Oldalak

2024. március 8., péntek

A dinasztia folytatódik!

Pásztort választott magának a VMSZ nyája! 

Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba…
Széchenyi István


Fotó: https://www.facebook.com/balla.laci.5

A Vajdasági Magyar Szövetségben (VMSZ) „lezárult a tisztújítás folyamata”[1]. A magyar szolgapártnak is nevezett VMSZ március 2-án Zentán tartotta XX. Tisztújító Közgyűlését, majd március 4-én – ugyancsak Zentán – megválasztották a párt tanácsának az elnökét, az alelnökeit, az Intézőbizottság tagjait és az elnökét[2].
A pártnak állítólag „13 481 tagja van az összesen, 137 helyi, valamint 25 községi, városi és körzeti szervezetben”[3].

Pásztor Bálintot – ahogy azt előre borítékolni lehetett – ,,a tavaly októberben elhunyt Pásztor István volt pártelnök idősebbik fiát egyedüli jelöltként, nem demokratikus módon választották meg a VMSZ elnökének.
A közgyűlési szavazás csupán formaság volt, de az eredménye mégis szinte sokkoló: „A 335 leadott küldötti szavazat közül 333 támogatta és csupán kettő ellenezte”[4] a junior Pásztor pártelnökké ütését. Annak ellenére, hogy a néhai pártvezér a 16 éves elnöksége alatt jóvátehetetlen károkat okozott a magyar közösségnek, csupán két bátor ember akadt, aki nemet mondott a junior dinasztiális törekvéseinek és ezzel az előző időszak tragikusnak is nevezhető politizálásának!
A vajdasági magyar pártok történetében első alkalommal került sor arra, hogy az apja után a fia vette át egy párt vezetését. Pásztort választott magának a VMSZ nyája! Egyenes ágon biztosítva lett a magyar közösséget drámaian leépítő pásztori politika folytonossága.

Az új elnök beszéde a zentai Sportcsarnokban kritikátlanra és ötlettelenre sikeredett.
A közgyűlésen csak „kilenc és fél hónapról” – vagyis a párt előző, 2023. május 20-án Kishegyesen tartott tisztújító közgyűlése[5] óta eltelt időszakról számolt be, „a szokásos négy év helyett”[6]. Nem készült elemzés és felelősség-megállapítás sem történt a vajdasági magyar közösség sorsának kedvezőtlen alakulásáért, leépüléséért[7].
Az egyetlen dolog, ami talán figyelmet keltett, az az, amit Kispásztor a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón mondott: „Fontosnak tartom elmondani, hogy nyitni kívánok a nem VMSZ-színezetű értelmiségiek felé, ugyanakkor a Vajdasági Magyar Szövetségben nem kívánjuk, és nem fogjuk megbocsájtani azoknak azokat a bűnöket, amelyeket a közgyűlés és a VMSZ ellen elkövettek tíz évvel ezelőtt. Nyitás igen, befogadójelleg igen, természetesen nem feledjük el, hogy mi történt tíz évvel ezelőtt, és azok, akik az életünkre törtek és megpróbálták hamis alternatívaként önmagukat felmutatni, majd néhány hónap múlva összeomlottak, velük nem tudjuk elképzelni az együttműködést. El tudjuk képzelni az együttműködést a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal (VMDP), a Magyar Egység Párttal (MEP), és fent kívánjuk a tartani a stratégiai együttműködést a Fidesszel és a Kereszténydemokrata Néppárttal Magyarországon, valamint a Szerb Haladó Párttal (SZHP/SNS).”[8]

A való élettől és a közösségtől eltávolodott Pásztor Bálint a sajtótájékoztatói idézettel a „nem VMSZ-színezetű értelmiségieknek” és a Magyar Mozgalom tagjainak is üzent.
Ami a „nyitást” illeti, egyrészt jócskán elkésett, másrészt pedig nem részletezte, hogy ezen mit is ért. Azt sem fejtette ki, hogy ki tört kinek „az életére”, hiszen ilyesmiről a nyilvánosság nem értesült. Fordítva viszont történtek dolgok, folyamatos volt az ellenzéki Magyar Mozgalom ellehetetlenítése, a másként gondolkodók becsmérlése, független újságírók meghurcolása stb., hiszen sok embert éppen a hatalmi fölényével arrogánsan visszaélő Pásztor István rohant le, tette tönkre egzisztenciáját, kényszerítette külföldre távozni, sőt, tragikus esetek is bekövetkeztek[9].
Nehezen képzelhető el, hogy valamelyik magyar értelmiségi, vagy az időközben a „tevékenységét felfüggesztett”[10] Magyar Mozgalom bármelyik tagja is, aki még itt maradt és egy cseppet is ad magára, valamint az erkölcsre, Pásztor Bálint felhívására most majd támogatja a VMSZ-t.

A közgyűlésen nem keltett nagyobb meglepetést, hogy Lovas Ildikó, az elhunyt pártelnök élettársa nem volt jelen. A politikai örökségben való „rendtevés” (Pásztor Bálint)[11] örve alatt – mások szerint „családi leszámolás miatt” – az addig érinthetetlen Lovast a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) február 23-i ülésén menesztették a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K) éléről („kicsinálták Lovas Ildi házi projektjét”[12]). Történt ez „a VMSZ-es körökben terjedő szóbeszéd” ellenére, miszerint, „Pásztor István a halálos ágyán, az egyik utolsó mondatában annyit kért még betegsége végnapjaiban, hogy „az Ildit azért ne bántsátok”[13]. Ennyit a fennen hirdetett fiúi kegyeletről.
Mint várható is volt, Lovas a párt tanácsába és az elnökségébe sem került be. Most már csak az a kérdés, a vajdasági magyar szellemi életet hosszú évek óta leuraló, félelemben tartó és mesterséges konstrukciókkal meghamisító főintrikus Lovas meddig marad(hat) még az MNT Kulturális Bizottságának[14] az elnöke?

Meglepetés viszont, hogy (Milosavljevićnét) Kovács Elvirát, az SZHP köztársasági parlamenti magyar hangját a nem választották újra a VMSZ alelnökének.
Alelnök lett a pénzügyminisztériumban  államtitkári funkciót is betöltő Kerekes József[15], a magyar közéletben teljesen ismeretlen Bájity Borisz (aki 2017 októberétől Vajdaság AT Képviselőház főtitkárhelyetteseként az elhunyt Pásztor István közeli munkatársa lehetett[16]) és Vicsek Annamária[17], oktatási államtitkár, a párt újvidéki helyi szervezetének elnöke is. (Vicsek az 1944/45-ös ártatlan áldozatoknak Újvidéken felállítani tervezett „se nem magyar, se nem Makovecz” emlékmű állításáról híresült el.)
Pelt Ilona, a tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkárság VMSZ-es segédtitkára is kimaradt a párt tanácsából, amelyiknek 2011-tól tagja volt[18]. Az MNT február 23-ai ülésén lemondott a Szekeres László Alapítvány kuratóriumi tagságáról, de ennek okáról senki semmit nem közölt, és a sajtót sem érdekelte.

Pásztor Bálintot (1979, Szabadka) Zentán az elhunyt apja pártelnöki székébe ültették, akivel együtt felelősség terheli a vajdasági magyar közösség sorsának kedvezőtlen alakulásáért az utóbbi másfél évtizedben.
Fiatal kora és tapasztalatlansága ellenére – apai protezsálással – már kezdetben olyan funkciókat kapott, mint az Magyar Nemzeti Tanács Intéző Bizottságának elnöke[19], 2007. február 14-től (!!) egyfolytában – egyetlen többpárti megmérettetés nélkül – köztársasági parlamenti képviselő és csaknem egész idő alatt frakcióvezető, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke, a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány Igazgatóbizottságának elnöke, rendkívüli egyetemi tanár az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karán, az Újvidéki Egyetem Tanácsának tagja[20], stb.
A VMSZ-ben 2007 májusától a párt Elnökségének tagja, 2019 májusától a VMSZ alelnöke, 2023. október 31-től a párt megbízott elnöke[21].
Elfogadhatatlan és erkölcsileg is erősen kifogásolható, hogy valaki ennyi – és jól jövedelmező – állami és párttisztséget töltsön be egyszerre, amelyek még össze is fonódnak! Korábban az ilyen szerephalmozás a politikai életben ismeretlen volt.

Pásztor Bálint köztársasági képviselősége alatt (2011. december 5-én) került elfogadásra az elkobzott vagyon visszaadásáról és a kárpótlásról szóló törvény[22] és a rehabilitálási törvény (2011. szeptember 26-án[23]). Mindkét, a magyar közösség számára fontos törvény végső megszövegezésében a szerb hatalommal való meghatározó, egyeztető szerepe volt[24].
Ezekből a törvényekből azonban a magyar közösségnek alig, vagy szinte semmilyen haszna nem származott. A rehabilitálást sokan nem is kérték, másokat elutasítottak, a vagyon-visszaszármaztatás máig nem fejeződött be és nem is hozta meg a várt eredményt.
 

Az utóbbi 11 évben a magyar közösség létszáma drámaian (27,36 százalékkal) lecsökkent. A VMSZ által az állami és közhivatalokban meghirdetett részarányos foglalkoztatásból sem lett semmi. A magyarok részaránya ezekben nem hogy javult volna, hanem rosszabbodott. A tartományi és az önkormányzati egységekben a magyarok alkalmazási részaránya már csupán 4,52 százalék[25] (az összlakosságban pedig már csak 10,47% a magyarok jelenléte).
A VMSZ képviselői nem emelték fel a szavukat az anyanyelvhasználati jogok megnyirbálása, a többnyelvű helységnév- és útjelző táblák, valamint a nemzeti kisebbségi nyelvű feliratok megszüntetése, a magyar helységnévtáblák lefestése és rongálása ellen, a multikulturalizmus eltörlése, stb. ellen se.

Pásztor Bálint huzamos politikai karrierje során az apja árnyékában, annak protezsálásával politizált, akinek „személyes felelőssége is volt abban, hogy papíron létező kisebbségi jogokat hagyott feláldozni a gyakorlatban, nehogy rontson a soha jobb szerb – magyar kapcsolatok látszatán, hogy csupa bólogató jánosokkal vette körül magát, akik kritikátlanul támogatták minden lépését és ezáltal torzították valóságérzékelését. Felszámolta a párbeszéd tereit és megszüntette a kapcsolatot mindazokkal, akik kifogásolták a VMSZ új irányvonalát – azt, hogy a NER-hűség (Nemzeti Együttműködés Rendszere – B.A.) mindent felülírt – értékelte tömören Pressburger Csaba a néhai pártvezér súlyos politikai hagyatékát[26].

II. Pásztor (Bálint) Zentán hangsúlyozta, hogy a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal és a Magyar Egység Párttal akar együttműködni, ami nevetséges, hisz két fantompártról van szó, amelyek már csak papíron léteznek.
Magyarországon csak a botrányoktól visszhangos kormánypártokkal van kapcsolatban, Szerbiában pedig a „szerb világot” építő SZHP-vel „kíván stratégiai együttműködést fenntartani”, amiből a magyar közösségnek csak kára származott.
A beszédéből jól kivehető az is, hogy folytatni kívánja az apja káros, közösségmegosztó politikáját, hogy a közösség felé nincs önálló mondanivalója, hogy pártja feladta az egykori autentikus, ellenzéki arculatát, ehelyett most egyszerre két önkényurat (Vučićot Orbánt/Orbánt és Vučićot) szolgál.
Február 27-én Belgrádban „a kormányalakításról és a jövőről tárgyalt Vučićtyal”[27], akiről már világszerte tudják, hogy a hatalma nem legitim, és akivel már a szerb ellenzék sem akar szóba állni!

Pásztor Bálint a tisztújító közgyűlésen egyetlen szóval nem mondta, hogy számára a magyar közösség érdeke a legfontosabb, hogy megszünteti a sajtó pártalapú irányítását és a cenzúrát, a közlési tilalmat, a másként gondolkodók kirekesztését, a közélet ideológiai mérgezését és a közösség megosztását, az intézményeink ideológiai degradálását, a pártalapú foglalkoztatást és a polgári szervezetek ilyen irányítását, a támogatások klienseknek való odaítélését, hogy visszaállítja a sajtó, a kultúra és a tudomány szakmai méltóságát és integritását, orvosolja a politikailag elnyomottak sérelmeit, hogy kiáll a közösségi és az egyéni emberi jogok érvényesüléséért, a tényleges magyar autonómiáért, a többpárti nemzeti tanácsért, és hogy szolgálni, nem pedig uralni akarja a közösséget...
Zentán alkalma lett volna elhatárolódni az elhunyt apja megalkuvó, a közösséget szétziláló, leépítő politikájától, de nem tette. A beszédéből hiányzott a vízió és a magyar közösség helyzete rendezésének még az elképzelése is. Ezúttal is igazolta a véleményt, miszerint nem önálló egyéniség, vezetőnek alkalmatlan, se nem politikusi, se nem jogtudósi alkat.

BOZÓKI Antal

__________
[1] P.E.: Lezárult a tisztújítás folyamata. Magyar Szó, 2024. március 5. 1., 4.
Lásd még v-ár: Elnököt választ a VMSZ. Magyar Szó, 2024. március 2. 1., 5.
[2] Uo.
Lásd még kgn: A munkára összpontosítanak. Magyar Szó, 2024. március 7. 11.
[3] Pásztor Bálint a VMSZ új elnöke. https://szmsz.press/2024/03/02/pasztor-balint-a-vmsz-uj-elnoke/, 2024. március 2. 19:11
[4] v-ár: Identitásvédelem és egzisztenciateremtés. Magyar Szó, 2024. március 4. 1., 4.
[5] Bővebben lásd a Pásztor István: „Büszkén vagyunk őrkutyák” c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15530, 2023. május 26.
[6] v-ár, a 3-as jegyzetben.
[7] Bővebben lásd a Pásztor „irányváltást nem tervez”, https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15494, 2023. május 15., és a „Az erő nem fogyott el” – csak a közösség! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15501, 2023. május 18.
[8] Lásd a 3-as alatti írást. Nyilatkozatának ez a része a Magyar Szóban módosítva, rövidebb formában jelent meg. Kimaradt belőle az „életükre törhettek”. Lásd v-ár írását a 3-as jegyzetben, 1.
[9] Pressburger Csaba. Lovas Ildikó regnálása és bukásai. 2024. február 28. https://www.patreon.com/posts/lovas-ildiko-es-99388565?utm_medium=social&utm_source=facebook&utm_campaign=postshare_creator&utm_content=join_link&fbclid=IwAR2jLI5N3AoIFYHUQGETh4MunlKQ7ZfpK72oR96bPYW4yBOlgrstcV-5D-M
[10] Felfüggesztette tevékenységét a Magyar Mozgalom. https://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/felf%C3%BCggesztette-tev%C3%A9kenys%C3%A9g%C3%A9t-a-magyar-mozgalom_1397294.html, 2022. december 06. 22.05
[11] Pásztor Bálint. https://www.facebook.com/drpasztorbalint/posts/pfbid0rZHZwPa3x1SRB5kbEHzhdGndfGmh2vnd32npeGQ6dtghspLaGmQDbUX4FdpAqN7Ml. 2024. február 25. 8:00
[12] Kicsinálták Lovas Ildi háziprojektjét, a VM4K-t. https://delhir.info/2024/02/23/kicsinaltak-lovas-ildi-hazi-projektjet-a-vm4k-t/, 2024. február 23. 17:11.
[13] Uo.
[14] Kulturális Bizottság. https://www.mnt.org.rs/rolunk/kulturalis-bizottsag
[15] Pártfunkcionáriusok a Magyar Szó és a Hét Nap igazgató bizottságában
https://szmsz.press/2024/03/06/partfunkcionariusok-a-magyar-szo-es-a-het-nap-igazgato-bizottsagaban/, 2024. március 6. 9:24
[16] Bájity Borisz. https://www.mnt.org.rs/tagjaink/bajity-borisz
[17] Vicsek Annamária. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/vicsek-annamaria
[18] Pelt Ilona. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/pelt-ilona
[19] Prof. dr. Pásztor Bálint. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/dr-pasztor-balint
[20] Uo.
[21] Uo.
[22] TÖRVÉNY AZ ELKOBZOTT VAGYON VISSZASZÁRMAZTATÁSÁRÓL ÉS A KÁRPÓTLÁSR. Az SZK Hivatalos Közlönye, 72/2011., 108/2013., 142/2014 szám és 88/2015 – AB https://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[23] Törvény a rehabilitációról. A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 92/2011. szám.
https://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[24] Pásztor Bálint: Lassú víz partot most. http://www.vajma.info/cikk/tukor/4547/Lassu-viz-partot-mos.html, 2011. november 25. 16:03
[25] Bővebben a Részarányos foglalkoztatás nincs! c. írásomban. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14068, 2021. november 28., és „Elfogytak” a magyarok a szerbiai közigazgatásokból https://delhir.info/2021/11/28/elfogytak-a-magyarok-a-szerbiai-kozigazgatasokbol/, 2021. november 28.
[26] Pressburger Csaba. https://www.facebook.com/PannonanizaloBalkanaan/, 2023. november 6. 18:08, vagy Pressburger Csaba: A demokratikus esélytől a személyi kultuszig – Pásztor István és hagyatéka. https://hvg.hu/360/20231106_pressburger_csaba_pasztor_istvan_vmsz_szerbia_vajdasag, 2023.11.06. 16:00
Lásd még Bajtai Kornél: VMSZ 3.0: Megbékélés vagy lassú eltűnés? Családi Kör, 2023. december 7. 7., és A Pásztor-Lovas éra vége c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16015, 2023. december 16.
[27] Pásztor Bálint: A kormányalakításról és a jövőről tárgyaltunk Vučićtyal. https://szmsz.press/2024/02/27/pasztor-balint-a-kormanyalakitasrol-es-a-jovorol-targyaltunk-vucictyal/, 2024. február 27. 14:15

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése