Oldalak

2024. február 1., csütörtök

TÖRVÉNYSÉRTŐ ÉS MEGOSZTÓ EGYHÁZI VISZONYULÁS

A VMSZ-képviselők a kanizsai áldás és fohász után sem térnek meg!

Amikor az ökör a palotába jön, nem lesz
belőle király, hanem a palota istállóvá válik.
Török mondás

A VMSZ és az MNT vezetői a magyarkanizsai Szent Őrangyalok
római katolikus nagytemplomban (Fotó: Gergely Árpád)

A keresztények egységéért, a világbékéért, és a közhatalomban résztvevő képviselőkért (??) tartottak istentiszteletet január 29-én 17 órai kezdettel[1] Magyarkanizsán a Szent Őrangyalok római katolikus nagytemplomban mgr. Fazekas Ferenc, a Szabadkai Egyházmegye püspöke, Dolinszky Gábor, a Szerbia Ágotai Hitvallású Evangélikus Egyház püspök-helyettese, és Palatinus István, az említett nagytemplom plébánosa.
– Legelőször az egységért imádkozunk, majd a békéért, és a közhatalom képviselőit is Isten áldásában részesítjük, hogy abban a nagy feladatban, amit végeznek mindannyiunkért, Isten áldása kísérje őket – emelte ki Palatinus István plébános, az istentisztelet megálmodója[2].

II. Pásztor (Bálint), a Vajdasági „Magyar” Szövetség megbízott elnöke, a jogtudományok doktora is – aki egyébként „nincs megkeresztelve”[3] – beszédet mondott a templomban. „Aki március 2-től már minden bizonnyal elhagyhatja a megbízott jelzőt, mivel a Facebookon és a Szabadkai Magyar Rádióban is közölte, ha a tagság támogatja, akkor édesapja után ő lenne a párt következő elnöke”[4].
A Kispásztor „kifejezte köszönetét Palatinus István atyának azért is, hogy olyan ökumenikus istentiszteletet szervezett, melyen nem csak jelen voltak a történelmi egyházak püspökei, hanem a világbéke és a keresztények egysége mellett a közhatalomban résztvevőkért is imádkoztak”[5].

– Nem meglepő, hogy a történelmi egyházak és a politika együttműködik, hiszen ugyanaz a célunk, ez pedig nem más, mint hogy a vajdasági magyar közösség erőben, egészségben meg tudjon maradni és fejlődni tudjon itt, az ezeréves szülőföldjén – mondta dr. Pásztor Bálint, aki beszédében kiemelte: „azonkívül, hogy a világbékéért és a keresztény egységért imádkoztak a püspökök, a választott parlamenti képviselők sikeres munkájáért is imára kulcsolták kezüket, amiért külön köszönet illeti őket”[6].
A VMSZ megbízott vezetője „a római katolikus egyháznak, a Szerbiai Keresztyén Református Egyháznak és az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyháznak is köszönetet mondott, hogy a hívek támogatták a Vajdasági Magyar Szövetséget a választási kampányban, elősegítve azt, hogy közel 65 ezren szavazzanak a VMSZ-re a tartományi és köztársasági választásokon, annak érdekében, hogy erős maradjon a közösség parlamenti érdekképviselete”[7].

Szerbia – az ország alkotmányának 11. szakasza szerint – szekuláris, vagyis „világi jellegű állam. Az egyházak és a vallásközösségek az államtól elválasztva működnek. Egyetlen vallás sem nyilvánítható államinak vagy kötelezőnek”[8].
Ez azt jelenti, hogy a vallás külön van választva a hatalomtól. Szerbiában azonban az utóbbi években a hatalom – sok esetben a legfőbb vezetés – „figyelembe sem veszi az alkotmányt, megengedte, hogy a papok beavatkozzanak a társadalmi élet minden pórusába, az oktatástól és a művelődéstől kezdve a sportig. A papok (Aleksandar) Vučić igazi politikai pártjává váltak” – írta Milojko Pantić neves újságíró a Magyarkanizsán tartott istentisztelet napjának reggelén a Danas belgrádi napilapban[9]. – Ha Marx Károlynak (Karl Marx), a kommunista utópia megalkotójának valamiben igaza volt, akkor az az a megállapítás, hogy a vallás ópium a népnek – tette hozzá Pantić[10].

Ahogy nő a korrupció szintje az országban (a régióban már csak a Bosznia és Hercegovina áll mögöttünk[11]), úgy fokozódik az erőszakos klerikalizálás mint a legolcsóbb szavazatgyűjtő módszer.
Sajnos, ami a szerb egyházat jellemzi, az egyaránt elmondható a Vajdaságban működő magyar egyházakra is. A magyarkanizsai példa is mutatja: nem tartják tiszteletben az alkotmányt, de a hívők érzéseit sem. 

A VMSZ/ВМС nevű magyar-szerb párt összefonódása az egyházakkal[12] a néhai Pásztor István abszolutista pártvezér ideje alatt kezdődött, „aki maga 18 évesen lépett be a kommunista pártba”[13]. Hajnal Jenő, az Magyar Nemzeti Tanács előző elnöke hivatali teendőiben az álságos szenteskedést szófogadóan átvette[14], s ezt folytatja most az elhunyt pártvezető fia, II. Pásztor (Bálint), a tudományos címével tolakodóan kérkedő tudós is.
Másról nem lehet szó, csak arról, hogy Dr. Pásztor Bálintnak ugyanolyan hamis az Istenbe vetett hite, mint a tudományos világképe. Egyébként ugyanis a kettő kizárná egymást. Az álságos ember azonban eladó, mint az örömlányok, és hol az egyik, hol a másik sapkáját kapja elő. A tavaszi önkormányzati választásokon bizonyára ismét igénybe veszi „a három legtöbb vajdasági magyar hívővel rendelkező egyház”[15] szolgálatait.

A képzettsége szerint jogász junior Pásztor az alkotmányjog területén mesterfokozatot szerzett[16], később megvédte jogtudományos doktori értekezését. Szakmájánál fogva nemcsak ismernie, de példamutatóan be is kellene tartania az ország alkotmányának rendelkezéseit.
A hivatalos életrajza szerint az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karán még alkotmányjogot is előad[17]. Vajon arra oktatja hallgatóit, hogy cinikusan gázoljanak át az alkotmányon, hisz az csak afféle bojt a bolond sapkáján?

II. Pásztor (Bálint) templomi „beszédjének” különösen botrányos része, amikor „köszönetet mondott, hogy a hívek támogatták a Vajdasági Magyar Szövetséget a választási kampányban”.
Valójában az egyházaknak köszönte meg a támogatást, amelyek a híveket arra buzdították, hogy a VMSZ-re szavazzanak. Ezzel tulajdonképpen azt is elismerte, hogy a VMSZ az egyházak (egyoldalú) támogatása nélkül közel sem szerzett volna 65 ezer szavazatot a tartományi és köztársasági választásokon. Ez is csak a választási szabálytalanságok sorát növeli!

Az egyházak a VMSZ kampányának támogatásával hálálták meg, hogy a Magyar Templom-felújítási Program részeként „Vajdaság 23 településének 25 temploma fog megújulni, 21 katolikus és 4 református. A felújítandó katolikus templomok közül a Szabadkai Egyházmegye területén 14, míg a Nagybecskereki Egyházmegye területén 7 templom található”[18].
Félreértés ne essék: nem az a probléma, hogy a templomok felújításra kerültek/kerülnek (más kérdés, hogy miért magyarországi pénzből, mikor a vajdasági magyar adófizetők pénzéből is támogatják a Szerb Pravoszláv Egyházat – SPC-t), hanem azzal, hogy a választási kampányokban a VMSZ és az MNT volt elnökei a magyarországi támogatásoknak köszönhető építkezéseket, fejlesztéseket az általuk vezetett szervezet sikereként mutatták be!

Nyíltan beszélik, hogy az egyházak a választási kampány során a VMSZ-t támogatták, politikáját népszerűsítették, terjesztették.
– Ha az e világi egyházi vezetők, a vajdasági magyarság „hagyományos egyházainak” papjai, püspökei ilyen nyíltan beállnak egy politikai opció szekértolójának, akkor ők most melyik urat szolgálják? – tette fel a kérdést Csonka Áron az ellenzéki Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke (magánvéleményében) a közösségi hálón[19]. – Ne az e világi, vélt „hatalmasokat” szolgálják, hanem azt az Urat, aki igazából számít, tette hozzá Csonka[20].

Ezentúl a közigazgatásban, igazságügyben, stb. már nem is lehet papi áldás nélkül dolgozni? És mi van azokkal, aki más vagy egyetlen valláshoz sem tartoznak, az ateistákkal? Azok nem is magyarok? Nem „jó” magyarok? A világ sokszínűségre való jogát ezentúl bűnnek tekintjük? Ne nyíljon ezer virág, csak egy? A többit földbe tapossuk? Mi is a neve ennek az ideológiának?
Az említett egyházak ilyen viszonyulása nemcsak alkotmány- és törvényellenes, de a politikába és a vajdasági magyar közösség életébe való illetéktelen beavatkozás is. A magyar közösség vallási alapon való nyílt megosztását jelenti, durva megkülönböztetést és egyetlen párt melletti kizárólagos elkötelezettséget. Ez viszont már a papok egyházi bűne!
Jelenleg a közhatalomban tartományi és köztársasági szinten csak a VMSZ képviselői vesznek részt a magyar közösségből. Őket részesítették a celebráló papok Kanizsán „Isten áldásában”. Miért kellett őket egyáltalán és csak ezeket a tisztségviselőket megáldani? Mi van a többi magyar képviselővel, közszereplővel?

Német László, Belgrád magyar nemzetiségű katolikus érseke „kőkemény üzenetet küldött”[21] és egyúttal megrázó szavakat mondott Magyarországról 2023. október 8-án a Vatikánban! Az érsek prédikációjában kifejtette, hogy Szent István király olyan országot akart, ahol béke uralkodik:
– Hála Istennek, ma nincs háború országunkban, és mégis micsoda állapotok uralkodnak! Nincs társadalmi párbeszéd, az országunk minimum két táborra szakadt, rengeteg a sárdobálás, és a legjobb fiataljaink – és nem csak ők – elhagyják az anyaországot – mondta a magyar főpap a Szent Péter bazilika Magyarok Nagyasszonya kápolnájában[22].
Német László érsek bátor szavai a délvidéki/vajdasági állapotokat is hűen tükrözik.

A nemzeti kisebbségi/közösségi jogokat az állami/világi szervezetek és a jogállam, a jogérvényesítés útján kell megvalósítani, érvényesíteni. Persze, ha Szerbia jogállam lenne. Ha betartaná a saját alkotmányát. Az lenne a természetes/normális, ha a vallási egyesületek vallási, a vallás szabadságához fűződő ügyekkel és a hívők lelki világával foglalkoznának, az állami szervek pedig a világi dolgokkal. A kanizsai istentisztelet olyan kihágás, amely sérti a világi intézmények és az egyházak integritását is. Akik aktív szereplői voltak, azok újabb szakadékot nyitottak a vajdasági magyar közösség erkölcsi életében.

Szükség lenne most Német László érsek intő szavaira, különösen az említett három egyház vezetőinek címezve, hogy fel kell hagyni az utóbbi tíz évben egyharmadával csökkent magyar közösség vallási és egyéb megosztásával, hogy hagyjanak fel a VMSZ hirdetésével, térjenek vissza az alkotmányos és törvényes keretek közé! A VMSZ agresszív, becstelen menedzseri működéséhez Isten háza nem lehet nyitott.
A kanizsai esemény újabb bizonyítéka annak, hogy a VMSZ egy bukásra ítélt párt, amely magával ránt mindenkit és mindent. A VMSZ-képviselők, akik másfél évtizede nem álltak ki a magyar érdekekért, az egyházi áldás és fohász után sem térnek meg. Csupán még egy gyalázatos, viszolyogtató kihágás került be a többi mellé a VMSZ emlékkönyvébe.

BOZÓKI Antal

__________
[1] Ökumenikus Istentisztelet a közhatalomban résztvevő képviselőkért. https://szmsz.press/2024/01/28/okumenikus-istentisztelet-a-kozhatalomban-resztvevo-kepviselokert/, 2024. jan. 28. 7:04
[2] BJK: Az összetartozás és az egység jegyében. https://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.303169/Az-osszetartozas-es-az-egyseg-jegyeben, 2024. január 28. 18:30.
[3] R.P.: A VMSZ Istenkáromlónak nevezte az MM-et – Pedig Pásztor Bálintot még meg sem keresztelte az apja. https://delhir.info/2018/10/24/a-vmsz-istenkaromlonak-nevezte-az-mm-et-pedig-pasztor-balintot-meg-meg-sem-keresztelte-az-apja/, 2018.okt.24/17:24
[4] Lásd az 1-es alatti írást.
[5] Bajić Jeleni Klementina: Az összetartozás és az egység jegyében. Magyar Szó, 2024. január 29. 1.
[6] Uo.
[7] Uo.
[8] A SZERB KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA. Az SZK Hivatalos Közlönye, 98/2006. szám. https://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[9] Milojko Pantić: Isuse, ustani, popovi su poludeli [Jézus, kell fel, a popok megbolondultak]. Danas, 2024. jan. 29. 13. https://www.danas.rs/dijalog/licni-stavovi/isuse-ustani-popovi-su-poludeli-licni-stav-milojka-pantica/, 2024. jan. 29. 11:14
[10] Uo.
[11] Balkan i korupcija: Srbija nazadovala na listi indeksa Transparentnosti u 2023, Bosna i Hercegovina najlošija u regionu [Balkán és a korrupció: Szerbia 2023-ban visszaesett a Transparency (International – B.A.) indexén, Bosznia és Hercegovina a legrosszabb a régióban]. https://www.bbc.com/serbian/lat/balkan-68141995, 2024. január 30.
[12] Bővebben lásd A VMSZ és a vallás összefonódása c. írásom.
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14520, 2022. május 30.
[13] Pásztor István beszólt a külföldön élő délvidéki magyaroknak. https://delhir.info/2023/05/20/pasztor-istvan-beszolt-a-kulfoldon-elo-delvideki-magyaroknak/, 2023.máj. 20. 15:49
[14] Lásd a 12-es alatti írást.
[15] Dinasztia az üdvözülés útján. Olvasói levél. https://szmsz.press/2024/01/29/dinasztia-az-udvozules-utjan/, 2024. jan. 29. 21:30
[16] Prof. dr. Pásztor Bálint. A VMSZ megbízott elnöke. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/dr-pasztor-balint
[17] Uo.
[18] pasz: Lelki újraindításra van szükség. Magyar Szó, 2021. május 20. 11., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4619/vajdasag_szabadka/242835/Lelki-%C3%BAjraind%C3%ADt%C3%A1sra-van-sz%C3%BCks%C3%A9g-VMSZ-P%C3%A1sztor-Istv%C3%A1n-Szabadka.htm, 2021. május 19. 16:38 >> 2021. május 20. 17:43
Lásd még az Anyaországi támogatással… c. írásom.
https://bozokiantal.blogspot.com/2021/05/anyaorszagi-tamogatassal.html, 2021. május 24. 19:31
[19] Csonka Áron: Rendben van-e ez atyám?
https://www.facebook.com/csonkaaron, 2024. január 30. 10:01
[20] Uo.
[21] Német László érsek a Vatikánban: Micsoda állapotok uralkodnak Magyarországon?! https://gulyasagyumedia.hu/2023/10/08/nemet-laszlo-ersek-a-vatikanban-micsoda-allapotok-uralkodnak-magyarorszagon/, 2023. október 8.
[22] Uo. A teljes beszédet is itt meg lehet hallgatni.
Lásd még a „CSENDES FORRADALOM” c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15879, 2023. október 21.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése