Oldalak

2024. július 12., péntek

Már a magyar EU-elnökség első napjaiban indokolatlanul sok konfliktust generált Orbán Viktor

 A Szabad Európa honlapja

2024. július 12.

Jó reggelt kívánunk!
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Kiközösítés várhat Orbán Viktorra a partizánakciói miatt
A soros európai uniós elnökséget már nem vehetik el Magyarországtól, azonban annak vannak jelei, hogy elindul egyfajta izoláció a világjáró magyar miniszterelnökkel szemben. Orbán Viktor érveit cáfolja útjainak eredménytelensége, miközben az EP-hely-osztásra is hatással lehet a kiszámíthatatlansága – közölte brüsszeli tudósítónk.

A Momentum hajlandó lenne visszalépni a Tisza javára – interjú Tompos Mártonnal
Soha egyetlen párt sem állt még fel a padlóról, ha egyszer már beesett az ötszázalékos küszöb alá. A Momentum most ezt próbálja. A kudarcos EP-választás után lemondott Donáth Anna, Tompos Mártont választották meg a párt elnökének, aki a Szabad Európának adta az első interjúját. Szóba került Donáth Anna szerepe, a liberalizmus, Gelencsér Ferenc elnöksége és a lehetséges 2026-os összefogás.

A kormány csak a lényeggel nem foglalkozik benzinárügyben
Megint fellángolt a vita arról, hogy miért is kerül többe a tankolás Magyarországon, mint a környező országokban. A kormány szerint a benzinkutasokon múlnak az árak, mert magasabb árrést alkalmaznak a régiós országoknál. A valóság ennél összetettebb. Sokat drágult az orosz kőolaj, drágán dolgozzuk fel az alapanyagot, illetve az áfán és a jövedéki adón túl különadók is terhelik az üzemanyagokat. Eközben a benzinkutak árréséből egyre nagyobb hányadot tesznek ki a bérek és a megugrott energiaszámlák.

Valamennyi NATO-tagállam támogatta Ukrajna csatlakozáshoz vezető „visszafordíthatatlan” útját
Nem született döntés az e héten megtartott washingtoni NATO-csúcsértekezleten az ukrán csatlakozás hivatalos ütemezéséről, ugyanakkor a katonai szövetség mind a harminckét tagja, tehát Magyarország is „rendíthetetlen” támogatásáról biztosította Ukrajnát. Illetve további 40 milliárd dolláros támogatást ígértek F–16-os vadászgépekkel és a légvédelem fejlesztésével.

Magyar Péter Ukrajnában: Lehet diktátortól diktátorig repülni vagy a rászorulókat segíteni
Átadta az adományokat a hét elején orosz rakétatámadástól sújtott gyermekkórháznak Magyar Péter Kijevben. A politikus úgy fogalmazott, hogy lehet luxusgéppel diktátortól diktátorig repülni, de ő inkább a konkrét tettekben hisz, a rászorulók megsegítésében.

Hatszázmillió forinttal maradt adós Mészáros Lőrinc korábbi vejének érdekeltsége, amely a Haladás focicsapatot működtette
Megszűnt a Szombathelyi Haladás; a focicsapatot működtető kft. közel hatszázmillió forinttal maradt adós. A vállalat többségi tulajdonosa Mészáros Lőrinc lányának volt férje, Homlok Zsolt. Egyelőre nem tudni, kifizeti-e valaki a tartozást, és hogy kit lehet felelősségre vonni az ügyben.

Fertő tó: fontos pert nyert a Greenpeace a Kúrián
A gigantikus Fertő tavi turisztikai beruházás egyik módosító engedélyének ügyében a Kúria most megsemmisítette a Győri Törvényszék korábbi ítéletét, és a Greenpeace-nek igazat adva úgy döntött: a beruházónak kell bizonyítania, hogy a tevékenysége nem károsítja a természetet. A zöldszervezet szerint az ítélet más természetvédelmi ügyekben is irányadó lehet.

Behúzhat még két lengyel szélsőjobboldali képviselőt Orbánék új EP-frakciója
A viszonylag frissen alakult lengyel szélsőjobboldali Konföderáció párt hat uniós képviselője nem tudott megegyezni, hogy melyik frakcióba üljenek az EP-ben. Ketten közülük Orbánék új frakcióját, a Patrióták Európáért csoportot választanák.
 
Amit még tudni érdemes
Megszorítócsomag érkezik, áremeléseket hozhat a banki illetéknövelés (24.hu)
770 milliárdos kiigazítási csomag körvonalazódik a kabinet részéről, amelyet eddig csak részleteiben lehetett megismerni.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése