Oldalak

2023. október 10., kedd

MEGÁLLAPODÁS A GYŐZELEMÉRT

 Magyar ellenzéki összefogás (is) szükséges!

Fotó: VOA


A Szerbia az erőszak ellen tüntetést szervező ellenzéki politikai tömörülések, az Irány Európa [Pravac Evropa] köztársasági parlamenti frakció, a Demokrata Párt [Demokratska stranka), a Szerbiai Népi Mozgalom-Környezetvédelmi felkelés-Szerbia új arca [Narodni pokret Srbije-Ekološki ustanak-Novo lice Srbije) képviselőcsoport, a Muszáj-Együtt [Moramo-Zajedno] és a Zöld-Bal front (Zeleno-levi front) képviselőcsoport képviselői a Szerbiai Képviselőházban szeptember 21-én aláírták a Megállapodás a győzelemért [Dogovor za pobedu] elnevezésű, 12 pontból álló egyezséget.

A dokumentum bevezetője kiemeli, hogy az államvezetés felelőtlenül reagált a május elején elkövetett tömeggyilkosságokra, valamint nem teljesítette a Szerbia az erőszak ellen nevű tüntetéseken megfogalmazott követeléseket, hogy az erőszak, az agresszió és a gyűlölet szintje a nemzeti frekvenciával rendelkező médiában nem csökkent, valamint hogy a polgárok életszínvonala az utóbbi több mint tíz évben állandóan romlott.
Megállapítja továbbá, hogy a korrupció és a szervezett bűnözés nemcsak, hogy a hatalom védelmét élvezi, de egyre több példa van az állam legfelsőbb vezetésének és a biztonsági intézményeknek a bűnügyekben való részvételére is. Kiemeli, hogy a természeti kincseket és a közjavakat az elrablás veszélyezteti, hogy polgárok nagy részének nincsen ivóvize, nem egészséges élelmet fogyaszt, hogy a polgárok felének nincsen szennyvízcsatornája, valamint hogy Szerbiában veszélyeztetve vannak a polgári szabadságjogok, az emberi jogok és a demokrácia.
 
– Véleményünk szerint az ellenzék legfontosabb feladata az antidemokratikus és bűnöző hatalom leváltása, mert ez a feltétele annak, hogy Szerbia biztonságos és jó élethellyé váljon. Meggyőződésünk, hogy a következő lépések vezetnek a győzelemhez:
1. Az ellenzéki pártok és szervezetek kölcsönös tisztelete és támogatása;
2. A választási folyamat ellenőrzése, a választási szabálytalanságok megakadályozása;
3. A választási kampány közös megszervezése és a választásokon való közös fellépés;
4. A választási platformok és listák szoros együttműködése a bűnöző rendszer megbuktatása érdekében;
5. Az alapprogramok összehangolása a választások utáni koalícióra lépés érdekében, közös megegyezés alapján a kulcsfontosságú kérdésekben;
6. A demokratikus mércék visszaállítása a Szerb Haladó Párt (SNS) tízéves hatalma alatt lepusztított társadalomban;
7. A választási győzelem után felelős köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati hatalom alakítása, a legmagasabb demokratikus standardok és gyakorlat alapján;
8. Minden olyan koalíció, hallgatólagos vagy kisebbségi támogatás és együttműködés kizárása, amely a hatalmi pártokkal (SNS és Szerbiai Szocialista Párt – SPS, de tegyük hozzá, amit nem ír a dokumentumban, hogy ezekhez tartozik a Vajdasági Magyar Szövetség is) történik, valamint azokkal a szervezetekkel, amelyek nyíltan támogatják a hatalmi politikát vagy rész vesznek az ország kifosztásában, a közösségi források tönkretételében és a nyilvánosság megtévesztésében;
9. Együttműködés és összehangolás a fontos kérdésekben és a közös fellépésben;
10. Együttműködés a rendszer elleni küzdelemben mindenkivel és a polgári szervezetekkel, valamint egyesületekkel, amelyek célja a polgárok biztonsága és jóléte – írja a dokumentumban.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) Elnöksége szeptember 26-án – mintha megérezte volna a rendkívüli választások kiírását – nyilvánosságra hozta a Mit kíván a délvidéki/vajdasági magyar közösség? Hogyan tovább 184.000-en?[1] című álláspontját (talán az 1848-as kiáltványt idézve) a délvidéki magyarság jelenlegi helyzetéről és jövőjéről.
A választási programnak is beillő Felhívás hosszabb idő után az első dokumentum, amely nem csak elemzi az itteni magyar közösség „destruktív helyzetét”, de „a tavalyi népszámlálás lesújtó adatai okán a szerbiai nemzeti kisebbségi politizálás és érdekképviselet újragondolását sürgeti”[2] és távlatokat is nyit az itthon maradásra, valamint a fejlődésre.
Az itteni magyar politizálás szempontjából mérföldkőnek is nevezhető VMDK-dokumentum 12 pontba foglalja azokat a „szempontokat és intézkedéseket”, amelyeket a közösségre nézve „kiemelten fontosnak tart a megmaradása, valamint fejlődése érdekében”.
 
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) szeptember 30-án közleményt adott ki, miszerint „támogatja a VMDK cselekvési elképzeléseit”.
– Világosan látjuk, hogy az utóbbi több mint 20 évben a magyarság által támogatott VMSZ-szel csak még mélyebbre jutottunk, azzal a koncepciójukkal, hogy az a legfontosabb, hogy ott legyünk a hatalomban. Igen ez is fontos, ám nem úgy, ahogyan azt a VMSZ teszi, azaz minden magyarellenes javaslatot elfogad, a magyarság elleni tetteket elhallgatja, azaz eggyé válik azokkal, akik a hatalom fejében árulást kérnek.
A fentiek okán is, és egyébként is fontosnak tartjuk, hogy támogassunk minden értelmes, jó kezdeményezést, mint például mára már feledésbe merült autonómia koncepciókat, vagy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének legutóbbi 12 pontba foglalt cselekvési tervét – írja a MPSZ közleményében[3].
Fontos lenne, ha most a két megmaradt ellenzéki magyar párt egyezségre jutna a közelgő választásokon való közös fellépés érdekében! Csatlakozni kellene ehhez minden vajdasági magyar  szervezetnek és személynek is, akinek fontos a közösség megmaradása és fejlődése!

A jelenlegi szerbiai társadalmi állapotokra jellemző, hogy a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) alapítású sajtó – a hivatalosan közszolgálatú státusa ellenére – még csak meg sem említette, egyszerűen elhallgatta a VMDK és az MPSZ által megfogalmazott álláspontokat! Mintha az olvasótáborának nem lenne joga, hogy megismerkedjen azokkal!
A dokumentumot csak a párt hivatalos oldalán[4], a Facebooon[5] – ahol eddig kivétel nélkül lájkolták (a mai napig 85-en) –, a Szabad Magyar Szó[6], a Délhír portál[7] és e sorok írójának közösségi oldalán[8] lehet megtalálni.
A Magyar Szó, a VMSZ házi-napilapja a Megállapodás a győzelemért című cikkében[9] az ellenzéki dokumentumról is úgy tájékoztatott, hogy a hatalomra nézve kellemetlen tényeket, megállapításokat enyhítette, átfogalmazta vagy egyszerűen kihagyta. Az okiratról nem a szakma szabályai szerint, hanem lenéző hangnemben írt, miszerint „az ellenzéki kvintett szabad választásokat és egyenrangú szereplést követel”, meg hogy „győzni akarnak”. A napilap nem a szükséges társadalmi változásokat segíti, hanem továbbra is a letűnőben lévő pásztorvilágot népszerűsíti!
Hogyan lehetséges ilyen körülmények közepette tisztességes és demokratikus választásokról, valamint egyenrangú médiaszereplésről beszélni?
Cinikusan uszítani, ferdíteni, hazudni – sok pénzért, állásért, karrierért − lehet egy ideig, sokáig is, de végül kibukik az igazság.

BOZÓKI Antal

__________
[1] Mit kíván a délvidéki/vajdasági magyar közösség? Hogyan tovább 184.000-en? https://www.vmdk.org.rs/, 2023. szeptember 26.
[2] Uo.
[3] Rácz Szabó László, MPSZ elnök: Az MPSZ támogatja a VMDK cselekvési elképzeléseit. roszi57@gmail.com, szeptember 30. 8:44
[4] Lásd az 1-es alatt.
[5] VMDK – a gerinces magyarok pártja! https://www.facebook.com/groups/2008057006104864/?multi_permalinks=2683061788604379&notif_id=1592726300562406&notif_t=group_highlights
[6] Mit kíván a délvidéki/vajdasági magyar közösség? Hogyan tovább száznyolcvanezren? https://szmsz.press/2023/09/27/mit-kivan-a-delvideki-vajdasagi-magyar-kozosseg-hogyan-tovabb-szaznyolcvanezren/, 2023. szeptember 27. 17:54
[7] Mit kíván a délvidéki/vajdasági magyar közösség? Hogyan tovább 184 000-en?. https://delhir.info/?s=Mit+k%C3%ADv%C3%A1n, 2023. szeptember 28.
[8] Mit kíván a délvidéki/vajdasági magyar közösség? Hogyan tovább 184.000-en?
http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/VMDK, 2023. szeptember 28. 10:30
[9] P.E.: Megállapodás a győzelemért. Magyar Szó, 2023. szeptember 22. 4., és https://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.296164/Megallapodas-a-gyozelemert, 2023. szeptember 22. 8:32

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése