Oldalak

2024. március 1., péntek

Nem a gyermekvédelmi törvénnyel van baj, hanem az azzal szembemenő gyakorlattal

A Szabad Európa honlapja

2024. március 1.

Jó reggelt kívánunk!

 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

„Lélegeztetőgépen vannak az intézmények” – szakértői javaslatok a gyermekvédelmi törvényekhez
A miniszterelnök évértékelőjében bejelentette, hogy a kormány új gyermekvédelmi törvénycsomagon dolgozik. Hozzátette, hogy a magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni, az azzal kapcsolatos szabályozást „az alkotmánytól a miniszteri rendeletekig átfésülik és kiegészítik”. Ezért most szakértőket kérdeztünk arról, hogy mi az, ami semmiképp se maradjon ki az új szabályozásból.

Egy másik cikkünkben arról számoltunk be, hogy a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája nem bocsátotta feltételes szabadságra a bicskei pedofil igazgatót, aki így ismert ítéletei alapján 2026 elején szabadulhat.

„Azzal akart jót tenni, hogy szexuálisan molesztálta a gyerekemet?” – öt kislányt is zaklathatott Sz. atya
Ha bevallja a tetteit, tizenkét év letöltendő börtönbüntetést kap. A görögkatolikus papot azzal vádolják, hogy szexuálisan bántalmazott öt gyermeket. A hajdúnánási parókiáról még 2022-ben helyezték Bagamérra az atyát, akit korábban egy gyermekvédelmi intézmény lelki vezetőjeként feljelentettek egy kislány molesztálása miatt. Abban az ügyben a rendőrség megszüntette az eljárást. Nem sokkal később a bagaméri általános iskolában kezdett hittant oktatni, de alig hat héttel később már feljelentette egy kilencéves lány édesanyja, mert szexuálisan bántalmazta a lányát. Hiába kerestük az atyát, elzárkózott az interjú elől, a Hajdúdorogi Metropolita Egyház sem válaszolt a kérdéseinkre.

Megnyílik a pénzcsap a lengyeleknek, lassan Magyarország lehet az egyetlen, aki kimarad az Európai Ügyészségből
Több mint 136 milliárd eurónyi eddig jórészt zárolt pénzt szabadít fel most és a következő hetekben az Európai Unió Lengyelország számára, amely ráadásul hamarosan huszonharmadik tagként csatlakozni fog az Európai Ügyészséghez (EPPO) – jelentették be Brüsszelben.

Vonakodik a versenyjogi fegyvert bevetni az EU a sajtószabadság érdekében
Új kockázatok és fenyegetések kísérik az idei európai parlamenti (EP-) választásokat és az azt megelőző kampányt. A befolyásolási kísérletek és álhírek özönét nehéz úgy kivédeni, hogy a közösségi médiában semmilyen etikai szűrő nem működik. Friss podcastunkban állandó brüsszeli tudósítónkkal szóba kerül a felhasználók és az EU felelőssége is.

Tétlen megfigyelőként nézték az állami szervek, hogy bánnak az ápoltakkal a gödi Topházban
Erőszakot, bántalmazást, elhanyagolást, embertelen körülményeket és korlátozó eszközök, így például kényszerzubbony használatát is tapasztalta a Validity Alapítvány az állami fenntartású intézményben fogva tartott 220, fogyatékossággal élő gyermekkel és felnőttel kapcsolatban 2017-ben. A bíróság most első fokon ítéletet hirdetett.

Sóskúti akkufeldolgozó: reménykedve várják a kormány döntését a helyiek
Több száz helybeli írt levelet a kormánynak a sóskúti akkufeldolgozó kiemelt beruházássá nyilvánítása ellen, az önkormányzat pedig határozatban mondta ki, hogy nem fogadja el a kiemelt státuszt, amely jelentősen megkönnyítené az engedélyezést. Közben az is kiderült, hogy az utolsó pillanatban valaki megtámadta a népszavazási kezdeményezést.

Putyin „tragikus” következményekre figyelmeztetett a nyugati katonák Ukrajnába küldése esetére
Az orosz elnök évértékelőjében beszélt a háború állásáról, hazája külkapcsolatairól, illetve „tragikus” következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a Nyugat katonákat küldene Ukrajnába.

Obama egykori tanácsadója szerint túl későn ismerték fel az orosz elnök karakterváltozását
Az Egyesült Államoknak gyorsabban fel kellett volna ismernie Vlagyimir Putyin megváltozott karakterét 2012-es visszatérését követően az elnöki tisztségbe, illetve határozottabban kellett volna fellépnie a korrupciójával szemben – emelte ki Barack Obama egykori amerikai elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója.

Átlépte a harmincezret a halottak száma a Gázai övezetben
A Hamász terrorszervezet uralta palesztin enklávé egészségügyi hatóságai szerint mára legkevesebb harmincezer halálos áldozatot követelt az október elején megindított izraeli katonai művelet. Eközben a helyi híradások szerint egy légitámadásban többtucatnyian életüket vesztették vagy megsebesültek Gázavárosban.
 
Amit még tudni érdemes
„Ez a fiú akkor megállt előttem, és azt mondta: a János bácsi belenyúlt a nadrágomba” (444)
„Mi próbáltuk jelezni, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak a gyerekek, s hogyan nézhetne ki egy megfelelő vizsgálat. 2011-ben a magyar állam mégsem vizsgálta ki megfelelően az ügyet” – közölte a bicskei gyermekotthon egykori dolgozója.

Tavaly 28 olyan döntést hoztak Orbánék, amiről még akár 90 évig nem tudhatunk meg semmit (HVG)
Egyre több titkot gyárt a kormány: a 2022-es 24-gyel szemben tavaly már 28 olyan kormányhatározat született, amelyet azonnal titkosítottak. Így a kormány tagjain és egy nagyon szűk körön kívül ezekről jó eséllyel évtizedekig nem fogunk tudni. Senki, semmit.

A kormány egyetlen szereplőre bízná a 200 milliárdos kórházi gyógyszerbeszerzést is (Népszava)
Az ügyben a Rogán Antalhoz tartozó Miniszterelnöki Kabinetiroda dönthet, a koncesszió az egészségügyi intézmények környékére települt patikák sorsát is megpecsételheti. 

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése