Oldalak

2023. november 2., csütörtök

Pikó András: Józsefváros ötmilliárd forintot spórolt a fideszes korrupció felszámolásával

A Szabad Európa honlapja

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

„Ez a kerület nagyon fontos a Fidesznek” – Pikó András józsefvárosi polgármester
Választási frontkerület lesz a „nyolc”. Hajléktalan- és drogostanyát csinált belőle az „autósüldöző, sorosista civilekkel dolgozó” Pikó – támadja folyamatosan a kormánypárt a 2019-ben nagyon szorosan nyertes polgármestert, aki szerint ötmilliárdot spóroltak a fideszes korrupció felszámolásával, és az általa vezetett önkormányzatnak társadalmi küldetése van, és víziói. Szó esett programjaik lehetséges politikai kárairól, valamint a politikai haszon és a közjó egyensúlyának optimalizálásáról is.

Állami és önkormányzati százmilliókkal megtámogatva álcivilezi tizenkét helyi szervezet az akkugyár ellen tüntetőket
Provokátorszervezetnek, álcivilnek nevezte az Amnesty International Magyarországot és a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesületet egy debreceni civil szervezetek által aláírt nyílt levél. A dokumentum szerzői olyan szervezetek, amelyek több mint 280 millió forint önkormányzati és állami támogatásban részesültek tavaly, a kommunikációjukban a Fidesz narratíváit erősítik, illetve rendszeresen szereplési lehetőséget adnak kormánypárti politikusoknak.

„Nem a szomorkodás helye a temető, hanem az emlékezésé” – interjú Révész Renáta Liliána pszichológussal, gyásztanácsadóval
A gyász valójában a temetés után indul, a temetés elválasztó rítus, amely szembesít az elválással, illetve segít is tudomásul venni a veszteséget. A halál még mindig tabutéma, ebben az is szerepet játszik, hogy egyre kevesebben fejezik be az életüket a családjuk körében, egyre többen halnak meg kórházban. A szakember szerint a gyász első hat hónapja a legnehezebb, és bármilyen módját választjuk az emlékezésnek, az illendő. Évente mintegy huszonötezer ember dönt Magyarországon úgy, hogy hazaviszi elhunyt szerettének hamvait. Erről is kérdeztük a pszichológus-gyásztanácsadó véleményét.

Gryllus Dániel: Már nem mi visszük a hátunkon a világot
A kétszeres Kossuth-díjas zenész azt mondja: azért nem mennek el már jó ideje pártrendezvényekre, mert akkor a fél ország úgy érezné, hogy hozzájuk nem szólnak. Vannak olyan művészek, akiket azért cikiznek, mert az egyik párt eseményein énekelnek, másokat meg azért, mert a másikén. Onnantól kezdve pedig leszakíthatják őket a zenei életről, és a karrierjük is kettétörhet.

Úgy kezd el termelni jövő héten az iváncsai akkugyár, hogy még el sem kezdték építeni hozzá az iparvágányt
November 6-tól kezdődik a termelés az iváncsai akkumulátorgyárban – értesült a Szabad Európa. Információink szerint jövő év közepére állhat rá a gyár a teljes kapacitásra, miközben még sem az odavezető ipari vágány építése, sem a közúti kapcsolat kibővítése nem kezdődött el.

A recski károsultak ügyvédje: Fordulópont a megszerzett bányafelügyeleti határozat
Komoly aggályokat és jogsértéseket állapított meg a bányafelügyelet a recski sárlavinában érintett, NER-közeli bánya ügyében – mondta a károsultakat képviselő ügyvédi iroda munkatársa. A határozathoz csak egy ellenzéki képviselő segítségével juthattak hozzá. A bánya számos előírást megszegett a dokumentum szerint, a károsultakról azonban a hatóság sem tesz említést.

A csatlakozás előmozdítására kérte az új kormányt Montenegróban az Európai Bizottság elnöke
Ursula von der Leyen az európai uniós integrációs folyamat előmozdítására kérte Montenegrót, miután a kis NATO-tagország új kormányt választott, és ezzel véget vetett az EU-tagságát hátráltató politikai patthelyzetnek.
 
Amit még tudni érdemes
Százmilliókból segít a kormány hazajönni azoknak, akik épp itthon vannak (HVG)
Országszerte huszonhét helyen nyílnak Hazaváró Irodák, és indul egy telefonos helpdeskkel is támogatott hazacsábító információs portál is, amely lengyel mintát követve segíti majd tanácsokkal az át- és visszatelepülni vágyó magyarokat. A program főleg meglévő infrastruktúrát használ, nem túl innovatív, egyelőre úgy tűnik, nem is nyújt egyedi szolgáltatásokat, ráadásul még csak nem is olcsó.

A magyar haderő a Varsói Szerződésben ragadt: ha akarna, se tudna a keleti határon védekezni (HVG)
Csillagászati áron vett harckocsikat filléres drónokkal is meg lehet semmisíteni – ez az egyik olyan tanulsága az orosz–ukrán háborúnak, ami indokolttá tenné a magyar haderőreform újragondolását. Kérdés, hogy a gigabeszerzésekre kiépített rendszer képes-e erre. A logisztikai infrastruktúra például nem. 

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése