Oldalak

2023. szeptember 5., kedd

Lesújtó összképről számolt be magyarországi látogatásáról az EU-s vizsgálóbizottság

A Szabad Európa honlapja

Jó reggelt kívánunk!
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Kínos pillanatokat élt át az EU-s vizsgálóbizottság Magyarországon 
Háromnapos látogatást tett májusban Budapesten egy európai parlamenti küldöttség, amelynek tagjai szerették volna feltérképezni, hogyan áll Magyarország azon feltételek teljesítésével, amelyek a közösségi források lehívásához szükségesek. Az összkép lesújtó volt, a képviselők egyik döbbenetből estek a másikba. Ugyanakkor a Fidesz szerint a látogatásról készült összefoglaló pozitív kicsengésű a magyar kormányra nézve, és most már nincs akadálya az EU-s pénzek folyósításának.

Rengeteg gyerek került éretlenül iskolába
A kormány három évvel ezelőtt vezette be a hatéves korban kötelező beiskolázást, amelyet csak egy szakértői vizsgálat esetén lehet halasztani. Azóta egyre több gyerek érkezik éretlenül iskolába, és egyre több gyerekről derül ki, hogy sajátos nevelési igényű státuszba sorolható. A szakértők szerint van összefüggés, és nem a gyerekeknek kellene változniuk, hanem az iskolarendszernek.

Brutálisan nyereséges a magyar bankrendszer
Óriási nyereséget jelentettek az idei év első hat hónapjában a hazai bankok. Közel ezermilliárd forintos összesített profitjuk háromszor akkora volt, mint a koronavírus-járvány előtti 2019-es első félévben, és négyszer akkora, mint a tavalyi első félévben. Eközben a családok egyre kevesebb pénzt tartanak magyarországi bankoknál.

Zuglóban már beindult a 2024-es választási kampány – az ellenzéken belül
Hadházy Ákos a Szabad Európának nyilatkozva egyértelművé tette, hogy nem szeretné, ha Zuglóban Horváth Csaba jelenlegi MSZP-s polgármester indulna jövőre a választásokon; ezt látványkaszálással is nyomatékosította hétvégén. Horváth Csaba szerint a Fidesz hátradőlhet, és kérhet egy kávét.

Saját biztosától is elhatárolódott az Európai Bizottság az ukrán gabonaválság kapcsán
Az európai uniós agrárbiztos meghosszabbítaná az ukrán termékek behozatali tilalmát, azonban nem ez Brüsszel hivatalos álláspontja. Az Európai Bizottságban ugyanis arra készülnek, hogy szeptember 15. után ismét akadálytalanul lehet értékesíteni az Ukrajnából származó mezőgazdasági árukat, de ez ellen a szomszédos országok tiltakoznak. Az ismét kiújuló vitában az EU is megosztott.

G20-csúcs: az ukrajnai háború miatti megosztottság veszélyezteti az előrelépést más ügyekben
Egyre mélyül a szakadék a nemzetközi közösségen belül Oroszország katonai invázióját illetően, ami kisiklathatja a közös fellépést a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20-ak közelgő ülésén olyan témákban is, mint a globális élelmezésbiztonság vagy a klímaváltozás elleni küzdelem.
 
Amit még tudni érdemes
700 milliárd forinttal több pénzre lesz szüksége idén Magyarországnak (Portfolio)
Az eredeti 3409 milliárd forintról 4113 milliárd forintra emelte a központi költségvetés finanszírozási igényét a kormány, az ÁKK pedig ennek megfelelően módosította finanszírozási tervét.

Plakáttenger: újabb 10 milliárd mehet el idén kormánykommunikációra (RTL)
Ennél azonban jóval nagyobb összeget is elkölthetnek idén egy ismerős üzletember cégeinél arra, hogy a kormány üzeneteit célba juttassák. Csak a legfrissebb megbízás összege felszaladhat bruttó 10 milliárd forintra, ám ebben az évben már 16,8 milliárd forint értékben szerződtek.

Hiába tagadja a tanárhiányt az Orbán-kormány, az órarendek is a hiányzó pedagógusokról árulkodnak (Népszava)
A jogszabályi változások, a tanár- és a pénzhiány is több intézményben nehezítette is az iskolakezdést.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése