Oldalak

2023. november 7., kedd

VMDK: Politikai nyomásgyakorlását a Magyar Szó munkavállalóira

KÖZLEMÉNY
 
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a legerélyesebben elítéli a VMSZ politikai nyomásgyakorlását a Magyar Szó munkavállalóira.
A VMDK a legerélyesebben elítéli a VMSZ által alkalmazott politikai nyomásgyakorlást a Magyar Szó újvidéki munkavállalóira, akiknek Varjú Márta fő-és felelős szerkesztő nyílt fenyegetésének terhe alatt, le kellett adniuk aláírásukat a VMSZ köztársasági listájára.
Ezzel a Vojislav Šešelj féle Szerb Radikális Párt újdonsült koalíciós partnere súlyosan vétett a választási törvény ellen, amely tiltja a potenciális választókra való nyomásgyakorlást és a munkahelyi zaklatást.
Varjú Márta a Magyar Szó fő-és felelős szerkesztője ezzel megmutatta, hogy az általa szerkesztett, közpénzekből fenntartott, közszolgálati jellegű „újság” nem más, mint a VMSZ szócsöve.
Valószínűleg erre gondolhatott az MNT elnöke Fremond Árpád és az MNT médiatanácsosa Kabók Erika az MNT médiastratégia javaslatának közvitája során, amikor azt állították nincsen politikai befolyás a Magyar Szó szerkesztési politikájára, illetve a „szakmaiság és kiegyensúlyozott kisebbségi újságírás” követelménye mellett foglaltak állást.
A VMDK elfogadhatatlannak tartja Varjú Márta további jelenlétét a Magyar Szóban és nyilvánosan felszólítja az azonnali távozásra.
Ugyanez vonatkozik a Magyar Szó megbízott igazgatójára Erdődi Edvinára is, aki pártfunkcionáriusból, MNT alelnökből vedlett át igazgatóvá, majd a szakmaisággal nem összeegyeztethető módon ismét politikai szerepet vállalt, jelöltetve magát a VMSZ köztársasági listáján.
Nem lehet két urat szolgálni egyszerre! Vagy vezesse a Magyar Szót, vagy mondjon le és politizáljon a VMSZ-ben!
Óbecse, 2023 – 11 - 07
(FOTÓ AUTONÓMIA PORTÁL)

A Magyar Szó újvidéki munkavállalóit felszólították és kivezényelték a VMSZ listájának támogatására

A Magyar Szó újvidéki munkavállalóit felszólították és kivezényelték a VMSZ listájának támogatására

2023. november 7. 13:08

A Magyar Szó napilap munkatársait akaratuk ellenére arra kényszerítették, hogy november 6-án aláírják a Vajdasági Magyar Szövetség támogatói listáját – erősítette meg az Autonómia portálnak egy ott dolgozó munkatárs.

A Magyar Szó honlapján és a nyomtatott napilapban is közzétett fotón a főszerkesztő, Varjú Márta látható (2011 óta a napilap főszerkesztője), aki a Vajdasági Magyar Szövetség alelnökének, Kovács Elvirának a társaságában írja alá a párt  támogatásáról szóló dokumentumot. A fotó hátterében látható még Erdődi Edvina, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. megbízott igazgatója, a VMSZ tagja, aki szintén várja a sorát, hogy aláírhasson. A második fotón, amely szintén megjelent a Magyar Szó portálján az asztal mellett már egy csoport dolgozó látható, akik szintén aláírják a Vajdasági Magyar Szövetség támogatásáról szóló listát.

A lap mai számában a 11. oldalon jelent meg a riport az aláírásgyűjtésről, amelyben illusztrációként közölték a főszerkesztővel készült fotókat.

Varjú Márta fő-és felelős szerkesztő délután bejött a szerkesztőségbe, és azt mondta az újságíróknak, hogy szervezkedjenek, és menjenek aláírni a Vajdasági Magyar Szövetség listáját. Telefonon hívta azokat, akik nem tartózkodtak az épületben. Azt mondta, hogy akik nem mennek aláírni, azoknak ebből gondjaik adódhatnak – mondta a portálnak a neve elhallgatását kérő munkatárs. Hozzátette, a dolgozók egy része elzárkózott attól, hogy az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesületbe menjen aláírni, ugyanis nem akarnak semmilyen politikai szervezetet támogatni, hiszen az összeférhetetlen a médiaszakmával.

Az új médiatörvény alapján azoknak a tájékoztatási eszközöknek, amelyeknek az alapítója valamelyik nemzeti tanács, összhangba kell hozniuk a közszolgálatot a médiaszolgáltatások elveivel. Ami pedig a Magyar Szó munkatársaival történt, az szöges ellentéte a média szakmaiságával és alapvető feladatával.

https://szmsz.press/2023/11/07/a-magyar-szo-ujvideki-munkavallaloit-felszolitottak-es-kivezenyeltek-a-vmsz-listajanak-tamogatasara/

 

Radnici Mađar soa naterani da daju podršku listi SVM-a

Vojvodina 07. nov 2023.

"Onima koji su odbili da odu glavna urednica je rekla da bi zbog toga mogli da imaju problema"

Zaposleni u dnevnom listu Mađar so (Magyar Szo), čiji izdvač je Nacionalni savet mađarske nacionalne manjine, protiv svoje volje 6. novembra naterani su da potpišu podršku izbornoj listi Saveza vojvođanskih Mađara (SVM) na vanrednim parlamentarnim izborima, potvrdio je Autonomiji radnik u tom listu.

Na fotografiji koju je na svom portalu objavio Mađar so vidi se glavna i odgovorna urednica Marta Varju kako u društvu sa funkcionerkom SVM-a Elvirom Kovač potpisuje podršku izbornoj listi te stranke.

U koloni ljudi koji se vide u pozadini fotografije u Mađarskom kulturnom centrom „Petefi Šandor“ u Novom Sadu, vidi se i v. d. direktorka Edvina Erdedi kako čeka u redu za potpis.

Na drugoj fotografiji, koja je takođe objavljena na portalu Mađar soa, vidi se grupa zaposlenih pokraj stola kako potpisima pružaju podršku listi SVM-a.

U današnjem izdanju Mađar soa na 11. stranici je objavljen i izveštaj sa prikupljanja potpisa pordške SVM-u, u kojem je kao ilustracija objavljena i pomenuta fotografija sa glavnom urednicom Martom Varju.

„Glavna i odgovorna urednica Marta Varju ušla je poslepodne u redakciju i rekla novinarima da se organizuju i odu da pruže podršku listi SVM-a. Neke koji nisu bili u zgradi pozvala je telefonom. Onima koji su odbili da odu rekla je da bi zbog toga mogli da imaju problema“, rekao je za Autonomiju radnik Mađar soa koji je želeo da ostane anoniman.

Dodao je da se određeni broj radnika ogradio od odlaska u MKC „Petefi Šandor“ ne želeći da daju podršku bilo kojoj političkoj organizaciji jer je to nespojivo sa medijskom profesijom.

Po novom Zakonu o javnom i informisanju i medijima, mediji čiji su izdavači ustanove koje je osnovao nacionalni savet treba da budu usklađeni sa načelima rada javnih medijskih servisa.

To što su priredili rukovodioci Mađar soa svojim zaposlenima sušta je suprotnost svrsi medija kao što je jedini dnevni list na mađarskom jeziku u Srbiji.

(Autonomija)

https://autonomija.info/radnici-madjar-soa-naterani-da-daju-podrsku-listi-svm-a/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése