Oldalak

2024. április 6., szombat

„Foglalják törvénybe, hogy az állami vezetők pszichofizikai alkalmasságát évente vizsgálják ki!”

„Foglalják törvénybe, hogy az állami vezetők pszichofizikai alkalmasságát évente vizsgálják ki!”

2024. ápr. 5. 18:14

A Szerb Királyság Megújhodási Mozgalma (POKS) törvényjavaslatot fog benyújtani a szerb parlamentnek a legmagasabb állami tisztségviselők pszichofizikai képességeinek évenkénti kötelező ellenőrzéséről – számol be a 021.rs.

A POKS ezzel a javaslattal elsősorban az államelnök, a miniszterelnök és a parlament elnökének évenkénti ellenőrzését irányozná elő. Vladimir Đorđević, a POKS parlamenti képviselője azt mondja, hogy az ötlettel Aleksandar Vučić köztársasági elnök azon kijelentése után álltak elő, miszerint 2027-ben a világon elsőként Belgrádban bevezetnék a repülő taxikat.

A pszichofizikai alkalmasság felmérése nemcsak a jelenlegi tisztségviselőkre vonatkozna, hanem minden jövőbeli képviselőre is.

„A repülő autókról szóló bejelentés megzavarta a közvéleményt, és párbeszédet indított arról, hogy ez esetleg megoldhatja a parkolás problémáját a fővárosban, mivel így a lapostetős épületekre is lehetne parkolni. Ez azt jelentené, hogy a Belgrádban már évek óta működő metrót, vagyis amelynek a befejezését és a megnyitását 2022-re ígérte az elnök, be kellene zárni, mert a repülő autók bevezetésével már nem lenne rá szükség. Az elnök ígéreteiből, kitalációiból, a gyorsan feledésbe merülő üres sztorijaiból egyértelműen kiderül, hogy egyedül a fővárosi bűnözési ráta növekedése tehetné lehetővé a repülő autók megjelenését” – összegezte Đorđević.

https://szmsz.press/2024/04/05/foglaljak-torvenybe-hogy-az-allami-vezetok-pszichofizikai-alkalmassagat-evente-vizsgaljak-ki/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése