Oldalak

2024. január 27., szombat

Válaszúton a VMSZ

A közösségáruló hagyaték folytatása, vagy a magyar közösség érdekének képviselete?

A VMSZ tisztikara (Fotó: SZMSZ)

– Nemrég ért véget (január 22-én – B.A.) a Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsának ülése, amelyen, javaslatomra, egyhangú döntés született arról, hogy a VMSZ tisztújító közgyűlésére március 2-án, Zentán kerül sor. Ahogyan azt már korábban is mondtam, amennyiben a párttársaim jelölnek, vállalom a munka folytatását, a VMSZ elnöki tisztségét, teljes mandátumra is – írta január 22-én II. Pásztor (Bálint) a Facebook oldalán, közli a Szabad Magyar Szó[1].
Azért hivatkozok az internetes portálra, mert II. Pásztor közösségi oldala számomra nem érhető el. Letiltottak. Csak azok számára hozzáférhető és írhatnak oda kommentet, akik kritikátlanul támogatják ezt a szégyenpártot. Ez is bizonyíték arra, hogy a Véemeszben nem tűrik a kritikát.
A párt antidemokratikusságát mutatja az is, hogy a VMSZ Tanácsának ülése – ismereteim szerint – soha nem volt sajtónyilvános, és hogy minden kérdésben „egyhangú döntés születik” (amiről aztán a „megbízott elnök” értesíti a nyilvánosságot). Mert akkora az összefogás.
 
A Pásztor-világ csúcsa a tökéletes monolitizmus, mint a régi kommunista korban. Amit a pásztorok javasoltak/javasolnak, azt a nyáj egyhangú bégetéssel elfogadja.
A néhai Pásztor István évekig gürcölt, tűzzel-vassal, megtorlással irtotta a másként gondolkodókat, azokat, akik elfogadhatatlannak tartották a pártalapú, kontraszelekciós foglalkoztatást, jutalmazást, a politikai megalkuvást, mindazokat, akik elutasították a vajdasági magyar közösség életébe bevezetett korrupciót és szervilitást. Miután sikerült végképp eltaposnia a vajdasági magyar ellenzéket, „örömmel”[2] nyugtázta, hogy egész Vajdaságban és a Magyar Nemzeti Tanácsban is végre egyszólamúság – jobban mondva – némaság uralkodik.
Erre mondaná Walter Lippmann amerikai politikus: „Ahol mindenki ugyanúgy gondolkodik, ott senki sem gondolkodik igazán”.

A VMSZ Tanácsácsának az üléséről még a Magyar Szó nevű pártlap is csak január 24-én írt, annak alapján, amit a trónörökös pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió (a VMSZ házi rádiójának) Napindító című műsorának nyilatkozott[3].
– Ami a tisztújító közgyűlést illeti, a VMSZ helyi községi, városi és körzeti szervezetei február 19-éig jelölhetnek elnököt, valamint tanácstagokat – emelte ki Pásztor Bálint[4].
„A beszélgetés során a VMSZ megbízott elnöke rámutatott: a VMSZ kiemelkedő választási eredménye feljogosítja a pártot, hogy részt vegyen a koalíciós tárgyalásokban. A köztársasági parlamentnek legkésőbb február 11-éig kell megalakulni, míg a tartományi parlamentnek február 13-áig, tette hozzá, mondva, hogy a koalíciós tárgyalások feltehetőleg az említett időszakban kezdődnek majd meg. A VMSZ a Szerb Haladó Párttal folytatná az együttműködést, koalíciós szerződés alapján” – nyomatékosította Pásztor Bálint, közölte a lap[5].
A VMSZ elnöki posztjának várományosa is – Aleksandar Vučić szerb elnökkel együtt –siettetné a parlamentek felállását és a kormányalakítást, hogy „elkendőzzék a (választási – B.A.) lopást”[6].

A Kispásztor – aki érzelgős, hatásvadász módon minden egyes megszólalásában apja elévülhetetlen vívmányait emlegeti fel, amelyek közé nyilván önmagát is beleszámítja – bejelentette, „vállalja” a VMSZ elnöki tisztségét, „amennyiben a párttársai jelölik”. Ezt a szégyentelen önkínálgatós módszert is apjától tanulta. Nem kell aggódni, lesznek, akik jelölik. Vannak a pártban elég sokan, akik tőle függnek.
II. Pásztor (Bálint) számára (úgy látszik) most ismét sürgős – mint tavaly október 31-én, amikor az apját még el sem temették, – hogy a párt élére kerüljön, hogy a „megbízott” státust állandóra váltsa. Biztosítsa, hogy – a szavai szerint – folytathassa az elődje, I. Pásztor „hatalmas életművét”, tovább vigye (közösségáruló, közösségromboló – B.A.) „politikai hagyatékát”, hogy minden tekintetben megfeleljen „az ő (mármint az elhunyt apja – B.A.) nagy elvárásainak”[7]. Azt a politikát, amit a vajdasági magyar közösség nehezen fog kiheverni.
Lehet találgatni, miért ilyen sietős. Az elnökválasztás előrehozása talán az áprilisban esedékes helyhatósági választásokkal van összefüggésben, amikor már a Kispásztor vezetné a párt választási listáját. Egy esetleges választási sikertelenség esetén azonban – amennyiben a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és Magyar Polgári Szövetség megemberelné magát és a VMSZ ellenében közös listát állítana – az elnökké választása bizonytalanná válna.

A VMSZ „kiemelkedő választási eredményéről” szó se nincs. Ez csak önámítás, propaganda. Az előrehozott és köztudottan elcsalt decemberi választásokon a VMSZ egyedüli magyar pártként – vagyis konkurencia nélkül – vett részt. A köztársasági parlamentben 6 képviselői mandátumot szerzett, ami eggyel ugyan több, mint az előző ciklusban, de a tartományi parlamentben csak 9 helyet kapott, ami viszont kettővel kevesebb, mint eddig[8]. Mennyivel kevesebb szavazatot kapott volna, ha lett volna kihívója? Le kellene végre szállni a pásztori gőgös magasságokból, csakhogy ehhez nincs önkritika és bölcsesség.
Fontos tudnunk, hogy a kapott szavazatok száma – a köztársasági választásokon 64.747[9], a tartományin 63.721[10], ami talán a közösség egyharmada (kérdés, hogy ebben mennyi a szerbek szavazata) – nem jogosítja fel a VMSZ-t a teljes magyar közösség, hanem csak a párt képviseletére!

Szégyenletes a Fideszes/Véemeszes magyar Európai Parlamenti (EP) képviselők El a kezekkel Szerbiától! c. sajtóközleménye[11] a decemberi választásokkal kapcsolatos EP-vita kapcsán, miszerint „az Európai Parlamentnek több tiszteletet és megértést kell mutatnia Szerbia iránt”[12]. Az EP képviselők többsége ugyanis úgy értékelte, hogy „a választásokat súlyos szabálytalanság és választási csalás terheli”[13].
Az önkényuralmat, a törvénytelenséget és az „orosz-szerb” világot építők kórusához Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is csatlakozott, aki január 22-én Strasbourgban azt találta kijelenteni, hogy „a január közepén (sic!!) megtartott, előrehozott szerbiai parlamenti választások alkalmával esetlegesen tapasztalt rendellenességek nem léptek át olyan szintet, amelyek alapján meg lehetne kérdőjelezni a választások legitimitását”[14]. Ez az ember még azt sem tudja, hogy Szerbiában mikor voltak a választások!

Tegnap este az alkotmánybíróság előtt tüntetett a Szerbia az erőszak ellen koalíció (SPN) „az elcsalt választások megsemmisítését követelve”[15], az Európai Parlamentben pedig határozattervezet készül a szerbiai választásokról, amiről a február nyolcadikai plenáris ülésen szavaznak. A Demostat brüsszeli forrásokból nem hivatalosan úgy értesült, az EP „határozat kemény és a szerb hatalom számára kedvezőtlen lesz”[16].
A Fideszes és a Véemeszes tisztségviselők álláspontja érthetőbb, ha szem előtt tartjuk a két önkényúr, Orbán és Aleksandar Vučić barátságát és tudjuk, hogy a magyar miniszterelnök veje, Tiborcz István, a Diófa Alapkezelő Zrt. „tizenegy, összesen 122 ezer négyzetméternyi területű irodaházat vásárolt Belgrádban az Indotektől”[17].
Orbánt és a VMSZ-t már rég nem a vajdasági magyar közösség érdekli, hanem csak a levélszavazatuk és a saját gazdagodásuk!

A trónörökös bejelentette azt is, hogy pártja a Szerb Haladó Párttal (SNS/SZHP) „folytatná az együttműködést, koalíciós szerződés alapján”. Azzal a párttal, amelyikkel a VMSZ koalíciója már 2014 óta tart, és amiből a vajdasági magyar közösségnek éppen semmi haszna nem származott! Azzal a párttal, amelyiknek 2023. május 27-ig alkotmányellenesen Aleksandar Vučić volt az elnöke, és amelyiknek a választási listáit a decemberi választásokon is törvénytelenül vezette. Aki – a Danas belgrádi napilap cikke szerint – „háborús uszító, profitőr és hazudozó, aki először tíz évet töltött el kizárólag ilyen minőségben a kilencvenes évek háborúi alatt, aztán tíz évet ellenzékiként a post forradalmi időkben, aki magasztalta a háborús bűnösöket, inspirálta a más vallásúak, nemzetiségűek és szexuális beállítottságúak elleni támadásokat és a megverésüket, hogy ’karrierjének’ utolsó évtizedét azzal jelölje, hogy uralmát a világ minden releváns intézménye autoriternek nevezze”[18].
A VMSZ és a SZHP évtizedes koalíciója abból állt, hogy a VMSZ képviselői a szerb koalíciós partner által beterjesztett minden javaslatot megszavaztak. Még akkor is, ha az magyar közösségre hátrányos vagy még megalázó is volt! Erre az időszakra esik a magyar közösség eddig soha nem tapasztalt mértékű fogyása is! Vajon miért fordított hátat annyi vajdasági magyar a szülőföldjének? Csupán egzisztenciális okokból? Vagy azokhoz hozzájárult a Pásztor-Lovas-féle intézményesített erkölcsi-szellemi zülléstől való undorodás is?

A március 2-ára bejelentett VMSZ tisztújító közgyűlés jó alkalom lenne, hogy a párt önvizsgálatot tartson. Vállalni kellene a felelősséget a magyar közösségnek az utóbbi évtizedben való 30 százalékos csökkenésért, a csaknem minden téren való leépüléséért, a tényleges magyar érdekképviselet megszűnéséért, a sajtószabadságnak, a kritikának és a párbeszédnek a megszüntetéséért, a közélet megmérgezésért, a kultúra belterjesítéséért.
Lehetséges, hogy a pártban mégis történik valami. A nyilvánosság csak most értesült, hogy „a háttér-információk szerint a VMSZ december végén Pacséron tartott gyűlésén[19] gyakorlatilag indexre tették Lovas Ildikót. Hogy ez pontosan mit jelent, az még nem látszik igazán. Ha látszani fog egyáltalán… Az ebbéli bizonytalanság ugyanis szervesen adódik az adott politikusi habitus jellegéből”[20].
Lovas Ildikó „kultúrtanti” a néhai Pásztor István élettársaként híresült el. Ebből az „árnyékpozícióból” irányította a magyar közösség művelődési-szellemi életét, ami most talán veszélybe került. Egyeseknek már feltűnt, hogy a Magyar Kultúra Napjának január 26-ai, Zentán tartott vajdasági központi ünnepségén készült fotókon[21] nem látni Ildikót.
Az első káderváltozás Lovasnak a VMSZ Elnökségéből és a Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Bizottságának elnöki, valamint a VM4K koordinátori posztjáról való menesztése lehetne, ami szellemi életünk gyógyulásának akár a kezdetét is jelenthetné.

Válaszúthoz ért a VMSZ: folytatja a közösségáruló politikai hagyatékot, vagy megpróbál átalakulni. A súlyos politikai örökség birtokában, valamint az Orbántól és a Vučićtól való függőség miatt azonban nehezen képzelhető el, hogy a párt képes szembenézni önmagával és szakítani az eddigi vezetési politikával. Ugyanis akkor padlón találná magát. A sok karrierista, Hajbókoló János, tányérnyaló szolga nem ilyesmire született! Ha viszont II. Pásztort választják elnöknek, a magyar közösség száguld tovább a megkezdett hanyatlási pályaíven.

BOZÓKI Antal

__________
[1] Hamarosan Zentán tart tisztújító közgyűlést a Vajdasági Magyar Szövetség
https://szmsz.press/2024/01/22/hamarosan-zentan-tart-tisztujito-kozgyulest-a-vajdasagi-magyar-szovetseg/, 2024. jan. 22. 19:49
[2] Lásd a Fókuszban: Pásztor István (3.) c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14965, 2022. november 1.
[3] P.E.: Tisztújító közgyűlést tart a VMSZ. Magyar Szó, 2024. január 24. 1. és 4., vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.302957/Tisztujito-kozgyulest-tart-a-VMSZ, 2024. január 24. 16:24
[4] Uo. 4.
[5] Uo.
[6] Vučiću se žuri da formira vladu da bi prikrio krađu [Vučićnak sietős a kormányalakítás, hogy elkendőzze a lopást]. Danas, 2024. január 27. 1.
[7] Pesevszki Evelyn: A vezető székében, de nem az édesapáéban. Magyar Szó, 2023. november 11. 1. és 7., és vagy https://www.magyarszo.rs/valasztasok/2023/a.298966/A-vezeto-szekeben-de-nem-az-edesapaeban,  2023. november 11. 9:30
[8] Bővebben lásd az Érdekképviselet nélkül a vajdasági magyar közösség! https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16080, 2024. január 15., és a„Harmadik politikai erő”?
[9] Републичка изборна комисија [Köztársasági Választási Bizottság]. Резултати избора [Választási eredmények]. ИЗБОРНА ЛИСТА [Választási lista]. VАJDASÁGI MAGYAR SZÖVETSÉG – Elnökünkért, közösségünkért, a jövőért! https://www.rik.parlament.gov.rs/542645/rezultati/, 2024. január 9. 20:21:00
[10] Покрајинска изборна комисија [Tartományi Választási Bizottság]. VАJDASÁGI MAGYAR SZÖVETSÉG – Elnökünkért, közösségünkért, a jövőért! https://pik.skupstinavojvodine.gov.rs/Rezultati
[11] A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának sajtóközleménye: El a kezekkel Szerbiától! https://www.vajma.info/cikk/szerbia/33694/A-Fidesz-europai-parlamenti-kepviselocsoportjanak-sajtokozlemenye-El-a-kezekkel-Szerbiatol.html, 2024. január 17. 23:59, és Fidesz: El a kezekkel Szerbiától! https://szmsz.press/2024/01/17/fidesz-el-a-kezekkel-szerbiatol/, 2024. jan. 17. 21:14
[12] Bővebben lásd a Ponoš: „Szerbia szégyenpadra került a választási csalások miatt” c. írásomban. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16094, 2024. január 23.
[13] S. Čongradin: Dobar rezultat na novom glasanju nije garantovan [A jó eredmény az új szavazáson nem garantált]. Danas, 20024. január 20. 3.
[14] Németh Zsolt: Nem lehet megkérdőjelezni a szerbiai választások törvényszerűségét. Magyar Szó, 2024. január 24. 3.
[15] Az elcsalt választások megsemmisítéséért tüntettek Belgrádban. https://szmsz.press/2024/01/26/az-alkotmanybirosag-elott-kovetelik-az-elcsalt-valasztasok-megsemmisiteset/, 2024. jan. 26. 18:46
[16] A választásokkal kapcsolatos Európai Parlamenti határozat kemény lesz és a szerb hatalom számára kedvezőtlen. https://szmsz.press/2024/01/26/a-valasztasokkal-kapcsolatos-europai-parlamenti-hatarozat-kemeny-lesz-es-a-szerb-hatalom-szamara-kedvezotlen/ 2024. jan. 26. 15:37
[17] Tizenegy irodaházat vásárolt Tiborcz István Belgrádban. https://www.nyugat.hu/cikk/tizenegy_irodahazat_vasarolt_tiborcz_istvan, 2024. január 11. 06:50
[18] Snećana Čongradin: Nemoj da me nerviraš – rekao je Vučić narodu [Ne idegesíts – mondta Vučić a népnek]. Danas, 2024. január 18. 15.
[19] Bővebben lásd Az égvilágon semmi nem örök – pláne a kolduspénzből élő VMSZ! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16046, 2023. december 30.
[20] Vataščin Péter: A politikus Lovas Ildikó. https://szmsz.press/2024/01/25/a-politikus-lovas-ildiko/, 2024. jan. 25. 16:11
[21] Gergely Árpád: A magyar kultúra napja központi ünnepsége ‒ GALÉRIA. https://www.magyarszo.rs/galleria/a.303096/A-magyar-kultura-napja-kozponti-unnepsege-GALERIA, 2024. január 26. 21:19, és Pannonanizáló Balkánaán - Pressburger Csaba oldala. https://www.facebook.com/PannonanizaloBalkanaan/, 2024. január 26. 22:20

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése