Oldalak

2023. október 9., hétfő

Európai parlamenti tiltakozás a befagyasztott magyar források esetleges feloldása e

A Szabad Európa honlapja

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink az utóbbi napokból:

Levélben tiltakozott az EP két bizottságának elnöke a magyar források esetleges feloldása ellen
Az Európai Parlament költségvetési és költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke közös levelet írt az Európai Bizottság két tagjának. Ebben azon hírek ellen tiltakoztak, amelyek szerint a brüsszeli testület bizottság 13 milliárd eurónyi zárolt támogatást oldhat fel Magyarország számára, annak ellenére hogy a Helyreállítási Alap kapcsán felállított elvárások (szupermérföldkövek) egy része nem teljesült.

Dobrev Klára: „Kérje rajtam számon, szerintem jobban fogunk szerepelni, mint 2019-ben!”
„Biztos vagyok abban, hogy 2019-hez képest is sokkal több helyen lesz ellenzéki győzelem, Budapesten és vidéken is” – mondja Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának miniszterelnöke, aki szerint nem kell aggódni azon, hogy lesz-e mindenütt megállapodás az ellenzéki pártok között, ugyanis jobban állnak a tárgyalások, mint négy éve. Amin szerinte aggódni kell, az inkább az apátia.

Halottak százai mindkét oldalon, hosszú háborúra készül Izrael a Hamász támadása után
"Hosszú és nehéz" háborúról beszélt Izrael miniszterelnöke az országa lakóinak. Az izraeli hadsereg arra figyelmeztetett, hogy a gázai Hamász iszlamista fegyveresei továbbra nem álltak le, miután több ezer rakétát lőttek ki, beszivárogtak a déli közösségekbe, és a jelentések szerint közel ezer embert öltek meg.

Elemző: Schrödinger macskája a kampányban, Putyin és a pornó
Pánikgombot nyomott a Momentum és a DK – vélte Ruff Bálint kommunikációs és kampánytanácsadó az utóbbi napok belpolitikai eseményeit elemezve. A Mi Hazánkat lehet szatellitpártnak tekinteni, de a szavazóit nem, ráadásul a tábora a legösszetartóbb és a leginkább cselekvőképes az ellenzéki oldalon – fogalmazott.

Ne üljön fel a készpénzes ijesztegetésnek, mert alaptalan, félrevezető és káros!
Egészen abszurd vita kezdett kibontakozni a készpénz kapcsán Magyarországon, amelyet egyes kormánytagok is mintha fűtenének. A fő felvetés egy importált összeesküvés-elmélet arról, hogy a kormány vagy az MNB teljesen ki akarja vezetni a készpénzt, miközben szó sincs erről, nem is lehet még beláthatatlan ideig. A készpénzhasználat némi visszaszorítása viszont régi és fontos cél, amit a kormány is hangsúlyozottan követ. Válaszok a terjedő konteós ijesztegetések fő témáira.

Véglegesnek tűnő szakítás Orbán Viktor és az EU között a migráció kérdésében
A magyar és a lengyel miniszterelnök fenntartásai miatt a migrációról szóló fejezet nélkül fogadták el az európai uniós tagállamok pénteken Granadában a közösség következő évekre vonatkozó stratégiai prioritásairól szóló nyilatkozatot. Orbán Viktor szerint „jogi erőszakot” követtek el Magyarország ellen a migrációs paktum elfogadásával.

Pásztor Béla: Ez egy nagyon akarnok, tehetséges hadsereg
Ha sportág lenne a polgármesterség, akkor új podcastunk vendége, Pásztor Béla Európa-bajnok lenne. Ötvennyolc éven át volt Veresegyház első embere, tanácselnökként kezdte, majd átsegítette az egyre fejlődő települést a rendszerváltozáson, de csak a rendszer változott, ő maradt, kitartott mellette a várossá lett település közössége, amelyet ő maga egy nagyon akarnok, tehetséges hadseregként jellemez.

Munkabért sem tudnak utalni a Magyar Bankholding egyes céges ügyfelei a munkavállalóiknak
A Szabad Európa információi szerint a Budapest Bank egykori ügyfeleinél a legnagyobb a gond. Hétfőn kiderülhet, hogy indít-e vizsgálatot az ügyben a bankfelügyeleti szerv.

Itt az új trükk: így próbálja a hatalom elhallgattatni a kellemetlenkedő állampolgárokat
Jogi fegyverként használják a kellemetlenkedő állampolgárokkal szemben a gondnokságba vételi eljárást. Zaklatásként élte meg egy jegyző, hogy egy férfi túl kíváncsi volt, és néhány hónap alatt tíz közérdekű adatot kért tőle, ezért megpróbálta cselekvőképtelen elmebeteggé nyilváníttatni. Egy csurgói nő pedig túl sokat panaszkodott a hivatalban, és egyszer hangosan szidta a dolgozókat. Az ügy vége az volt, őt is megpróbálták gondnokság alá vetetni. A jogszabályok szerint Magyarországon bárki névtelenül indíthat gondnokságba vételi eljárást bárki ellen. Az elmeorvosi vizsgálat eredményétől függ a beavatkozás vége, ám sok esetben mire az emberek eljutnak odáig, a jogi hercehurca már önmagában megviseli őket és családtagjaikat.

A Wagner-csoport még létezik, de legfőbb tőkéje a rossz híre
A Belaruszba menekített orosz katonai magánvállalat lassan felbomlik. A szerencsésebbek visszatértek Afrikába, ahol kisebb kockázattal több pénzt keresnek. Vannak, akik még Belaruszban állomásoznak, s illegális migránsokat kényszerítenek az EU területére, a szerencsétlenebbek pedig visszatértek az ukrán hadszíntér valamelyik húsdarálójába az orosz hadsereg állományában.

Legkevesebb 34 ezer orosz katona halt meg Ukrajnában
Az Ukrajnában megölt orosz katonák száma megközelíti a 34 ezret - ennyi megerősített név szerepel a BBC és a Mediazona nyílt forrású összesítésében, de a valós szám akár ennek a kétszerese is lehet.
 
Amit még tudni érdemes
„Túl sikeres volt a migránskampány” – nem gazdasági okból vonták vissza a vendégmunkástörvényt (24.hu)
A portál annak járt utána, hogy miért vonhatta vissza a kormány a vendégmunkástörvényét.

Török Gábor: Hatvanpusztáról is el lehet vezetni az országot (444)
A politikai elemző már az interjú elején leszögezte, hogy a rendszer berendezkedett, és nincs esély megdönteni a Fidesz uralmát.

A figyelmeztetések ellenére próbálja meg elhitetni a kormány, hogy idén legyőzi az inflációt, a valóság azonban ettől nagyon messze van (Népszava)
A megoldást az európai uniós pénzek érkezése jelentené.

MVM-szerződések: a hirdetési pénzek háromnegyede kormánypárti médiumokhoz került (RTL)
A Magyar Villamos Művek két év alatt több mint nyolcmilliárd forintért jelentetett meg hirdetéseket, és ennek az összegnek a háromnegyede kormánypárti médiumokhoz került.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése