Oldalak

2024. február 13., kedd

Balog Zoltán tagadja, hogy ő nyújtotta volna be a pedofilsegítő K. Endre kegyelmi kérvényét

A Szabad Európa honlapja

2024. február 13.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Balog Zoltán azt állítja, hogy nem ő nyújtotta be K. Endre kegyelmi kérvényét
A református püspök, akinek a sajtó értesülései szerint köze lehet a kegyelmi botrányhoz, abban a levélben ír erről, amelyet a lelkipásztoroknak és a presbitereknek címzett. A levélben Balog Zoltán azt ígéri, hogy kedden a nyilvánosság előtt is nyilatkozatot tesz.

Eközben Novák Katalin hivatalosan is beadta lemondását az Országgyűlésnek. Ennek érvényességéhez a tervek szerint legközelebb február 26-án összeülő parlament elfogadó nyilatkozata szükséges.

Gáspár Zsoltitól a pedofilbotrányig – elnöki kegyelmek a rendszerváltás után
Miután kiderült, hogy Novák Katalin kegyelemben részesítette egy pedofil bűncselekményekért elítélt férfi bűntársát, lemondott. Az utóbbi napokban a köztársasági elnöki kegyelem kérdése a közélet egyik legfontosabb témájává vált. A rendszerváltás utáni legérdekesebb államfői kegyelmeket mutatjuk be.

Muzeális adományrepülők Ukrajnának – ócskavasak vagy döntő fegyverek lehetnek az F–16-osok?
Ez a cikk azt vizsgálja, mi alapján dől el, hogy érdemi segítség lesz-e az Ukrajnának ígért 61 darab régi F–16-os. Ehhez nagy vonalakban felvázoljuk a jelenlegi állapotokat, majd megnézzük, hogy az egyelőre nem tisztázott felszereltségű vadászrepülőgépeknél milyen harctéri képességekre is lesz érdemes főleg figyelni. Nagy lehet a szórás a szinte használhatatlan ócskavas és a jelentős előrelépés között.

Van elég bajuk enélkül is: bár semmilyen vizsgálat nem marasztalta el, óvakodnak a DatAdattól az ellenzéki pártok
Az ÁSZ-büntetésekkel is sakkban tartott ellenzéki pártok elkerülik a Fidesz által támadott, a 2022-es ellenzéki kampányt is vivő céget. A kormány feljelentést ígért, végül mégsem tette meg. A cég egyik vezetője biztos abban, hogy az önkormányzati kampányban is lesz magyar megrendelésük.

EU-s pályázatok nyertességét intézték, 54 vádlottja van egy korrupciós ügynek
A vád szerint egy vezető beosztású hivatalos személy korrupciós hálózatot kiépítve milliós összegekért cserébe elintézte a pályázatok nyertességét. Az igényelt támogatás összértéke meghaladja a 25 milliárd forintot.

Drámai rajtaütés Gázában: két kimentett túsz, több mint hatvan palesztin halott
Az izraeli erők hétfő hajnalban két túszt mentettek ki egy szigorúan őrzött lakásból a Gázai övezet déli részén. A rajtaütés, amely szimbolikusan is nagy sikert jelent Izraelnek, ottani egészségügyi tisztviselők szerint legkevesebb 67 palesztin életét követelte, köztük nőkét és gyerekekét.

Egy másik cikkünkben arról írtunk, hogy a fellebbviteli bíróság arra kötelezte a holland kormányt, hogy állítsa le az F–35-ös vadászrepülőgépek alkatrészeinek izraeli exportját.

A Fehér Ház mellett európai vezetők is elítélték Trump kijelentéseit Oroszországról és a NATO-ról
A Fehér Ház és a NATO, illetve európai vezetők egyaránt elítélték Donald Trump kijelentését, miszerint újraválasztása esetén előfordulhat, hogy az Egyesült Államok nem védi meg a katonai szövetség tagjait egy esetleges orosz inváziótól, ha nem költenek eleget a saját védelmükre.
 
Amit még tudni érdemes
Balog Zoltánt is felelősnek tartja a kegyelmi ügyben Orbán, a püspöksége is veszélybe kerülhet (444)
Novák Katalin és Varga Judit lemondása után Balog Zoltán volt emberierőforrás-miniszter, református püspök a kegyelmi ügy újabb felelőse.

Az Orbán-kormány Richelieu-je évek óta bujkál, most újra róla beszél mindenki (Telex)
Amennyire nem jelenik meg Rogán Antal a nyilvánosságban, annyira fontos szerepe van a háttérben: ő irányítja a kormányzati kommunikációt, és felügyeli a titkosszolgálatokat.

Titokzatos karibi vagyon nyomai vezetnek a letelepedési biznisz kulcsfigurájától Rogán bizalmasa felé (24.hu)
Rejtélyes üzlet nyomaira bukkant a lap, amely összeköti a Rogán Antal bizalmasaként elhíresült Kertész Balázst és családját, illetve a letelepedésikötvény-biznisz kínai kulcsfiguráját, Lian Wangot. A Brit Virgin-szigetekről Svájcig vezető nyomok meglehetősen szövevényes üzletről árulkodnak.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése