belül adjanak tájékoztatást az ilyen programok használatáról, és minden visszaélést teljes körűen vizsgáljanak ki.

Kiderült, mit kifogásol az UNESCO a Fertő tavi beruházás kapcsán
Kiderült, hogy milyen részletekről fog tárgyalni az UNESCO Világörökség-bizottsága majd októberben a magyarországi világörökségi helyszínek kapcsán. A nemzetközi szervezet az elmúlt években a Fertő tavi beruházás és a budai várban zajló építkezés miatt többször is kritikát fogalmazott meg.

Régi trükkök Közép-Ázsia „új” országaiban?
Szadir Dzsaparov kirgiz elnök nemrég könyvet jelentett meg Út az új Kirgizisztán felépítéséhez címmel, csatlakozva kazah és üzbég kollégájához, akik ugyancsak „friss” korszakot nyitottak meg. De valójában mennyire változnak a közép-ázsiai rendszerek?

„Úgy érzem, megfulladok” – A tálibok még keményebben üldözik a zenét Afganisztánban
Úgy tűnik, hogy nincs vége a tálibok ideológiai hadjáratának: a temérdek korlátozás után még jobban szigorítják a zenére vonatkozó tilalmat. A nyugati Herát város lakosai szerint a tálib erkölcsrendészet tagjai átkutatták az autókat, és elkobozták a zenét tartalmazó MP3-lejátszókat és USB-ket. Mások arra panaszkodnak, hogy otthonokat is átkutatnak, hangszereket foglalnak le, amelyeket aztán nyilvánosan elégetnek.
 
Amit még tudni érdemes
Orbán elmondta Kötcsén, meddig tervez kormányozni (Telex)
A miniszterelnök arról beszélt a kötcsei pikniken, hogy 2034-ig tervezi a saját kormányzását, amit azzal indokolt, hogy bár korábban 2030 volt a céldátum, a  háború és a koronavírus-járvány elvett tőlük négy évet – tudta meg a lap a találkozó résztvevőitől.

Így lesz az állami tenderekből milliárdos luxusjacht (G7)
Pár évvel ezelőtt egy addig közepes méretű építőipari céghez elkezdtek dőlni az állami megrendelések, amelyekből a vállalat mesés nyereséget termelt. Ez a több tízmilliárd forintnyi vagyon nem egyszerűen a tulajdonost gazdagította, hanem kifejezetten furcsa utat járt be. Jutott belőle a NER jachtoztatására és az egyik legbefolyásosabb kormányközeli vállalkozó vagyonát kezelő céghez is.

Lesújtó magyarországi statisztikák: ezer tinilány közül tizenhétnek születik gyermeke, miközben az EU-átlag hét (Népszava)
A kutatások szerint egyértelműen az alacsonyabb társadalmi státuszhoz kötődik a korai gyerekvállalás, főként az alacsony iskolai végzettségű, falvakban élő, rossz anyagi helyzetben lévők lányokról van szó. 

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése