Oldalak

2023. szeptember 8., péntek

Meneszteni kell a Magyar Nemzeti Tanácsot!

Új MNT választásokat kell tartani!


Egy párt (VMSZ) – egyhangú szavazás az MNT-ben (Fotó SZMSZ)

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) – a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény alapján[1] – képviseli a magyar nemzeti kisebbséget/közösséget az oktatás, a kultúra, a nemzeti kisebbség nyelvén történő tájékoztatás, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén, részt vesz a döntéshozatalban vagy dönt az említett területekre vonatkozó kérdésekről” (2/2szakasz).
A nemzeti tanács „általános felhatalmazásai” közé tartozik, hogy „önállóan állást foglal, kezdeményezést tesz és intézkedéseket foganatosít a nemzeti kisebbség helyzetével, identitásával és jogaival közvetlenül kapcsolatos minden kérdésben” (10. szakasz 14. pont).

Az MNT már Hajnal Jenő elnöksége alatt (2014-2022) sem alkalmazta következetesen az idézett törvényes rendelkezéseket, különösen pedig nem a 10. szakasz 14. pontját.
Ez azt jelenti, hogy nyolc évig a magyar közösség időszerű kérdéseivel, problémáival kapcsolatosan nem foglalt állás, a magyar közösség jogsérelmei esetén még közlemény szintjén sem állt ki.
Ez a politikát folytatja Fremond Árpád, az MNT elnöke is, akit Pásztor István, a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) elnöke ültetett (a köztársasági képviselői tisztségből) az egypárti (VMSZ-es) testület elnöki székébe. Nem véletlen, hogy a 2022. december 16-ai megválasztást követően (december 23-án) az MNT szabadkai hivatalában elsőként éppen Pásztor elvtárs látogatta meg[2].
Fremond időközben teljes egészében igazolta azokat a véleményeket, miszerint nem több egyszerű pártkatonától, akinek nincsen önálló elképezése se álláspontja, hogyan is kellene, hogy működjön a magyar közösségnek a törvény szerint is a legfelsőbb önkormányzati testülete, mit kellene tenni a közösség helyzete romlásának a megállítása érdekében.
Az MNT elnökséghez nem elég a szófogadás, ettől sokkal több kell, az un. X faktor, ami Fremondból látványosan hiányzik.

Az MNT legutóbbi, 2023. július 14-ei (7.) ülésen például 87 napirendi pont szerepelt. A testület költségvetésének módosításáról, a vajdasági magyar, kiemelt jelentőségű gyermek- és ifjúsági rendezvények meghatározásáról, illetve a gyermek- és ifjúsági táborokról, a vetélkedőkről, valamint hivatásos és amatőr regionális rendezvényekről, illetve versenyek pontszerző kvalifikációjának a megszerzéséről és a Tanyaszínház „intézményesítésről” (pontosabban Lovas Ildikó, Pásztor István élettársának a „pórázára” juttatásáról[3]) is döntöttek a tanácstagok.
Az oktatás területén elsősorban iskolai hálózatok, beiratkozási tervek, igazgatóválasztási eljárások, kis létszámú tagozatok megnyitása, tankönyvek jóváhagyása és iskolaszéki tagcserék, a magyar intézmények igazgatóválasztási eljárásaival kapcsolatos döntések, valamint a kulturális és tájékoztatási pályázatok véleményezése szerepeltek a napirenden[4].
A testület komolytalanságát mutatja az is, hogy az ülés mindössze 2 óra 48 percet tartott. Vagyis átlagban (a 87 közül) mindegyik napirendi pont megvitatásra 1,93 perc jutott!

Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező elbürokratizálódott, közigazgatási hivatalnoki testület lett, amelyik a magyar közösség helyzetével kapcsolatos lényegi problémák megvitatását nagy ívben elkerüli. Nem lett a közösség alapvető kérdéseiről gondot viselő és a kollektív jogaiért küzdő legfőbb önkormányzati szervezet[5].
Ezt az állítást igazolja, hogy Fremond Árpád elnöksége alatt – csakúgy, mint Hajnal Jenő irányításával – a testület
az állami szervek előtt a magyar közösség egyetlen fontos problémájának megoldását  nem kezdeményezte. 
Amikor valamilyen ügyben, mint például az egyenrangú nyelvhasználat és a részarányos foglalkoztatás biztosítása, a két vagy többnyelvű helységnév- vagy útjelző táblák átfestése rongálása tartomány szerte, vagy a migránsok okozta problémák miatt kellett volna kiállni – a VMSZ „nem konfrontálódunk, együttműködünk” politikáját követve[6] –, mély hallgatásba burkolódzott.

A jogsérelmek legújabb példája Szabadka magyar feliratainak a megrongálása, tönkretétele Palics bejáratánál és a békovai körforgalomnál[7].
Ezzel a kapcsolatosan is Pásztor István pártvezér meg a fia Bálint „vitték a prímet”, nem pedig az MNT!
Pásztor István „politikai üzenetet és előre eltervezett, konfliktust keltő akciót sejt a Szabadka-feliratok megrongálása mögött”[8]. Még a Magyar Szó nevű pártlap szeptember 5-ei címoldalas írása szerint is „támadás érte a nemzetek közötti jó viszonyt”[9]!
Megszólalt kisebbségügyi miniszter, a szerb kormány képviselője, az esélyegyenlőségi biztos és a köztársasági ombudsman is, akik elítélték az eseményt. 
A Magyar Nemzeti Tanács pedig továbbra is lapul. Csakúgy, mint a migráns ügyben, pedig Palics határában már „lőnek, robbanásokat, szirénázást is hallani”[10]. – A migránsok száma napról napra növekszik a környéken, százasával érkeznek folyamatosan – mondják a szemtanúk[11].
 
Az MNT nem reagált arra sem, hogy „a tartományi (VMSZ-es – B.A.) oktatási titkár aláírásával ellátott (szeptember 1-jén kezdődött – B.A.) iskolai tanévre vonatkozó szabályzatban és naptárban nem szerepel az a lehetőség, hogy a diákok és a tanárok, amelyek nem a többségi népcsoporthoz tartoznak, tömegesen részt vegyenek a nemzeti tanácsaik által elfogadott nemzeti ünnepeken”[12]. – Ez visszalépést jelent az előző tanévhez képest, amikor ez lehetséges volt, és súlyos jogcsorbításnak minősül – írja a VMDK közleménye[13].
– Hozzám még nem jutott el ez az információ, de számos olyan oktatási intézményben, ahol magyar vezető van, és függetlenül attól, hogy a szabályzatban mi szerepel, sok esetben a magyar ünnepeket megünneplik mindentől függetlenül, illetve tudnak alkalmazkodni akár rövidített órákkal – nyilatkozta az MNT tájékozatlan (is) elnöke a Szabad Magyar Szónak[14].

Fremond Árpádnak bizonyára nem mondták meg, mielőtt az MNT elnöki székébe ültették, hogy ez a tisztség nem egy nyugdíjas állás. Itt bizony dolgozni kell, nem úgy, mint ahogy éveken át köztársasági pártképviselőként tette, amikor alkalmanként (szerb nyelven) felolvasott valamilyen előre megírt szöveget.
A magyar közösség létszámának drámai megfogyatkozása az utóbbi tíz évben, a nyelvhasználati jogsérelmek, a táblarongálások, a magyarok kitaszítása a közigazgatásból és a foglalkoztatás egyéb területeiről, a határmenti (többségében magyar) lakosság lét- és anyagi biztonságának veszélyeztetése Fremond Árpádnak nem elég ok – a nemzeti tanácsokról szóló törvény 10. szakasza 14. pontjára hivatkozva – a Magyar Nemzeti Tanács rendkívüli ülésének összeghívására?
 
Amennyiben az MNT rendkívüli ülésére napokon belül nem kerül sor, követelni kell a feloszlatását és új összetételű nemzeti tanácsi választás kiírását, az előrehozott parlamenti választással egyszerre!
AZ MNT tagjainak tisztában kell lenni azzal, hogy nem Pásztor Istvánnak, hanem a magyar közösségnek tartoznak felelősséggel!

BOZÓKI Antal

__________
[1] TÖRVÉNY A NEMZETI KISEBBSÉGEK NEMZETI TANÁCSAIRÓL. Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 72/2009., 20/2014 – AB határozat, 55/2014. és 47/2018. szám.
[2] Pásztor Istvánt fogadta az MNT új elnöke. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/pasztor-istvant-fogadta-az-mnt-uj-elnoke, 2022. december 23. 10:49 - 16:23

[3] Bővebben lásd a Mégis Lovas Ildikó pórázára kerül(t) a Tanyaszínház!? c. írásom.
https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2023. július 20. 16:45, és
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15662, 2023. július 21.

[4] P. E.: Növekszik az MNT költségvetése. Magyar Szó, 2023. július 13. 4., és/vagy https://www.magyarszo.rs/images/cache/1440x609/crop_0_233_3000_1502/images%7Ccms-image-000311959.jpg, 2023. július 13. 09:20 >> 2023. július 15. 11:22 ; Németh Ernő. Németh Ernő
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/28700/MNT-Intezmenyesul-a-Tanyaszinhaz.html, 2023. július 14. 14:08, és Döntött az MNT: intézményesül a Tanyaszínház
A tanács pénteki ülésén 87 napirendi pont szerepel. https://szmsz.press/2023/07/14/dontott-az-mnt-intezmenyesul-a-tanyaszinhaz/, 2023. július 14. 10:50

[5] Bővebben lásd a Ne képviseljenek bennünket! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14332, 2022. március 13.

[6] Bővebben a „Nem konfrontálódunk, együttműködünk” c. írásomban. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2022. július 5. 18:19, vagy https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14634, 2022. július 6.

[7] Megrongálták a magyar feliratokat Palics bejáratánál és a békovai körforgalomnál. https://www.magyarszo.rs/hu/5331/vajdasag_szabadka/292219/Megrong%C3%A1lt%C3%A1k-a-magyar-feliratokat-Palics-bej%C3%A1rat%C3%A1n%C3%A1l-%C3%A9s-a-b%C3%A9kovai-k%C3%B6rforgalomn%C3%A1l-Szabadka-rong%C3%A1l%C3%A1s.htm, 2023. szeptember 3. 08:41 >> 2023. szeptember 3., 22:34

[8] v-ár: Konflilktuskető politikai akció. Magyar Szó, 2023. szeptember 1. és 4.

[9] B-em Támadás érte a nemzetek közötti jó viszonyt. Magyar Szó, 2023. szeptember 5. 1. és 10.

[10] Lőnek Palics határában, robbanásokat, szirénázást is hallani. https://szmsz.press/2023/09/06/lonek-palics-hataraban-robbanasokat-szirenazast-is-hallani/, 2023. szeptember 6, 21:05

[11] Uo.

[12] VMDK: Jogcsorbítás az oktatási titkárság részéről. 2023. augusztus 31. 16:22.

[13] Uo.

[14]
Tómó Margaréta: Tavaly volt, idén nincs – hová tűntek a nemzeti kisebbségek ünnepnapjai az iskolai szabályzatból?
https://szmsz.press/2023/09/08/fu-alatt-kiskapukon-megvalosulo-kisebbsegi-jogok/?fbclid=IwAR0YdB6EvzTP-gT4UDMD-X_q-1wYTf585nqoQ8v7xzdq_Gzfqm2v2TOmlWU, 2023. szeptember 8. 8:57

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése