Oldalak

2023. szeptember 6., szerda

TÁBLARONGÁLÁS – VAGY VALAMI MÁS?

Fremond Árpád alkalmatlan MNT elnöknek!


Palics (Fotó: Facebook)

Szeptember 3-ára virradóra ismeretlen tettesek megrongálták, gyakorlatilag szétverték Szabadka magyar, piros-fehér-zöld településtábla feliratát Palics bejáratánál és a békovai körforgalomnál.
Azóta kiderült, hogy nem egy, hanem „összesen három tábla tört ripityára”[1]. Az adatot azonban nem az itteni sajtóból, hanem Füssy Angélának a Pest Srácok.hu-ban közölt írásból kellett megtudnunk. Ez pedig arra utal, hogy szervezett rongálásról lehet szó.
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) alapította Magyar Szó a szeptember 4-ei címoldalán közölt hírnek – jellemzően elhagyva a magyar jelzőt – azt a címet adta, hogy „megrongálták a feliratokat”[2]. A hírből aztán megtudjuk, hogy a szerb nyelvű, cirill betűs feliratokat „épen hagyták”[3]. A rongálás idején Szabadkán még folyamatban volt a városnapi ünnep[4].


A többnyelvű helységnév- és útjelző táblákon a nemzeti kisebbségi elnevezések lefestése és/vagy a táblák megrongálása tartomány szerte nem mostani keletű. A szabadkai eset csak az ilyen jellegű nacionalista-soviniszta megnyilvánulás csúcsosodása. Jellemző, hogy az elkövetőket nem találták meg, vagy nem is keresték, annak ellenére, hogy nem kevés anyagi kár is keletkezett.
A mostani szerb nyelvű és cirill betűs „üdvözlőtábláknak” is nevezett helységnévtáblákat számos vajdasági helység bejáratánál, vagy éppen településen – Szabadkától Újvidékig és tovább – az idén kezdték kihelyezni. Zombor járás területén például „eddig legalább kilenc településen állítottak fel új település-feliratokat, zömében szerb nemzeti színekben, néhol csupa cirillel, néhol latin betűkkel, de a kisebbségek nyelvén sosem”[5].
Szabadkán is előbb a szerb nyelvű és cirill betűs táblát készítettek, majd – közvélemény és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) követelésére – június 28-ára elkészült a magyar tábla is.

Aleksandar Vučić szerb államfő szeptember 1-jén, a Szabadka díszpolgára cím átvételekor – ami ugyancsak nagy „felháborodásra”[6] adott okot – mondott beszédében „azt is hangsúlyozta, hogy miután Pásztor István kezdeményezte a magyar nyelvű, magyar nemzeti színű Szabadka-feliratok kihelyezését, ő támogatta azt”[7].
A szabadkai rongálásra reagálva Pásztor István hivatalos honlapja szerint „Vučić elnöknek üzentek, de nekünk jobban fáj”. – Mindent megteszünk annak érdekében, hogy újra új fényében díszeleghessen a Szabadka feliratú táblák, és hogy az elkövetők elnyerjék méltó büntetésüket – mondta Pásztor[8].
A Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában[9] – amit a VMSZ házi rádiójának is neveznek – Pásztor szeptember 5-én „azt találta mondani a sorok között, hogy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK-nak) és a független vajdmagyar sajtónak (szerinte ellenzéki sajtónak) közük volna a táblarongálásokhoz Szabadkán”[10].
Ismereteim szerint Pásztor István (és a fia Bálint, ugyancsak a honlapján[11]) első alkalommal reagált a helységnévtáblák rongálása és egyáltalán a nemzeti kisebbségi jogok sérelme ügyében. Tálán azért, mert ez most már elérte Szabadkát is, vagyis a küszöbükig jutott!
A junior Pásztor azt üzente, hogy a tábla „rövid időn belül újra állni fog! És ahányszor csak kell újra és újra!”[12]
Csonka Áron, a VMDK elnöke a Facebook oldalán reagált Pásztor István nyilatkozatára, miszerint „az állításai minden valóságot mellőznek!”[13]

A kommentezők szerint – Pásztor Istvánnal ellentétben – a táblarongálással „ha Vučićnak üzentek volna, akkor a cirill betűs Szabadka feliratot tették volna tönkre.”[14] A többség véleménye azonban, hogy az üzenet – bárki is követte el a rongálást – a magyar közösségnek szól, hogy „ne érezzük magunkat otthon a szülőföldünkön”.
A Szabadkai Magyar Rádióban szeptember 5-én Pásztor is elismerte, hogy „politikai akcióról van szó, nem pusztán bűncselekményről”[15], és hogy „a magyar nyelvű Szabadka-feliratok megrongálása sokkal inkább politikai üzenet”[16] (mint bűncselekmény B.A.).
– Ha a szabadkai helyzetet vesszük górcső alá, egyértelművé vált, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt (SNS) alkotta koalíció tevékenységének a legjelentősebb eredménye, hogy miközben a magyarok és szerbek közötti „hatalmas barátságról” szóló meséket hallgatjuk, a valóságban ez a két nép nem együtt, csak egymás mellett él. Az egykori radikálisok és talpnyalóik teljesen megsemmisítették az egykoron létező harmonikus együttélést Szabadkán, helyette a két nemzet kapcsolatát kizárólag a kereskedelem és az érdekek szintjére süllyesztették. A koalíció a tényt, hogy ez a két nép különböző nyelveken beszél kizárólag a „sajátjai” megszerzésére használja fel, így olcsó politikai pontszerzéssel biztosítanak maguknak különböző privilégiumokat – jelentette ki Öreg Anna köztársasági képviselő, a Szabad Polgárok Mozgalmának vajdasági elnöke azon aggasztó hírek kapcsán, amelyek Szabadkáról érkeznek[17].

Miért kellett Pásztor Istvánnak egyáltalán „kezdeményezni” a magyar nyelvű helységnévtábla kihelyezését és miért volt szükséges ehhez az államfő „támogatása”, amikor ezt a kérdést a szerbiai jogszabályok és a nemzetközi egyezmények már régen rendezték?
Szabadka város alapszabálya 9/1 szakaszának értelmében „a városban egyenrangú hivatalos használatban van a szerb, a bunyevác, a magyar és a horvát nyelv, valamint írás”[18].
A városi vezetésnek – ahol Pásztor fia (Bálint) a Községi Képviselő-testület elnöke – hivatali kötelezettsége volt, hogy (ha már táblakihelyezésre adták a fejüket), azt egyszerre tegyék meg minden nyelven és írással – ami mindeddig nem történt meg!
Más dolog, hogy ezekre a világító – sokak szerint giccses és költséges táblákra egyáltalán nem is volt szükség! Ezek azoknak kellettek, akik – suba alatt – az Aleksandar Vulin, a Biztonsági-tájékoztatási Ügynökség [Bezbednosno-informativna agencija – BIA] nevéhez kötött „szerb világ” építését szorgalmazzák. Ennek tudható be aztán, hogy Vajdaság szerte gomba módjára elszaporodtak az ilyen helységnévtáblák, amelyek kihelyezésekor rendre elmaradt a nemzeti kisebbségi nyelvű helységnevek kiírása.

Az egyetlen magyar ellenzéki szervezetként létező VMDK a hivatalos szerveknél a nyelvhasználati jogszabályoknak alkalmazására tett kezdeményezései a jogsértő és a magyar közösség irritálását képező egynyelvű (szerb nyelvű cirill betűs) táblák ügyében mindeddig semmilyen konkrét eredményt nem hoztak.
– Ma (szeptember 5-én – B.A.) kaptuk kézhez az önkormányzati miniszter kabinetjéből az értesítést, mi szerint a beadványunk alapján írásos utasítást adtak Zombor Város polgármesterének járjon el a törvény, és a felügyelőség rendelete alapján, és helyezze ki a magyar nyelvű táblákat – írja a párt közleményében[19].
Az Önkormányzati Minisztérium kötelezi ugyan – más egyebet nem is tehet – a községi szerveket, hogy a területükön hivatalos használatban lévő nyelveken is írják ki a települések neveit, aminek aztán az utóbbiak – „pénzhiányra hivatkozva”[20] nem tesznek eleget, illetve elszabotálnak. A nemzeti kisebbségi jogok alkalmazásáért folytatott küzdelem eddigi módszerei, ezek szerint, eredménytelennek bizonyultak.
 
A táblarongálást az elsők között Tomislav Žigmanov kisebbségügyi miniszter ítélte el, aki „kiemelte, ez a cselekedet teljes mértékben ellentétes az integrációs politikával”[21]. A korábban a kisebbségi jogok ügyében rámenős miniszterről egyébként semmit sem hallani, nem tudni, hogy mivel is foglalkozik. A horvát és a bunyevác nyelvű tábla elmaradást meg sem említette! (El sem kellett volna fogadnia tárcát.)
Szeptember 4-én Szabadkára látogatott Tomislav Momirović bel- és külkereskedelmi miniszter és „az egész szerb kormány nevében utasította vissza a magyarellenes rongálásokat”[22].
Megszólalt – ismereteim szerint kisebbségi jogsérelem ügyében először – Brankica Janković szerb esélyegyenlőségi biztos is.
Janković a közleményében rámutat, hogy „az Alkotmány és a törvények biztosítják a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelvük hivatalos használatát”[23]. A mondatból azonban kimaradt viszont az „egyenrangú” (használatát – B.A.) szó, s ez is mutatja, hogy mennyire otthonos témában.
A VMDK fel is tette a kérdést, hogy „hol volt az esélyegyenlőségi biztos, amikor csak szerb nyelven tették ki a táblákat? Vagy hol volt/van, amikor az útirányt jelző táblákon a települések nevét csak szerb nyelven cirill/latin betűkkel írják ki?”[24] – kérdezi a párt. De hol voltak a többiek is!?

– Janković emlékeztet, hogy – sajtójelentések szerint – júliusban ezt (a rongálást – B.A.) megelőzte a szabadkai cirill betűs üdvözlő felirat rongálása, a körforgalomnál, ami ugyancsak mindennemű elítélést megérdemel és az Alkotmány valamit a törvény megsértését jelenti”[25].
Csonka Áron, a VMDK elnöke ezzel kapcsolatban a Pesti Srácok.hu újságírójának kérdésére elmondta, „korábban előfordult, hogy Palicsnál a szerb feliratból betű hiányzott. Arról azonban kiderült, hogy az égő égett ki a világtó testben és cserére vitték el. – A tények ellenére volt, aki abban feltétlenül valamilyen eseményt akart látni – tette hozzá.
Zoran Pašalić a köztársasági ombudsman (miért nem a tartományi is?) „élesen elítélte a szabadkai vandalizmust.
A jogvédő a közleménye végén kiemeli, hogy „Szabadka és a szerb állam minden polgáré és a múlt hétvégén történt vandál cselekedet csúnyán sérti a magyar közösség (ugyancsak hiányzik az egyenrangú szó – B.A) hivatalos nyelv- és íráshasználati jogait és a provokáció formáját jelenti, aminek nincs helye Szerbiában”[26].
 
Nyilvánvaló, hogy Szerbiában a nemzeti kisebbségi/közösségi jogok gyakorlati alkalmazása akadályokban ütközik, s ez rontja a nemzeti közösségek közötti viszonyokat is.
A táblarongálások a nemzeti kisebbségi jogsérelmek nem egyedüli, külső, de szemmel látható jelei. A nemzeti kisebbségi polgár számára az Alkotmány és a törvények által garantált a (részarányos) foglalkoztatási és egyéb jogok nehezen elérhetők, mivel megkülönböztetésben részesülnek, a társadalom peremére szorulnak!
A hivatalos nyilatkozatok csak akkor nyugtatják majd meg a közvéleményt, ha az elkövetőket megtalálják és példásan meg is büntetik, a hatályos törvényeket pedig a gyakorlatban elkezdik végre következetesen alkalmazni.
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a táblarongálások és a nyelvhasználati jogsérelmek ügyében még csak a hangját sem hallatta – igazolva ezzel is, hogy alkalmatlan tisztségének az ellátására!

BOZÓKI Antal
__________
[1] Füssy Angéla: „Tényleg az a legnagyobb bajotok, hogy magyarul is ki van írva, hogy Szabadka?
https://pestisracok.hu/tenyleg-az-a-legnagyobb-bajotok-hogy-magyarul-is-ki-van-irva-hogy-szabadka/, 2023. szeptember 4.

[2] Megrongálták a feliratokat. Magyar Szó 2026. szeptember 4. 1 és 4.

[3] Megrongálták a magyar feliratokat Palics bejáratánál és a békovai körforgalomnál. https://www.magyarszo.rs/hu/5331/vajdasag_szabadka/292219/Megrong%C3%A1lt%C3%A1k-a-magyar-feliratokat-Palics-bej%C3%A1rat%C3%A1n%C3%A1l-%C3%A9s-a-b%C3%A9kovai-k%C3%B6rforgalomn%C3%A1l-Szabadka-rong%C3%A1l%C3%A1s.htm, 2023. szeptember 3. 08:41 >> 2023. szeptember 3. 22:34

[4] Uo.

[5] Újabb nyugat-bácskai magyar falu kapott szerb nemzeti színű helységfeliratot. https://delhir.info/2023/04/15/ujabb-nyugat-bacskai-magyar-falu-kapott-szerb-nemzeti-szinu-helysegfeliratot/
Lásd még a Törvénytelen „üdvözlőtáblák”! c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2023. április 18. 12:12, és/vagy https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15429, 2023. április 18.

[6] Lásd az 1-es alatti írásban.

[7] Lásd a 2-es alatti írásban.

[8] Pásztor István. https://www.facebook.com/pasztorvmsz, 2023. szeptember 3. 9:12
Lásd még:

[9] Napindító (SZMR) - Interjú Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével. https://www.youtube.com/watch?v=WAWlgr4gYJw, 19:58,
és Pásztor István: A magyar nyelvű Szabadka-feliratok megrongálása sokkal inkább politikai üzenet. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/pasztor-istvan-magyar-nyelvu-szabadka-feliratok-megrongalasa-sokkal-inkabb, 2023. szeptember 5. 11:19 - 16:10. Lásd még v-ár: Konfliktuskeltő politikai akció. Magyar Szó, 2023. szeptember 6. 1. és 4.
[10] Ištvan Pastor: Vandalizam sa političkom pozadinom [Pásztor István: vandalizmus politikai háttérrel]. https://pannonrtv.com/rovatok/vesti-na-srpskom/istvan-pastor-vandalizam-sa-politickom-pozadinom, 2023. szeptember 5. 10:55 - 16:11
[11] Pásztor Bálint. https://www.facebook.com/drpasztorbalint, 2023. szeptember 3. 8:10

[12] Uo.

[13] Csonka Áron: https://www.facebook.com/csonkaaron, 2023. szeptember 5. 16:19

[14] Pásztor István – a 8-as jegyzetben, 21:34

[15] Pásztor István: A magyar nyelvű Szabadka-feliratok megrongálása sokkal inkább politikai üzenet. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/pasztor-istvan-magyar-nyelvu-szabadka-feliratok-megrongalasa-sokkal-inkabb, 2023. szeptember 5. 11:19 - 16:10

[16] Uo.

[17] „Az egykori radikálisok és talpnyalóik teljesen megsemmisítették az egykoron létező harmonikus együttélést”. https://szmsz.press/2023/09/04/az-egykori-radikalisok-es-talpnyaloik-teljesen-megsemmisitettek-az-egykoron-letezo-harmonikus-egyuttelest/, 2023. szeptember 4. 10:01

[18] ОДЛУКA о изменама Статута Града Суботице [Határozat Szabadka Város Alapszabályának módosításáról]. https://subotica.ls.gov.rs/ova_doc/statut-grada-subotice/

[19] VMDK: Értesítés: https://www.facebook.com/groups/2008057006104864/?multi_permalinks=2683061788604379&notif_id=1592726300562406&notif_t=group_highlights, 2023. szeptember 5. 14:21

[20] D.J.: A VMDK beadvánnyal fordult Zombor város önkormányzatához.
https://delhir.info/2023/08/01/a-vmdk-beadvannyal-fordult-zombor-varos-onkormanyzatahoz/

[21] Žigmanov: Szerbia mindenki otthona. https://szmsz.press/2023/09/03/zigmanov-szerbia-mindenki-otthona/, 2023. szeptember 3. 18:35, és Pásztor Bálint. https://www.facebook.com/drpasztorbalint, 2023. szeptember 4. 15:00

[22] Lásd az 1-es alatti írást.
Lásd még B-em: Támadás érte a nemzetek közötti jó viszont. Magyar Szó, 2023. szeptember 5. 1. és 10.
[23] Повереница осудила ломљење натписа на мађарском [A biztos elítélte a magyar felirat összetörését]. https://www.google.com/search?client=firefox-b-d&q=ford%C3%ADt%C3%B3, 2023. szeptember 4.
[24] VMDK. https://www.facebook.com/groups/2008057006104864/?multi_permalinks=2683061788604379&notif_id=1592726300562406&notif_t=group_highlights, 2023. szeptember 4. 18:54

[25] Uo.

[26] Пашалић оштро осудио вандализам у Суботици [Pašalić élesen elítélte a szabadkai vandalizmust]. https://www.ombudsman.rs/, 2023. szeptem
ber 4.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése