Oldalak

2024. február 16., péntek

Janicsárok: Pásztor után Juhász?

Bojan Pajtić: „A  Tartományi Képviselőház elnöke Aleksandar Vučić lesz”

 A szerb képviselőházban a VMSZ hat képviselővel alakított frakciót: Újhelyi Ákos, Bájity Borisz, (Milosavljevićné) Kovács Elvira, Tóbiás József, Úri Emese és Pásztor Bálint, az első parlamenti „családi” fotón (Fotó: Ótos András)

Szerbiában mélyül a politikai válság, repedezik, inog az egész intézményrendszer.
A szerb parlament február 6-án, a vajdasági pedig február 9-én tartotta meg alakuló ülését. Hitelesítették a –
(Vajdaságban is) választási csalással megválasztott hatalmi és a legitim ellenzéki – képviselők mandátumait, de házelnököt, alelnököket és munkatestületeket nem választottak.
A köztársasági parlament alakuló ülésén „az ellenzéki listák képviselői transzparensek feltartásával és fütyüléssel fejezték ki elégedetlenségüket a december 17-ei választások eredménye, hangulata és lebonyolítása miatt”[1].
A Magyar Szó pártújság szerint: „A vajdasági parlament első ülése békés, higgadt körülmények között zajlott le”[2]. A Szerbia az erőszak ellen (SPN) képviselői „az épületben tartózkodtak” ugyan, de „nem vettek részt az ülésen”[3], a haladók pedig nem siettek megnevezni az embereiket a tartomány legfontosabb tisztségeire, „várják a belgrádi forgatókönyv fejleményét”[4].
Belgrádban még a városi képviselő-testület első ülésére sem került sor. Ott továbbra is „az új helyi önkormányzati választás elkerülésének kísérlete és az ’átszállókkal’ való licitálás folyik”[5].


Pásztor Bálint, a VMSZ (Vajdasági Magyar Szégyenpárt) megbízott elnöke a nyolcadik (!!) mandátumát tölti a szerb parlamentben.
A párt szócsöve, a Magyar Szó február 3-án közölt Eredményt tükröző szerepvállalás a cél című „interjújában” a megbízott elnök elmondta, „az ötödik koalíciós szerződés”[6] aláírására készül a Szerb Haladó Párttal (SNP/SZHP). Ebbe „integrálják az előzőből a meg nem valósított célkitűzéseket, valamint belefoglalják az időközben megfogalmazott elképzeléseket”[7].
A VMSZ és a SHP koalícióját még a dinasztiás „politikus” elhunyt apja, Pásztor István alapozta meg 2014-ben, aminek katasztrofális eredménye (egyebek mellett) az is, hogy a vajdasági magyar közösség lélekszáma az utóbbi 11 évben eddig soha nem tapasztalt mértékben – 27,36 százalékkal – 182.321-re csökkent, ami most már a vajdasági lakosságnak csak a 10,47 százaléka! Nem kevés érdeme van ebben II. Pásztor (Bálintnak) is a 17 éve tartó eredménytelen képviselősége alatt!

Juhász Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi parlamenti frakcióvezetője – ugyancsak a pártlapnak nyilatkozva – elmondta, hogy „a VMSZ kilenctagú frakciója megalakult, választási listájuk elnevezéséhez hasonlóan Elnökünkért, közösségünkért, a jövőért! (morbid – B.A.) névvel jegyeztették be”[8].
– A harmadik legerősebb politikai tömörülés vagyunk a tartományi parlamentben, köszönhetően a polgárok hatalmas támogatásának. A támogatást munkával és érdekképviselettel, a prioritások felvállalásával és megvalósításával szeretnénk megköszönni. Kisebbségi közösség képviselőiként nagyon fontos, hogy jelen legyünk ott, ahol a döntések születnek, így a tartományi kormányban is – fogalmazott Juhász Bálint[9].
A frakcióvezető azt viszont nem említette, hogy a „harmadik legerősebb politikai tömörülésnek” most már csak 9 képviselője lett a Tartományi Képviselőházban, kettővel kevesebb, mint az előző ciklusban. (A tartományi képviselőházban a vajdasági magyaroknak 2020-ban még 22 képviselője volt.[10]) Ugyan milyen politikai erőt képvisel a VMSZ 7,5 százalékkal?

A VMSZ súlyát és tekintélyét vesztette, úgy a köztársasági, mint a tartományi parlamentben. A köztársasági kormány megalakításhoz a Szerb Haladó Pártnak (SNS) – tekintettel a képviselők számára (129[11] a 250-ből) – nincsen szüksége a VMSZ-re. Ha a SNS folytatja is a koalíciót a VMSZ-el, az csak a külföld felé való mutogatás miatt lesz. A VMSZ a 6 képviselőjével (2,4%) a köztársasági parlamentben szinte semmilyen erőt nem képvisel.
Az SNS-nek a Tartományi Képviselőházban is kényelmes többsége van – a 120 képviselőből 66[12], a VMSZ-nek pedig 9. Juhász Bálintot mégis jelöltként említik a tartományi parlament elnöki tisztségére.

Bojan Pajtić, az újvidéki Jogtudományi Kar tanára és a Tartományi Kormány volt elnöke, a belgrádi Danas napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy „a köztársasági hatalom az utóbbi nyolc évben többtíz illetékességet megvont a tartományi közigazgatástól és politikailag jelentéktelenné tette. Ilyen értelemben nekik (mármint a SNS-nek – B.A.) minden fontosabb a Tartományi Képviselőház és Kormány megalakításánál”[13].
– Mindkét intézmény tiszta formalitás, minden tartalom nélküli lett. Létezik a kormány és a képviselőház épülete, ahol egyes emberek ülnek, akiknek azon kívül, hogy képviselőnek és tartományi titkároknak nevezik őket, nincsen semmilyen befolyásuk és semmit nem tehetnek a társadalmi élet bármely területén. A haladóknak a tartományi intézmények magalakítása az utolsó lyuk a furulyán, ezzel gyakorlatilag nem is foglalkoznak, hanem a választások lopásával, mondta Pajtić[14].
A volt tartományi kormányfő szerint „teljesen mindegy, ki lesz bármelyik tisztségben az országban, mert csak egy döntéshozó létezik és a tisztségviselőkről szóló találgatásoknak sincs sok értelme”[15]. – A Tartományi Képviselőház elnöke Aleksandar Vučić lesz, mint ahogy Újvidék és minden város és község polgármestere is – tette hozzá Pajtić [16].

A vajdasági parlament első emberének helyét a haladók hagyományosan átengedik koalíciós partnerüknek, a VMSZ-nek. Ebben (a lakájpártban – B.A.) kitűnik Juhász Bálint, az Intéző Bizottság elnöke, aki ezen a helyen 2023. október 30-án elhunyt Pásztor Istvánt helyettesítené – írja a Danas[17].
– Az utóbbi három mandátumban a parlament főnöke Pásztor István, a párt elnöke volt (2012. június 21-étől 2023. október 30-án bekövetkezett haláláig[18] – B.A.). Előtte, négy évig a képviselőházat ugyancsak ennek a pártnak a kádere, Egeresi Sándor vezette (aki 2000–2008 között a tartományi parlament alelnöke, 2008-tól 2012-ig pedig a Tisztelt Ház elnöke volt[19] – B.A.). Amennyiben a tisztség a VMSZ-é lesz, azt Juhász Bálint, a VMSZ magasrangú tisztségviselője és a Prosperitati Alapítvány többéves ügyvezetője fogja betölteni. Ő Orbán (Viktor B.A.) nagy bizalmát élvező ember, akire rábízták a magyar állami, több százmillió eurós „orbáni” pénzek irányítását, elsősorban a vajdasági magyarok projektumaira való költését. A pénzt elosztotta a párt szolgálóinak, de ezzel megvásárolták a a VMSZ és a Fidesz iránti választói rokonszenvet is (számos vajdasági magyarnak joga van szavazni a magyarországi választásokon). Tudja, tehát, kezelni a pénzt és ez mindig fontos ajánlás – nyilatkozta Nedim Sejdinović újságíró, rovatvezető a Danasnak[20].

Juhász Bálint a vajdasági képviselőház alakuló ülése után (Pásztor István fotójával a háttérben) a Pannon RTV riportének kérdésére, miszerint „számíthatunk-e a tartományi parlament elnöki posztjára”, így válaszolt:
„Azt gondolom, hogy a koalíciós tárgyalások fognak erre választ adni. Nagyon fontos, hogy úgy a tartományt, mint a köztársasági szintű együttműködést meg kell beszélni, az alapjait le kell fektetni, a teljes képet kell látni, kidolgozni, hogy teljes vertikumban hogyan tudunk a leginkább a közösségi érdekekért tenni, mely pozíciókért, hiszen nem az a cél, hogy valaki tisztséget kapjon és vállaljon, hanem az eszköz a program megvalósításához, eszköz a közösség boldogulásához. Így a koalíciós tárgyalások lezártával tudunk (királyi többesben – B.A.) erre választ adni, azonban az együttműködés folytatására készülünk (az SNS-el – B.A), ami azt jelenti, hogy az eddigi pozíciók, amelyeket a Vajdasági Magyar Szövetség, a vajdasági magyar közösség birtokolt, egy kiinduló alap a beszélgetéshez”[21].

Juhász Bálint (1982, Szabadka) nyilatkozatából – aki eddig a VMSZ pénztárnoka szerepben és Pásztor István szófogadó, jellegtelen pártkatonájaként volt jelen –, arra lehet következtetni, hogy a VMSZ igényt tart a Tartományi Képviselőház elnöki tisztségére, mint valamiféle politikai örökségre. Hogy Juhászból Pásztor lehessen!
A párt frakcióvezetőjének semmilyen parlamenti tapasztalata nincsen és azt se tudni, hogy a magyar adófizetők pénzének (el)osztásán kívül milyen képességei vannak.
Ha figyelembe vesszük a Tartományi Képviselőház leépített illetékességi körét, hogy Egeresi és Pásztor sem az autonómia és a nemzeti kisebbségi jogok fejlesztésével foglalkoztak, hogy a haladópártiak majd megmondják, mit kell tenni az elnöknek, a tisztséget akárki elláthatja. Csak a SNS bábuja lesz, akit mutogatnak országnak, világnak!
Juhász csak arra lesz jó, hogy folytassa a VMSZ szégyenpárt dicstelen szerepét, a vajdasági magyar janicsárok történetét.

BOZÓKI Antal
__________
[1] mh.: Megalakult az új parlament. Magyar Szó, 2024. február 7. 1., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.303686/Megalakult-az-uj-parlament, 2024. február 7. 7:06
[2] P.E., F.D.: Megalakult az új összetételű tartományi képviselőház. Magyar Szó, 2024. február 10. 1. , és/vagy https://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.303802/FRISSITETT-Megalakult-az-uj-osszetetelu-tartomanyi-kepviselohaz
[3] Uo.
[4] A. Latas: Naprednjaci ne žure sa formiranjem većine [A haladók nem sietnek a többség megalakításával]. Danas, 20024. február 14. 4.
[5] Uo.
[6] Pesevszki Evelyn: Eredmény tükröző szerepvállalás a cél. Magyar Szó, 2024. február 3. 5., és vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.303492/Eredmenyt-tukrozo-szerepvallalas-a-cel, 2024. február 3. 8:30
[7] Uo.
[8] Lásd a 2-es alatti írást, 5.
[9] Uo.
[10] Bacskulin István (Kikinda, VMSZ), Berkovics György (Csóka, VMSZ), Biacsi Antal (Szabadka, VMSZ), Prof. dr. Burány Béla (Zenta, VMSZ), Egeresi Sándor (Topolya, VMSZ), Fehér István (Topolya, VMSZ), Horváth László (Kishegyes, VMSZ), Ispánovics István (Szabadka, VMSZ), Juhász Attila (Ada–Zenta, VMSZ), Kern Imre (Szabadka, VMSZ), Kucsera Géza (Szabadka, VMSZ), Kuntics Kálmán (Szabadka, VDE), Dr. Lódi Gábor (Begaszentgyörgy, DP), Nacsa István (Ada, VMSZ), Pál Tibor, mgr. (Zsablya–Temerin, VMDP), Pálfi László Laci (Fehértemplom–Kovin, VDE), Pásztor István (Szabadka, VMSZ), Puskás Károly (Kanizsa, VMSZ), Teleki Julianna (Becse, VMSZ), Dr. Tóth Tivadar (Szabadka, VMSZ), Varga F. József (Becse, VMSZ) és Vas Tibor (Becskerek, VDE). http://www.skupstinavojvodine.gov.rs/Strana.aspx?s=poslanici&saziv=1
[11] Broj dobijenih mandata - XIV saziv Narodne skupštine [A megszerzett mandátumok száma – A Népképviselőház XIV összehívása] http://www.parlament.gov.rs/narodna-skupstina-/narodna-skupstina-u-brojkama/narodna-skupstina-u-brojkama.1737.html
[12] Danas prva sednica Skupštine Vojvodine u novom sazivu: Potvrđuju se poslanički mandati [ https://www.021.rs/story/Novi-Sad/Vesti/366748/Danas-prva-sednica-Skupstine-Vojvodine-u-novom-sazivu-Potvrdjuju-se-poslanicki-mandati.html, 2024. február 9. 07:58 > 08:00
[13] Lásd A. Latas írást, 4-es jegyzetben.
[14] Uo.
[15] Uo.
[16] Uo.
[17] Uo.
[18] Pásztor István (politikus). https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1sztor_Istv%C3%A1n_(politikus) , és v-ár P.E.: Elhunyt Pásztor István. https://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.298359/Elhunyt-Pasztor-Istvan, 2023. október 31. 9:29
[19] Egeresi Sándor (Topolya, 1964. június 25.2021. szeptember 5.). https://hu.wikipedia.org/wiki/Egeresi_S%C3%A1ndor, és Preminuo Šandor Egereši, nekadašnji predsednik Skupštine Vojvodine [Elhunyt Egeresi Sándor a Tartományi képviselőház egykori elnöke]. https://n1info.rs/vesti/preminuo-sandor-egeresi-nekadasnji-predsednik-skupstine-vojvodine/
[20] Lásd A. Latas írást, 4-es jegyzetben.
[21] Juhász Bálint: A Közügyek - Pannon RTV hírháttér műsorában Tényi Edittel beszélgettem. https://www.facebook.com/juhaszbalint82/videos/378327408226694, 2024. február 10. 9:21

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése