Oldalak

2024. március 14., csütörtök

Vučić állítólag azt mondta, Szerbia soha nem lesz az Európai Unió tagja

 Vučić állítólag azt mondta, Szerbia soha nem lesz az Európai Unió tagja

2024. márc. 13. 11:33

A koalíciós tárgyalások során Aleksandar Vučić állítólag azt mondta Aleksandar Pavićnak, a MI – a nép hangja képviselőjének, hogy az Európai Unió nem nyit meg több tárgyalási fejezetet és Szerbia soha sem lesz teljes jogú tagja az Európai Uniónak, írja a Nova.

A képviselő a Slavija info műsorában, amit a YouTube csatornán közvetítenek, elárulta a részleteket, miket mondott az elnök a tárgyalás alatt. A kérdésre, miszerint mi a helyzet a 35-ik tárgyalási fejezettel, azt mondta, hogy az EU nem nyit meg több fejezetet Szerbiával.

“A nyugat ellök bennünket magától, mert mindent szeretnének. Feltettem a kérdést, amikor a a konzultáción részt vettem az elnökkel. Ott volt velem Branko Lukić és Gordana Koljević is. Megkérdeztük mi less akkor, ha a 35-ös fejezetbe beemelik, hogy muszáj alkalmazni a francia-német megállapodást? Az elnöke válasza az volt, hogy ebben a formában biztos nem lesz, de ha mégis, tulajdonképpen nem is lényeges, mert nem nyílnak új fejezetek, Szerbia pedig nem lesz az EU tagja. Szerintem ezt fontos nyilvánosan kimondani, mert ezek a dolgok megállítják az európai utunkat”, mondta Pavić.

Pavić szerint a 35-ik tárgyalási fejezet lezárása tulajdonképpen Koszovó elismerését jelentené, így nem lenne szükség arra, hogy a továbbiakban Koszovóról tárgyaljon Szerbia.

Pavić hozzátette, hogy az elnök meghívásának eleget tettek, de ismételten elmondták, hogy ellenzékben maradnak, de mindig a hatalom és nem az ország ellenzéke lesznek.

https://szmsz.press/2024/03/13/vucic-allitolag-azt-mondta-szerbia-soha-nem-lesz-az-europai-unio-tagja/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése