Oldalak

2024. július 15., hétfő

Biztonságpolitikai szakértő: Orbán Viktor „békemisszióját” a helyén kezelik a NATO-ban

A Szabad Európa honlapja

2024. július 15.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink az utóbbi napokból:

Csiki Varga Tamás: „Reális lehet, hogy Oroszország éveken belül rápróbál Kelet-Közép-Európára”
Három napon át tanácskoztak előző héten Washingtonban a NATO-tagországok vezetői. Joe Biden amerikai elnök nyilvános tévesztései uralták a címlapokat, miközben Ukrajna felvételéről és a Kína elleni fellépésről tanácskoztak a résztvevők. Ez volt az utolsó NATO-csúcs az amerikai választások előtt.

László Róbert: Szerencsés, hogy mindhárom számlálásnak Karácsony Gergely lett a győztese
A választási szakértő szerint 2:1-es arány esetén mindkét fél mondhatta volna: az a jó számlálás, ami neki kedvez. Az, hogy 780 ezerből néhány ezer szavazat megfordult, nem számít soknak. De jogos az aggály: ha országgyűlési választáson születne ilyen szoros eredmény, utcai zavargások is lehetnének.

Zádori Henrietta: „Még ma is szitokszó az autizmus”
„Szörnyű, hogy ezt harcnak kell hívni, de szeretnénk ezeket a gyerekeket és szülőket megvédeni a bántalmazástól” – mondja Zádori Henrietta, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület alapítója. Szerinte a magyar közoktatás nem integrálja, hanem rendszerszinten bántalmazza az autista gyermekeket.

Az adatelemzés olyan munka, mint a nyomozóké – interjú Békés Gáborral, a sikerkönyv társszerzőjével
Ritkán írnak magyar szakemberek olyan tankönyvet, amelyből az élvonalbeli egyetemek tucatjai rögtön tanítani akarnak. Békés Gábor és Kézdi Gábor adatelemzést tanító könyve hamar nemzetközi siker lett, amelyet több Nobel-díjas is ajánl. Többek között azért, mert nulláról elkezdheti bárki, miközben egyből a mély vízbe, a valós és problémás adatok közé küldik az olvasót. Ki a legjobb fociedző az angol Premier League-ben vagy a magyar megyei bajnokságban? Miért nem elég a cégeknek felvenniük néhány őrült jó matekost, és mit számít az AI az adatelemzésben? A könyv első része nemrégiben megjelent magyar fordításban is, ennek apropóján beszélgettünk Békés Gáborral, a könyv társszerzőjével.

„Itt lassan elhiszik, hogy biztonságban vannak és fontos a véleményük” – interjú az Alap!Tábor alapítóival
23 ezer gyerek él állami gondozásban, telítettek a gyermekotthonok, kétezren vannak várólistán csak Pest vármegyében, mert már az intézményekben sincs hely számukra. Ezeknek a gyerekeknek még fontosabb, hogy lehetőségük legyen feltöltődni élményekkel, figyelemmel, az érzéssel, hogy fontosak és fontos a véleményük. Ezt igyekszik megadni nekik az Alap!Tábor, amelynek két szülőanyjával, Gergely Zsófiával és Gyöngyösi Krisztinával beszélgettünk.

Magyar közpénzmilliárdokat kaphat az észak-macedón illiberális kormány
Orbán Viktor előző héten bejelentette, hogy közvetlen magyar finanszírozással fogják támogatni Észak-Macedóniát. A megállapodás egy ötszázmillió eurós, 15 éves lejáratú, különlegesen olcsó hitelről szólt, azonban ez az észak-macedón fél tájékoztatása szerint majd még több is lehet. A macedón ellenzéki szociáldemokraták szerint az ilyen hitelfelvétel káros az országnak, és árt a Világbankkal, valamint az IMF-fel fennálló viszonyuknak.

Trump jól van a merényletkísérlet után, a történteket egymás után ítélik el bel- és külföldön egyaránt
Meglőtték egy pennsylvaniai kampánygyűlésen Donald Trumpot, egy lövedék átfúrta a volt elnök jobb fülét. Az FBI merényletkísérlet ügyében indított nyomozást.

Gázában több mint kilencven ember meghalt, amikor Izrael célba vette a Hamász katonai vezetőjét
A Hamász terrorszervezet katonai vezetője, Mohammed Deif ellen hajtottak végre légicsapást a Gázai övezetben szombaton – jelentette be az izraeli hadsereg rádiója. A támadásban a palesztin enklávé egészségügyi minisztériuma szerint legkevesebb kilencven ember halt meg.
 
Amit még tudni érdemes
Szűk egyharmad kiváltsága a nyaralás, a magyarok közel 70 százaléka nem jut el pihenni idén legalább egy hétre (Népszava)
A 18–25 évesek 45 százaléka, a 60 évnél idősebbeknek viszont mindössze 15 százaléka utazik valahova legalább hét napra – derült ki a Publicus Intézet felméréséből.
 
Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése