Oldalak

2024. április 5., péntek

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

Haladók keltette lincshangulat a független újságírók ellen

Szerbiában az újságírók jogos célpontok,
akkor is, ha nem csinálnak semmit.
Marko Vidojković
Pola tri/Fél három. Danas, 2024. április 2. 32.


Leláncolják az újvidéki Bölcsészettudományi Kar bejárati ajtaját
(Fotó: Beta/Dragan Gojić)


Szerbiában már hosszabb ideje politikai válság van és állandó felszültségkeltés, lejáratási kampány folyik. Amióta Aleksandar Vučić, a radikálisból haladópártivá vedlett (fejlődött?) elnök vezeti az országot, szinte nem múlik el nap, hogy a lakosság lelki nyugalmát az ország különböző pontjain valamilyen újabb botrány ne borzolja.
Április 3-i hír, miszerint „a kormány nem járult hozzá ahhoz, hogy minden helyhatósági választást ugyanazon a napon tartsanak meg”[1]. – Ennek elmulasztása megerősíti azon szándékukat (a hatalomgyakorlókét – B.A.), hogy a következő választási folyamatban is folytatják azt, amit eddig. Ezért az ellenzék bojkottálja a választásokat – jelentette ki Miroslav Aleksić, a Szerbia az erőszak ellen koalíció képviselője[2].
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a „vagy lesznek választások, vagy nem”[3], a politikai válság az országban pedig egyre mélyül. Az állami intézmények nem végzik a munkájukat, folyik az ellenzéki pártok és szervezetek tagjai elleni lejárató kampány, az újságírók és a „szófogadatlan” értelmiségiek üldözése.


A Vajdasági  Újságírók Független Egyesületének [Nezavisno društvo novinara Vojvodine – NDNV/VÚFE] több tagja számos fenyegetést kapott, közöttük halálos fenyegetéseket is.
Ana Lalić Hegediš újságírónő, a VÚFE elnöke „már több mint 1200 gyűlölködő üzenetet kapott, köztük olyanokat is, amelyek az élete kioltásával fenyegetnek”[4].
Dr. Dinko Gruhonjić, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Médiatudományi Tanszékének rendkívüli tanára, a vajdasági és szerbiai újságíró társadalom egyik közismert tagja, a hatalombíráló írásairól is, a VÚFE programigazgatója és a VOICE [Vojvođanski istraživačko-analitički centar/Vajdasági Kutató és Elemző Központ] vajdasági főszerkesztője ellen is már évek óta folyik a lejárató kampány, illetve a hajtóvadászat.

A VÚFE közleménye szerint a mostani hajsza úgy kezdődött, hogy a közösségi oldalakon egy összevágott felvétel jelent meg Gruhonjić kerek egy évvel ezelőtti dubrovniki nyilvános felszólalásáról, uszító kommentár kíséretében[5].
A források szerint a hangfelvétel – „Gruhonjić szavait kiragadva eredeti szövegkörnyezetéből – azt a benyomást kelti, mintha a professzor a második világháborús jasenovaci haláltábor parancsnokát (Dinko Šakićot – B.A.) dicsőítené”[6].
– Ezt követően a „hírt” megosztotta a vitatható NS uživo portál, innen vették át a hasonszőrű, rezsimhű, propagandista, nacionalista portálok. Figyelmeztetjük az ügyészséget és a többi intézményt, hogy állítsák meg az erőszakoskodókat és akadályozzák meg a tragikus következményeket, amelyekkel járhat a nemkívánatos, szabad gondolkodású polgárok elleni üldöztetés, akiket aljas módon szerbellenesként, hazaárulókként, usztasaként és ellenségekként bélyegeznek meg – figyelmeztet az NDNV március 15-én[7].

A fenyegető üzenet: „Dinko – Sakić, készen állsz az örök életre”
[Dinko-Šakiću za večni dom spreman]. „Szerb Vajdaság” [Srpska Vojvodina]


Az épület bejáratánál, amelyben dr. Dinko Gruhonjić a családjával él, március 21-én a következő felirat jelent meg: „Dinko, készen állsz az örök életre“. A fenyegető üzenet a „Szerb Vajdaság” aláírással lett ellátva[8]. [A „Szerb Vajdaság” kifejezés jelentkezett „Igor Mirović vajdasági kormányfő (!! – B.A.) szégyentelenül nacionalista bejegyzésében” is az Instagramon és 2024. március 29-én[9].]
A Gruhonjić ellen folyó kampány március 28-án odáig fajult, hogy fiatalok egy csoportja „nem sokkal tizenkét óra előtt gyülekezni kezdett a bölcsészkar épülete előtt az Egyetemista parlament meghívására, fél órával később már az épületben voltak és blokkolták azt, követelve, hogy az intézmény mondjon fel tanárának, Dinko Gruhonjićnak az állítólagos „gyűlöletbeszéd” miatt. Az egybegyűltek nagy része focihuligánokra emlékeztető fiatal férfi és egy „Stop a gyűlöletbeszédnek” feliratú transzparens van náluk – jelentette az N1 tudósítója[10].
A bölcsészkar időközben arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy leállt a munkával, mivel a blokád miatt potenciálisan veszélybe került az egyetemi hallgatók biztonsága és tanuláshoz való joga, mint ahogyan a kar dolgozóinak biztonsága és munkához való joga is[11].

Sajtóinformációk szerint „a bölcsészkaron 2022 óta vannak problémák a hallgatók szerveződésével, amikor is az Egyetemista parlament képviselőinek megválasztásakor számos szabálytalanságra derült fény, amelyeket az illetékes ellenőrzés is megállapított”[12]. Dinko Gruhonjić a Szabad Magyar Szónak elmondta, hogy „a bölcsészkart elfoglaló fiatal férfiak többségét az ott dolgozók nem ismerik, de van köztük néhány egyetemi hallgató is, akik háborús bűnösöket éltető pólókban érkeztek meg az épületbe”[13].
– Az is egyértelmű, hogy ezeket a személyeket az uralkodó rezsim küldte ránk, ugyanis biztos forrásból tudjuk, hogy a blokád előtt két nappal az egyik újvidéki étteremben találkoztak a Szerb Haladó Párt magas rangú tisztségviselőjével. A megbeszélésen az Újvidéki Egyetem úgynevezett Egyetemista parlamentjének képviselői is jelen voltak, és ahogyan ebben a szerencsétlen országban a legtöbb dolog lenni szokott, ez a testület is a Szerb Haladó Párthoz (SNS) kötődik – magyarázta Dinko Gruhonjić[14]. (Ezt a az információt más forrás is megerősítette[15].)

Aleksandar Vučić szerb államfő március 29-én a Tanjug újságírójának kérésére, hogy kommentálja az újvidéki bölcsészkaron történő eseményeket, többek között ezt mondta: „Senki sem mondta eddig, most én mondom: Dinko Gruhonjić szégyellje magát”. Nincs ember, aki rosszabbul vagy jobban gondolkodik bizonyos dolgokról. Szerbia egy demokratikus ország. Eddig viszont senki sem mondta ki, én kimondom. Szégyellje magát, amiért Dinko Šakićot magasztalta. De ez nem jelenti azt, hogy fenyegetni kell!”[16].
Az államfő arra viszont nem reagált, hogy a magukat egyetemistáknak kiadó fiatalok megszállták az egyetemet, lánccal zárták le a bejárati ajtókat, ahogyan arra sem, hogy a kiszálló rendőrség nem lépett közbe[17]. De még arra sem, hogy eddig miért nem lépett fel az ügyészség Gruhonjić professzor ellen, hiszen a vitatott esemény egy évvel ezelőtt történt. Miért épp most, választások előtt lett fontos mindez? Hogy eltereljék a figyelmet a választási lopásról, Koszovó felvételéről az Európa Tanácsba, stb.? Vučić „ugyanakkor az összevágott videófelvételt... igazságként elfogadta, amellyel valójában a Gruhonjić elleni hajszát... igazolják” – kommentálta Jelena Đorđević szociológus a Radar hetilapban[18].

A történtek kiváltották a szerbiai és nemzetközi újságíró szervezetek tiltakozását és felháborodását. A bölcsészkar tanárai és hallgatói a rektorátus és a bölcsészkar épülete előtt (ahol Gruhonjić a Média Tanszék tanáraként dolgozik) tiltakozó gyűlést tartоttak, valamint tribünt szerveztek a szólásszabadságról.
Március 31-én „ideiglenesen (?? – B.A.) felfüggesztették az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának zárlatát, miután az intézményt „két újvidéki kar dékánjának kíséretében felkereste Dejan Madić[19] rektor. Ezt követően az esti órákban a magukat egyetemistáknak nevezők elhagyták az épületet”[20].
– A magukat az Újvidéki Egyetem hallgatóinak mondó fiatalemberek tapssal fogadták Madićot, aki Boris Dumnić és Patrik Drid, a Műszaki Tudományok Karának, illetve a Sport- és Testnevelési Kar dékánjainak, kíséretében érkezett. Miután elbeszélgettek egymással, az „egyetemisták” közölték, hogy ideiglenesen felfüggesztik a bölcsészkar blokádját, de nem állnak el attól a követelésüktől, hogy szankcionálják a kar professzorát, Dinko Gruhonjić újságírót.
Madić támogatásáról biztosította az „egyetemistákat” és elítélte azt a gyűlöletbeszédet, amellyel Gruhonjićot egy összevágott videófelvétel alapján vádolják.
Nem mellékes, hogy Madić rektor, és a két dékán is, akik vasárnap az „egyetemistákkal” beszélgettek, korábban aláírásukkal támogatták Aleksandar Vučićot – közölte a Szabad Magyar Szó[21].
Ivana Živančević Sekeruš dékánasszony az egyetem Szenátusának ülésén sürgette, hogy az Újvidéki Egyetem reagáljon a bölcsészkar blokádja kapcsán, de erre négy napig (a vasárnapi látogatásig) nem volt semmilyen reakció.
– Senki ultimátummal nem létesíthet munkaviszonyt, és nem is szüntethet meg – mondta Živančević Sekeruš[22]. A Bölcsészettudományi Karon mindig tiszteletben tartották a különbözőséget és Dinko Gruhonjićtyal kapcsolatban „soha nem kaptak egyetlen írásbeli vagy szóbeli panaszt sem”– tette hozzá.

A Danas belgrádi napilap értesülése szerint a blokád felfüggesztése ideiglenes, „a vizsgaidőszak miatt történt. A „fiatalok csoportja” azt mondta, hogy „a vizsgaidőszak után folytatják a blokádot, amennyiben nem teljesítik a követelésüket, hogy Dinko Gruhonjić felmondást kapjon”[23].
Arról nem találni hírt, hogy azok ellen indítottak-e bármilyen eljárást, akik részt vettek a blokádban. – A fiatalok, akik részt vettek a bölcsészkar zárlatában, az ügyészség határozata szerint nem követtek el semmi olyat, ami bűnvádi vagy szabálysértési feljelentést érdemelne. A bölcsészkar zárlata nem törvényellenes? – kérdezi a 021.rs[24].

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) március 21-én közölte, Milan Đurić „nem méltó, hogy Újvidék polgármestere legyen”, mivel azokat támogatta, akik „az ország miniszterelnöke elítélt gyilkosának arcképével ellátott pólót viselnek, a szerbség védelmezőiként mutatkoznak be, ami az ország elárulását jelenti”.
Március 22-én 65 közéleti személyiség küldött támogató levelet Dinko Gruhonjić újvidéki újságírónak, amelyben azt követelik a helyi és köztársasági hatalom képviselőitől, hogy „hagyják abba az újságírók, elkötelezett értelmiségiek, aktivisták, kisebbségi csoportok tagjainak veszélyeztetését, valamint a verbális, a fizikai és a jogi erőszak bátorítását és népszerűsítését”[25].
A Szabadság és Igazságosság Pártjának (SSP) újvidéki bizottsága április 1-jén közleményben ítélte el, hogy az Újvidéki Egyetem rektora, Dejan Madić támogatásáról biztosította a Bölcsészettudományi Kart megszálló és Dinko Gruhonjić professzor eltávolítását követelő „egyetemistákat”, és ezért a párt a rektor leváltását követeli. Vladimir Vrsajkov pártelnök szerint a rektor „a haladók vallási és nemzeti gyűlöletkeltésének a szellemében” cselekedett.
Az Együtt (Zajedno) párt városi bizottsága is elítélte Dejan Madić tisztségéhez „példátlan és méltatlan magatartását”[26].

Dr. Halupka Rešetar Szabina, az Újvidéki Tudományegyetem prorektora április 2-án lemondott tisztségéről. Lemondását azzal indokolta, hogy „a blokád alatt elmaradt a rektorátus támogatása a bölcsészkarnak”[27]
Április 4-én lemondott a Nemek Közötti Egyenlőség Bizottsági tagságáról Vladislava Gordić Petković, a Bölcsészettudományi Kar rendes tanára. – A Bölcsészettudományi Kar zárlata és a mód, ahogyan az elkövetőket támogatták a rektorátus egyes képviselői volt az utolsó csepp, amelytől kicsordult a pohár – írta a lemondásában[28]. A testületi tagságról való lemondását követte prof. dr. Gordana Lalić Krstin bölcsészkar tanára és Zorana Antonijević is, aki az említett testület kültagja volt[29].

Április 3-i hír szerint a tudósok egyik nemzetközi szövetsége (Committee of Concerned Scientists – CCS), melynek tagjai között Nobel-díjasok is vannak, nyílt levelet intézett Aleksandar Vučić szerb elnökhöz azzal a kéréssel, hogy egyértelműen közölje: nem támogatja azokat a kijelentéseket, amelyek veszélyeztetik valaki életét, illetve azokat a hamis bizonyítékokat, amelyeket Dinko Gruhonjić, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara professzora ellen hoztak fel[30].
„Milica Pavkov Hrvojević, a Természettudományi-Matematikai Kar dékánja azt mondta, a jelenlegi helyzet mutatja, hogy milyen állapotban van az egyetem autonómiája és a szólásszabadság, azt pedig akut kómának nevezte”[31].
Április 4-én Emmanuele Giaufret, az Európai Unió szerbiai küldöttségvezetője „levélben biztosította támogatásáról a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének (NDNV) elnökét, Ana Hegediš Lalićot, és az egyesület programigazgatóját, Dinko Gruhonjić egyetemi tanárt és azt üzente, az EU figyelemmel kíséri a helyzet alakulását azokkal a halálos fenyegetésekkel kapcsolatosan, amelyeket Lalić és Gruhonjić kapott az elmúlt hetekben zajló, ellenük folyó kampány során”[32].

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko Gruhonjićról szól, hanem egész társadalmi intézményrendszerünk összeomlását és a politikának a tudományba, az intézményes rendbe való betolakodását jelzi.
Jól illusztrálja az utóbbit, hogy ugyanebben az épületben 2019-ben a néhai Pásztor István az Újvidéki Egyetem Bölcsészkara Magyar Tanszékének 60. évfordulóján már alkalmazta ezt a lerohanó erőszakpolitikát az egyetemi szellemi függetlenség képviselőivel szemben. A vajdasági magyar közösség lezüllesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett ezzel is[33].
A fia, Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség új elnöke – aki tudománnyal mellékesen, (vagy még úgy se) foglalkozik – a volt képviselőházi elnök apja protezsálásával lett érdemtelenül 2021 áprilisától az Újvidéki Egyetem Tanácsának tagja[34], ahol egy pártelnöknek semmi helye!

Ivanka Popović, a Belgrádi Tudományegyetem előző rektora rámutatott, hogy „az Újvidéki Egyetem Bölcsészkarán a helyzet most egy kissé relaxálódott, de nem oldódott meg, a politikát ismételten be fogják vezetni a nagykapun az egyetemre (visszaélve az egyetemista parlament szervezeti formájával) habár ez a törvény szerint kimondottan tilos.
Az egyetem felhasználása arra, hogy a politikai másként gondolkodókkal leszámoljanak, elkerülhetetlenül további összeomláshoz és marginalizáláshoz vezet, csökkentve a társadalom demokratizálódási lehetőségeit az autokrata hatalom javára. Az akadémiai közösség kötelessége, hogy ezt ne engedje megtörténni, de a következményekért is felelősséget visel, amennyiben továbbra is néma marad”[35].

– Az egyetemi autonómia megdöntésével megnyílik az út a „nem teljes demokráciából” a teljes totalitarizmus felé. Lemond-e az egyetem az autonómiáról? Elhallgatnak-e az értelmiségiek? Meglátjuk. Higgyük, hogy nem – írja Jelena Đorđević a Radarban[36].
– A despota és nem szabad társadalmakban nagyobb a törekvés, hogy a rendszer erősebben és szélesebb körben gyökeret verjen, ezért az ellenség iránti szükséglet is nagyobb, mert éppen a létezése biztosítja a tömegek és az erős kéz politikája támogatóinak támogatását. A „nemzetileg öntudatos”személyek Legija alakjával ellátott pólókba öltözve, a hatalomtól támogatást kapnak. Legija képe az ő „tisztességes”mellükön csak egyet jelent: lövést az egyetembe, a szólásszabadságba és a tudásba – írja Đorđević[37]. (Milorad Ulemek Legiját 40 év börtönbüntetésre ítélték Zoran Đinđić miniszterelnök meggyilkolásában való részvétele és további 40 évre Ivan Stambolić meggyilkolása, valamint még 15 évre a Vuk Drašković elleni merénylet-kísérlet miatt[38].)

A korrupcióval, nacionalista demagógiával megkent politikai érdekharc nem törhet be szökőárként tanintézményekbe. Az egyetemi autonómia régi történelmi vívmány, a tudományos közéletnek ezeket a kereteit rendkívül veszélyes megbolygatni, még államelnököknek, városelnököknek és egyetemi szabadságot eláruló rektoroknak is.

BOZÓKI Antal
__________
[1] Az ellenzék bojkottálja az önkormányzati választásokat. https://szmsz.press/2024/04/03/az-ellenzek-bojkottalja-az-onkormanyzati-valasztasokat/, 2024. ápr. 3. 11:34
[2] Az ellenzék bojkottálja az önkormányzati választásokat. https://szmsz.press/2024/04/03/az-ellenzek-bojkottalja-az-onkormanyzati-valasztasokat/, 2024. ápr. 3. 11:34
[3] Uo.
[4] Védelmet az újságíróknak! A Sajtószabadság Alapítvány közleménye az NDNV vezetőit ért halálos fenyegetések kapcsán. https://sajtoszabadsag.org/2024/03/28/vedelmet-az-ujsagiroknak/, 2024. márc. 28. 18:24
[4] Fiatalok csoportja rontott be és blokkolta a bölcsészkart, Dinko Gruhonjić menesztését követelik. https://szmsz.press/2024/03/28/fiatalok-csoportja-rontott-be-es-blokkolta-a-bolcseszkart-dinko-gruhonjic-meneszteset-kovetelik/, 2024. márc. 28. 17:39
[5] Nemzetközi védelmet kérnek a halálosan megfenyegetett újságírók. https://szmsz.press/2024/03/15/nemzetkozi-vedelmet-kernek-a-halalosan-megfenyegetett-neves-vajdasagi-ujsagirok/, 2024. márc. 15. 13:56
[6] Fiatalok csoportja … – a 4-es jegyzetben., és Kiragadott mondatért halálos fenyegetés. Hogyan magyarázták félre Dinko Gruhonjić szavait a nacionalisták. https://szmsz.press/2024/04/02/kiragadott-mondatert-halalos-fenyegetes/, 2024. ápr. 2. 0:47
[7] Nemzetközi védelmet kérnek a halálosan megfenyegetett újságírók. https://szmsz.press/2024/03/15/nemzetkozi-vedelmet-kernek-a-halalosan-megfenyegetett-neves-vajdasagi-ujsagirok/, 2024. márc. 15. 13:56
[8] Grafit mržnje na ulazu u zgradu u kojoj živi Dinko Gruhonjić. https://autonomija.info/grafit-mrznje-na-ulazu-u-zgradu-gde-zivi-dinko-gruhonjic/, 2024. március 21. 11:46 > 13:53, és Védelmet az újságíróknak! A Sajtószabadság Alapítvány közleménye az NDNV vezetőit ért halálos fenyegetések kapcsán. https://sajtoszabadsag.org/2024/03/28/vedelmet-az-ujsagiroknak/, 2024. márc. 28. 18:24
[9] A tartományi kormányfő a „szerb Vajdaságból” közölt jó hírt Igor Mirović esete Vajdaság nemzeti kisajátításával a Szabadkai Népszínház kapcsán. https://szmsz.press/2024/03/29/igor-mirovic-a-szerb-vajdasagbol-kozolt-jo-hirt/, 2024. március 29. 19:34, és Purger Tibor:
Bizánci ég alatt… Igor Mirović költő–kormányfő megénekelte a „szrpszka Vojvodinát", https://szmsz.press/2024/03/30/a-bizanci-eg-alatt/, 2024. márc. 30. 18:41
[10] Fiatalok csoportja … – a 4-es jegyzetben.
[11] Uo.
[12] Az Egyetemista parlament munkáján is tükröződik a szerbiai politikai helyzet. https://szmsz.press/2024/03/28/a-egyetemista-parlament-munkajan-is-tukrozodik-a-szerbiai-politikai-helyzet/ 2024. márc. 28. 13:22
[13] Tóth Imre. Gruhonjić: A karon leállt a tanítás, de a rendőrség szerint nem történt sem szabálysértés, sem bűncselekmény Széleskörű nemzetközi akadémiai támogatásra számít az idegenek által megszállt bölcsészkar.https://szmsz.press/2024/03/29/gruhonjic-szeleskoru-nemzetkozi-akademiai-tamogatasra-szamit-az-idegenek-altal-megszallt-bolcseszkar/, 2024. márc. 29. 10:47, és Fiatalok csoportja rontott be és blokkolta a bölcsészkart, Dinko Gruhonjić menesztését követelik. https://szmsz.press/2024/03/28/fiatalok-csoportja-rontott-be-es-blokkolta-a-bolcseszkart-dinko-gruhonjic-meneszteset-kovetelik/
[14] Tóth Imre – az előző jegyzetben, és
[15] Az Egyetemista parlament…, a 12-es jegyzetben.
[16] Vučić: Dinko Gruhonjić szégyellje magát!
https://szmsz.press/2024/03/29/vucic-dinko-gruhonjic-szegyellje-magat/, 2024. márc. 29. 19:09
[17] Uo.
[18] Jelena Đorđević: Sila, hajke i ucene [Erő, hajtóvadászat, zsarolás]. Radar, 2024. április 4. 29. 
[19] Aleksandar Latas: Dejan Madić. Danas, 2024. április 3. 13., és Zoran Radovanović: Novosadska mrkla noć [Újvidéki sötét éjszaka]. Danas, 2024. április 3. 14.
[20] Ideiglenesen felfüggesztették az újvidéki bölcsészkar blokádját
https://szmsz.press/2024/04/01/ideiglenesen-felfuggesztettek-az-ujvideki-bolcseszkar-blokadjat/, 2024. ápr. 1. 10:17, és Ideiglenesen felfüggesztették az újvidéki bölcsészkar blokádját.
https://szmsz.press/2024/04/01/ideiglenesen-felfuggesztettek-az-ujvideki-bolcseszkar-blokadjat/, 2024. ápr. 1. 10:17
[21] Ideiglenesen felfüggesztették… az előző jegyzetben.
[22] Šekerus: Bez ulitimátuma [Ultimátum nélkül]. Danas, 2024. április 3. 9.
[23] „Privremeni” prekid blokade [„A blokád „ideiglenes” megszüntetése”]. Danas, 2024. április 2. 6.
Lásd még: Latas: Sprečiti ponavljanje „cirkusa” od blokade. Danas, 2024. április 2. 6.; Vesna Andrić: Slučaj Gruhonjić je tek pokazna vežba [Gruhonjić esete csak bemutató gyakorlat]. Danas, 2024. április 2. 6.; Pavle Sekeruš: Ko to prostači po kampusi Novosadskog univerziteta [Ki koldul az Újvidéki Egyetem kampuszában]. Danas, 2024. április 2. 12.; Dragomir Antić: Nije Gruhonjić kriv za naš nacionalni sunovrat [Nem Gruhonjić bűnös a nemzeti hanyatlásunk miatt]. Danas, 2024. április 2. 14. és Vesna Andrić: Ćutanje nije previše iracionalno, nema ni institucija ni solidarnosti [A hallgatás nem túlságosan irracionális, nincsenek se intézmények se szolidaritás]. Danas , 2024. április 2. 14. 8-9.
[24] Aleksandra Reves: "Selektivna primena zakona": Kako blokada Filozofskog fakulteta nije protivzakonita? [A törvény szelektív alkalmazása. A bölcsészkar zárlata nem törvényellenes? https://www.021.rs/story/Novi-Sad/Vesti/371780/Selektivna-primena-zakona-Kako-blokada-Filozofskog-fakulteta-nije-protivzakonita.html, 2024. 04. 04. 17:30 > 18:04
[25] Hatvanöt közéleti személyiség biztosította támogatásáról Dinko Gruhonjićot.
https://szmsz.press/2024/03/22/hatvanot-kozeleti-szemelyiseg-biztositotta-tamogatasarol-dinko-gruhonjicot/, 2024. márc. 22. 19:53
[26] Ellenzéki pártok az Újvidéki Egyetem rektorának a leváltását követelik
https://szmsz.press/2024/04/01/ellenzeki-partok-az-ujvideki-egyetem-rektoranak-a-levaltasat-kovetelik/, 2024. ápr. 1. 14:31
[27] Prorektorka Univerziteta u Novom Sadu podnela ostavku zbog izostanka podrške Rektorata prilikom blokade Filozofskog fakulteta [Az Újvidéki Tudományegyetem prorektora lemondott, mert a bölcsészkar blokádja alatt elmaradt a rektorátus támogatatása] https://www.danas.rs/vesti/drustvo/prorektorka-univerziteta-u-novom-sadu-podnela-ostavku-zbog-izostanka-podrske-rektorata-prilikom-blokade-filozofskog-fakulteta/, 2024. április 2. 10:45
[28] Profesorka podnela ostavku u univerzitetskom telu zbog mržnje prema ženama od strane rukovodstva univerziteta [A professzor asszony lemondott az egyetemi testületi tagságáról az egyetem vezetőségének nőellenes gyűlölete miatt]. https://autonomija.info/profesorka-podnela-ostavku-u-univerzitetskom-telu-zbog-mrznje-prema-zenama-od-strane-rukovodstva-univerziteta/, 2024. április 4.
[29] Uo.
[30] Ők is támogatják Dinko Gruhonjićot. https://szmsz.press/2024/04/03/ok-is-tamogatjak-dinko-gruhonjicot/, 2024. ápr. 3. 11:18
[31] Az autonómia és a szólásszabadság állapota: akut kóma Továbbra is blokád alatt a bölcsészkar Újvidéken – Hétfőn újabb rendezvény a rektorátus előtt. https://szmsz.press/2024/03/29/az-autonomia-es-szolasszabadsag-allapota-akut-koma/, 2024. márc. 29. 15:17
[32] Az Európai Unió szerbiai küldöttségvezetője is kiállt Ana Lalić és Dinko Gruhonjić mellett. https://szmsz.press/2024/04/04/az-europai-unio-szerbiai-kuldottsegvezetoje-is-kiallt-ana-lalic-es-dinko-gruhonjic-mellett/, 2024. ápr. 4. 16:59
[33] Bővebben lásd az Ünneprontó beszéd c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=12092, 2019. október 31.
[34] Prof. dr. Pásztor Bálint. A VMSZ elnöke. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/dr-pasztor-balint
[35] Univerzitet za polititičke obračune [Egyetem a politikai leszámolásokért]. Danas, 2024. április 3. 9.
[36] Jelena Đorđević – a 18-as jegyzetben, 29.
[37] Uo.
[38] Milorad Ulemek Legija. https://sh.wikipedia.org/wiki/Milorad_Ulemek_Legija

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése