Oldalak

2023. december 21., csütörtök

A VMSZ NEM A DEMOKRÁCIA ÉS A HALADÁS OLDALÁN ÁLL!

II. Pásztor alkalmatlan!

A demokrácia ezeken a választásokon nem vett részt.
Nem gyűjtött össze elég aláírást.
Milan R. Simić


A december 17-i rendkívüli köztársasági és tartományi parlamenti, valamint 65 szerbiai önkormányzati választások után nem csillapodik a tömegek felháborodása „a Holdról is látható” választási csalások miatt. A választások közel sem értek véget!
A Szerbia az Erőszak Ellen [Srbija protiv nasilja) elnevezésű ellenzéki tömörülés a választások óta tüntet a belgrádi választások valószínűsíthető elcsalása miatt.
A sajtóban arról lehet olvasni, hogy „a választások megmutatták, Szerbia egy áldemokrácia”[1], hogy „közel harminc helyen megismétlik a szavazást a szabálytalanságok miatt”[2], hogy „útlezárásokat jelentettek be a fiatal tiltakozók Belgrádban”[3], hogy a választási csalások miatt éhségsztrájkoló Marinica Tepić, a Szabadság és Igazságosság Pártjának (SSP) alelnöke gyengélkedik[4], hogy „új választásokat kell más, tisztességes feltételek mellett szervezni”[5], stb.
Miodrag Gavrilović ügyvédnek a választásokról készült jogi elemzése szerint „a választási lopások mögött minden szinten szervezett bűnözői csoport áll. A választási eljárást ezért minden szinten le kell állítani”[6]. Ez viszont azt jelenti, hogy a választásokat teljes egészében és tisztességes feltételek között meg kell ismételni.

A Szerb Haladó Párt (SNS/SZHP) a 2012-es hatalomra kerülése óta szinte folyamatos rendkívüli állapot van az országban. Szinte napi szintűek a tiltakozások, az utcai felvonulások, hol az egyik, hol a másik társadalmi réteg elégedetlensége tör felszínre, mindennapos a sajtóra gyakorolt nyomásgyakorlás, a verbális erőszak, a befolyásolás, az állami intézmények megbénítása, leuralása stb.
Úgy tűnik, a jelenlegi hatalom – amelyiknek része a VMSZ is – képtelen az ország irányítására, a béke, a nyugalom és a fejlődés biztosítására. Nem csoda, hogy Szerbiát elhagyják a polgárai. (A magyar közösség létszáma Vajdaságban a történelmi minimumra, 182.321 főre csökkent. A demográfusok szerint még ennél is jóval kevesebben vagyunk, mert sok olyan személyt is számba vettek, aki életvitelszerűen külföldön él.)
 
A választással kapcsolatos aggasztó hírekre most már a nemzetközi közösség, az EBESZ megfigyelőitől az Amerikai Egyesült Államokig többen is figyelmeztetésekkel, elítéléssel és vizsgálatra való felszólítással is reagált.
Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Missziója (ODIHR), az Európai Parlament, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése és az EBESZ Parlamenti Közgyűlése tagjaiból álló nemzetközi megfigyelőcsoport előzetes jelentésében leszögezte, hogy „a választási folyamatot aláásta a szavazókra nehezedő nyomás, a szavazatok vásárlása, a közforrásokkal való visszaélés a kampányban, az elnök (Aleksandar Vućić – B.A.) részvétele és a kormánypárt javára elfogult médiavisszhang”[7].
 
Klemen Grošelj, az Európai Parlament megfigyelőcsoportjának szlovén származású vezetője azt is megemlítette, hogy „tömegesen szavaztak olyan személyek a választásokon, akik Szerbián kívülről érkeztek, és felszólította a hatóságokat, hogy ezt az esetet a megfelelő módon vizsgálják ki”[8].
Ana Brnabić Szerbia kormányfője elismerte, hogy „Szerbia és a Bosznia Szerb Köztársaság határát a választás napján összesen 20 368 ember lépte át”[9]. Ha ennyi határátlépőt elismert, akkor valójában mennyien lehettek a külföldről érkezett potenciális szavazók?
– A nép nem akarja (Aleksandar) Vučićot, ezért szavazókat hozott be – mondja Marinica Tepić[10], aki „arra számít, hogy az ellenzéknek sikerül kiharcolnia a választások teljes megismétlését”[11].

Már önmagában is sokkoló, hogy Szerbiának – a népszámlálási adatok szerint – 6.647.003 lakosa van[12], a bejegyzett szavazópolgárok száma pedig 6.500.666[13], vagyis csak 146.838 polgárnak nincs szavazati joga. Eközben „mintegy 1,1 millió gyerek (16 éves korig – B.A.) kapott szeptember 20-áig 10 ezer dináros pénzbeli segélyt”[14]. Ezek szerint Szerbiában ennyivel kevesebb választópolgár van, vagyis legtöbb 5,5 millió!
Már ebből az adatból is nyilvánvaló, hogy a választási névjegyzék nem felel meg a valóságnak! Ez már elegendő a választási névjegyzék teljes egészében való felülvizsgálatára és az új lista alapján új választások kiírására. Nem világos, hogy az ellenzék erre miért nem hivatkozik, ezeket az adatokat miért nem használja? 

A VMSZ mindennapi életvalóságtól távol élő, a társadalmi elégedetlenségek és nyomor növekedését, a realitásokat figyelembe nem vevő megélhetési politikusai választási „győzelmet” hirdettek, holott másik magyar előjelű választási lista nem is volt. Kit győztek le?! Akárcsak a 2022. évi Nemzeti tanácsi választásokon. Az a fontos, hogy ők „győztek”. Hogy milyen áron és főleg milyen következményekkel, az már nem érdekli őket.
„A VMSZ győzött” – kürtölte szét a Magyar Szó, a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) nevű pártlap a december 19-ei szám címoldalán. – A VMSZ-nek köztársasági és tartományi szinten egyaránt sikerült megőriznie politikai súlyát – állította II. Pásztor (Bálint), a VMSZ megbízott elnöke a választások napján (december 18-án) a párt székházában tartott késő esti sajtókonferencián[15].
A Szabadkai Magyar Rádió december 19-ei reggeli műsorában (az apja diktatórikus hagyományait folytató) Kispásztor még azt is mondta, hogy „a Vajdasági Magyar Szövetségre minimum 64 ezren adták le a voksukat. Ami azt jelenti, hogy a másfél évvel ezelőtti parlamenti választásokhoz képest 4 ezerrel szereztek több szavazatot. Ami azt jelenti, hogy abszolút értelemben is növelni tudtuk a szavazatszámunkat”[16].

Az apja székébe érdemtelenül beleülő Junior elmondása szerint Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese (hogy-hogy nem Orbán Viktor?) „a magyar kormány nevében már (elsietve – B.A.) gratulált a pártnak a választási eredményhez”[17].
Potápi Árpád (aki János is) nemzetpolitikáért felelős államtitkár december 19-én, Budapesten, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Választások Szerbiában – magyar vonatkozások című rendezvényén azt mondta „fényes és óriási sikert aratott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amely a Kárpát-medence legsikeresebb külhoni pártjává nőtte ki magát”[18].
Nyilvánvaló, hogy a Szerb Haladó Párt szavazatlopással, választási manipulációval, nyomásgyakorlással, a szavazók utaztatásával, fénymásolt szavazólapokkal, stb. győzött, csakúgy, mint a koalíciós partnere, a VMSZ.

A VMSZ győzelméhez társult még a magyar miniszterek Szerbia és a magyar közösség életébe való durva beavatkozása a kampány alatt, az orbáni forintmilliárdok, a sajtó nyomasztó propagandája, a telefonos zaklatások és zsarolások. És persze a tömegek tudatlansága is, akik engedtek a mindent lehengerlő VMSZ-es propagandának, zsarolásnak!
A belgrádi FoNet/Beta hírügynökségek jelentése szerint, Vučić szerb elnök december 21-én újságíróknak Verbászon azt mondta, hogy „Szerbia állami szervei fontos levelet készítenek egy fontos ország legbrutálisabb befolyásáról és beavatkozásáról a választási folyamatba”[19]. Az viszont nem mondta, hogy melyik országra gondolt.

A Vajdasági „Magyar” Szövetség – elnökünkért, közösségünkért, a jövőért! morbid nevű listája – a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) jelenlegi (december 21. 12:06 órai) adatai szerint – 64.607 szavazatok kapott, ami a szavazatok 1,69 százaléka[20] – a szavazók 58,83 százalékos részvétele mellett.
Ez vélhetően 6 (hat) mandátumot jelenthet a VMSZ számára a köztársasági parlamentben – amennyiben nem változik a szavatok száma a (már bejelentett 30 helyen) megismétlésre kerülő választásokon.
A 2022. április 3-ai választásokon a VMSZ – Pásztor István lista – a szavazók 58,72 százalékos részvétele mellett[21], a voksok 1,59 százalékát szerezte meg, vagyis 60 297 szavazatot kapott[22] (11 596 szavazattal kevesebbet, mint 2020-ban!), amivel öt köztársasági parlamenti képviselői helyet szerzett (néggyel kevesebbet, mint az előző választáson).

Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) elnöke szerint – aki „alaposabban szétnézett a RIK honlapján” – „a közzétett jegyzőkönyvekből látszik, nem csak VRANJE-ban élnek magyarok (ahol 2022-ben állítólagos tévedésből sokan a VMSZ-re szavaztak – B.A.), hanem már egyenes invázió van Szerbia déli és keleti részében, Šumadiában, Belgrádban!”.
– Több ezren szavaztak a 6-os számra, ami teljesen logikátlan, HA CSAK a SNS nem rendelte el a sajátjainak, hogy szavazzanak a „leghűségesebb” koalíciós partnerre, vagyis a VMSZ-re! Illetve, SZÁNDÉKOSAN írták be a jegyzőkönyvekbe mások szavazatait a VMSZ számlájára, evvel is növelve a mandátumaik számát, hogy bebiztosítsák a parlamenti többséget – írja Csonka, aki a dél- és kelet-szerbiai, šumadiai és nyugat-szerbiai, valamint belgrádi körzeti és konkrét vajdasági települések nevét is közli, „ahol több százan ’szavaztak’ a VMSZ-re olyan községekben is, ahol nincsen, vagy alig van magyar!”[23]
Miután a niši Južne vesti [Déli Hírek] is arról cikkezett, hogy „a magyarok listája délen ismét váratlan számú szavazatot kapott”[24], II. Pásztor azzal a nevetséges magyarázattal állt elő, hogy „semmilyen látványos dolog nem történt, és hogy szűkebb Szerbiában, Belgrádot is beleértve a VMSZ mintegy 4000 szavazatot kapott”[25].
Ez lenne, tehát a VMSZ fényes „győzelme”, a „4 ezerrel több szavazat”, amit Pásztor Bálint(ka) említ.

A Tartományi Választási Bizottság (PIK) nem végleges adatai szerint Vajdaságban a VMSZ 63 550 szavazatot, vagyis az összes szavazat 6,46 százalékát szerezte meg[26]. Ez azt jelentheti – II. Pásztor szavai szerint –, hogy a VMSZ-nek „a tartományi képviselőházban 8, vagy 9 képviselője lehet”[27]. Vagyis kettővel-hárommal kevesebb, mint az előző ciklusban (amikor 11 volt)!

Aleksandar Jovanović Ćuta, a Szerbia az erőszak ellen koalíció vezetőségi tagja szerint „Vučić hatalmának megdöntése nem lesz könnyű, ez egy folyamat, ami eltarthat”[28].
Nem kétséges, hogy a hatalomváltásra előbb-utóbb sor kerül. Csak az kérdés, milyen áron. Aleksandar Vučić nem fogja egykönnyen és, mint tapasztaljuk, demokratikus úton átadni a hatalmát.
Egyértelmű, hogy a VMSZ nem a demokrácia és a haladás oldalán áll. Azzal, hogy „a koalíciós együttműködést kizárólag az SZHP-vel tudja elképzelni”[29], hogy továbbra is kínálja magát аz Aleksandar Vučić szerb önkényúr befolyása alatt lévő pártnak, amelyiknek a kampányát is (alkotmány- és törvényellenesen) vezette, II. Pásztor, a VMSZ megbízott és alkalmatlan elnöke folytatja az apja nemzetáruló politikáját, zülleszti tovább a magyar közösséget!
Ideje lenne, hogy a tisztességes emberek a pártban (ha akadnak még ilyenek) elgondolkodjanak, meddig kívánják még támogatni egy bukott, a közösségre káros és szégyenletes politika megélhetési politikusait?

BOZÓKI Antal
__________
[1] A választások megmutatták, hogy Szerbia áldemokrácia.https://szmsz.press/2023/12/21/a-valasztasok-megmutattak-hogy-szerbia-aldemokracia/, 2023. december 21. 9:36
[2] Közel harminc helyen megismétlik a szavazást Szerbiában szabálytalanságok miatt. https://szmsz.press/2023/12/21/kozel-harminc-helyen-megismetlik-a-szavazast-szerbiaban-szabalytalansagok-miatt/, 2023. december 21. 7:44
[3] Útlezárásokat jelentettek be a fiatal tiltakozók Belgrádban. https://szmsz.press/2023/12/20/utlezarasokat-jelentettek-be-a-fiatal-tiltakozok-belgradban/, 2023. december 20. 20:39
[4] Marinica Tepić gyengélkedik. 2023. dec. 20. 13:15
[5] „Új választásokat kell más, tisztességes feltételek mellett szervezni”. https://szmsz.press/2023/12/21/uj-valasztasokat-kell-mas-tisztesseges-feltetelek-mellett-szervezni/, 2023. december 21. 10:38
[6] Ekološki front Novi Sad [Újvidék ökológiai frontja]. PRAVNA ANALIZA ADVOKATA MIODRAGA GAVRILOVIĆA [Miodrag Gavrilović jogi elemzése]. https://www.facebook.com/ekoloskifrontns/, 2023. december 19. 20:54
[7] Lásd az 5-ös alatti írást.
[8] Varga Szilveszter: A külföldi megfigyelők számos bírálattal illették a szerbiai választásokat. https://balk.hu/2023/12/18/biralat-szerbia/, 2023. december 18.
[9] (Tanjug) Brnabić: Granicu između RS i Srbije izbornog dana prešlo oko 20.000 ljudi [Szerbia Köztársaság és a Bosznia Szerb Köztársaság határát a választás napján mintegy 20 000 ember lépte át]. https://www.021.rs/story/Info/Srbija/361810/Brnabic-Granicu-izmedju-RS-i-Srbije-izbornog-dana-preslo-oko-20000-ljudi.html, 2023. december 20. 09:08 > 09:06
[10] Marinica Tepić: Narod neće Vučića, pa je uvezao birače [A nép nem akarja Vučićot, ezért szavazókat hozott be]. Danas, 2023. december 20. 1.
[11] A nemzetközi közösség megváltoztatta a retorikáját a vasárnapi választások után. https://szmsz.press/2023/12/21/a-nemzetkozi-kozosseg-megvaltoztatta-a-retorikajat-a-vasarnapi-valasztasok-utan/, 2023. dec. 21. 11:43
[12] Objavljeni konačni rezultati popisa: U Srbiji živi 6.647.003 stanovnika [Közölték a végső adatokat: Szerbiának 6.647.003 lakósa van]. https://www.danas.rs/vesti/drustvo/objavljeni-konacni-rezultati-popisa-u-srbiji-zivi-6-647-003-stanovnika/, 2023. április 28. 19:45
[13] Резултати избора [Választási eredmények]. https://www.rik.parlament.gov.rs/542645/rezultati/sr/
[15] P.E.: „A VMSZ győzött”. Magyar Szó, 2023. december 19. 1.
[16] Pásztor Bálint: Növelte támogatóinak számát a VMSZ.
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/29215/Pasztor-Balint-Novelte-tamogatoinak-szamat-a-VMSZ.html, 2023. december 20. 10:55
[17] Lásd P.E. írását (a 15-ös alatt), 4.
[18] Potápi Árpád János: Fényes és óriási sikert aratott a VMSZ. https://www.vajma.info/cikk/valasztasok_2023/97/Potapi-Arpad-Janos-Fenyes-es-oriasi-sikert-aratott-a-VMSZ.html, 2023. december 18. 13:51
[19] (FoNet/Beta) Vučić: Sastavljamo pismo o mešanju jedne države u naše izbore. [Vučić: Levelet készítünk egy idegen ország beavatkozásáról a választásunkba]. https://www.danas.rs/vesti/politika/izbori-2023/vucic-sastavljamo-pismo-o-mesanju-jedne-drzave-u-nase-izbore/, 2023. december 21- 12:21
[20] Резултати избора [Választási eredmények]. https://www.rik.parlament.gov.rs/542645/rezultati/sr/
[21] P.E.: A 100 százalék közelében. Magyar Szó, 2022. április 7. 1.
[22] P.E.: Országszerte megismétlik a szavazást . Magyar Szó, 2022. április 8. 4., vagy
https://www.magyarszo.rs/hu/4896/kozelet_valasztasok/262723/Orsz%C3%A1gszerte-megism%C3%A9tlik-a-szavaz%C3%A1st-v%C3%A1laszt%C3%A1sok-2022.htm, 2022. április 7. 10:07 >> 2022. április 8. 09:12
[23] Csonka Áron. https://www.facebook.com/csonkaaron, 2023. december 20. 16:05.
[24] Jelena Canić Milanović: Lista Mađara opet dobila neočekivan broj glasova na jugu [A magyarok listája délen ismét váratlan számú szavazatot kapott]. https://www.juznevesti.com/Politika/Lista-Madjara-opet-dobila-neocekivan-broj-glasova-na-jugu.sr.html, 2023. december 21. 11:50
[25] Pásztor Bálint a dél-szerbiai szavazatokról: Semmi különös nem történt. https://szmsz.press/2023/12/21/pasztor-balint-a-del-szerbiai-szavazatokrol-semmi-kulonos-nem-tortent/, 2023. december 21. 16:28
[26] Покрајинска изборна комисија [Tartományi Választási Bizottság].
https://pik.skupstinavojvodine.gov.rs/Rezultati
[27] P.E.:Készül a koalíciós szerződés. https://www.magyarszo.rs/valasztasok/2023/a.301230/Keszul-a-koalicios-szerzodes, 2023. december 20. 11:59, vagy Magyar Szó, 2023. december 20. 1. és 4. vagy Magyar Szó, 2023. december 20. 1. és 4.
[28] Ćuta: Vučić hatalmának megdöntése nem lesz könnyű, ez egy folyamat, ami eltarthat. https://szmsz.press/2023/12/19/cuta-vucic-hatalmanak-megdontese-nem-lesz-konnyu-ez-egy-folyamat-ami-eltarthat/, 2023. december 19. 18:27
[29] Lásd P.E. írását (a 15-ös jegyzetben), 4.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése