Oldalak

2024. február 18., vasárnap

Orbán rémálma

Orbán rémálma

Kármentéssel próbálkozott tegnapi beszédében Orbán Viktor, miután a kegyelmi ügy megrázta az országot és tízezrek tüntettek Budapesten, amire évek óta nem volt példa. A kormányfő egy hét után foglalt állást a botrányban, amely több szoros politikai szövetségesének az állásába került. A hatalom az elején védekezéssel kísérletezett, még a hónap elején. Ám a Fidesz-közeli média szokatlanul bizonytalannak tűnt, nem sikerült megtalálnia az egységes hangot. Utána azonban egyre inkább bírálta az amnesztiát, miután szembesült a szélsebesen elvégzett közvélemény kutatások eredményével. A miniszterelnököt nyilvánvalóan meglepték a történtek, így gyorsan alkotmánymódosítás javaslatával rukkolt ki. Ennek megfelelően közelítette meg a kérdést az évértékelőben is. Más témák kapcsán is visszafogta magát, főként saját magához képest. Jelezte, hogy a svéd NATO-belépés jóváhagyása hamarosan meglesz, de ebben szerepet játszhat, hogy ma amerikai szenátorokkal találkozik, és azok várhatóan újabb nyomást gyakorolnak rá. Megerősítette, hogy szerinte Ukrajnában két szláv nemzet vív csatát, azt viszont tévedésnek nevezte, hogy az Unió megadta az engedélyt Kijevnek a csatlakozási párbeszéd megkezdéséhez. Azt azonban nem említette, hogy ehhez maga is hozzájárult, miután lemondott a vétóról és a szavazás idejére elhagyta az üléstermet. A nemzetközi politikában ugyanakkor a jobboldal előretörésében bízik, beleértve Trump sikerét.

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje: https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=itthon&hir=16152

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése