Oldalak

2024. július 26., péntek

„Összegazdálkodták” magukat

Mi hasznunk van a VMSZ államtitkáraiból?

Saját magunk, a hallgatásunkkal
teremtettük azt, amiben élünk.
Goran Bogdan
 
Fotó: DélHír

A magyarcsernyei Juhász Attila (1976, Nagybecskerek[1]) 2006 óta nem csak a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ), de újabban a párt elnökségének[2], tanácsának[3] és az intéző bizottságának[4] is a tagja, noha teljességgel ismeretlen a közéletben. A néhai Pásztor István VMSZ elnök által 2014-től a szerb mezőgazdasági minisztérium államtitkára lett.
– A politikus az elmúlt években „jól értesült gazdaként” szinte minden lehetséges pályázatot kihasznált a maga hasznára vagy családtagjai bevonásával: tartományi, köztársasági, kis- és nagyberuházásnál egyaránt, sőt még a Prosperitatinál[5] is (melynek még mindig Juhász Bálint az elnöke, aki a Tartományi Képviselőház elnöke és a VMSZ Intézőbizottságának az elnöke is egyúttal – B. A.) a nyertesek között volt, igaz, ott a felesége nevében (Juhász Beáta) pályáztak, most pedig csirkefarmot építenének Muzslyán.
Hogy a bánsági agrárguru igazán élelmes politikus, az már régen sejthető, hiszen már 2021-ben is arról cikkeztek a szerb médiumok, hogy mezőgazdasági államtitkárként még magától a minisztertől is jóval több fizetése volt valamiért. Ugyanis a Danas belgrádi napilap írta meg[6], hogy akkor Juhász Attila mezőgazdasági államtitkárként 248 000,00 dinár fizetést kapott („különböző kiegészítő jövedelmekkel” – B. A.), amely 50 000,00 dinárral nagyobb volt, mint Branislav Nedimović akkori mezőgazdasági miniszter havi jussa – közölte július 11-én a DélHír[7].

A zrenjaninski.com portál június 28-án írta[8], hogy a nagybecskereki városi közigazgatás Gazdaságfejlesztési Osztálya Környezetvédelmi és Fejlesztési Részlegének öt befektető adott be kérelmet csirkefarm-építési projekt környezetre gyakorolt hatásának felmérésére vonatkozó határozathozatalra a város melletti magyar szórvány településen, Muzslyán.
Az öt kérvényező személye különböző ugyan, minden más azonban azonos, sőt, a farmok is egymás mellett helyezkednének el. A befektetők egyszerre 50 000 brojler csirke tenyésztésére alkalmas farmok kiépítését tervezik, évente hat egymást követő ciklusban – írta a portál[9].
A cikk szerint a befektetők egyike „a magyarcsernyei Juhász Attila”[10], akinek most jó eséllyel csirkefarmja lesz Muzslyán.

A két cikk alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy Juhász Attila a VMSZ egyik legbefolyásosabb, legtevékenyebb embere, kulcskáder, hiszen a párt három vezető testületének is a tagja (ami egymást kizárja), az elnökségnek, a tanácsnak és az intéző bizottságnak is. Ez már önmagában is abszurd egy valamennyire is demokratikus pártban, de arról szó sincs, hogy aktivitásával tette volna magát megkerülhetetlenné e magyarcsernyei tisztségviselő! Inkább azzal, hogy csöndben van és bevállalós.
Juhász Attila a néhai Pásztor István pártvezér egyik kegyeltje lehetett, mivel 10 évvel ezelőtt államtitkári pozícióba emelte. Csak éppen azt nem tudjuk, hogy mit tett a vajdasági magyar közösség érdekében – azon kívül, hogy „összegazdálkodta magát”, vagyis „csinos vagyonra tett szert”.
Az államtitkárnak, persze – mint ahogy másnak se –, nem lehet megtiltani, hogy csirkefarmja legyen, felvetődik mégis a kérdés, hogy honnan és miből? És persze az is, hogy a nagybecskereki közigazgatást a kérvénye elbírálásában mennyire fogja befolyásolni a sokféle, pártalapon kapott tisztsége?

A VMSZ-nek – a Szerb Haladó Párttal (SNS) a magyar közösség kárára kötött elvtelen alku eredményeként – nyolc államtitkára van: Jerasz Anikó (Oktatási Minisztérium), Horvát Király Andrea (Gazdasági Minisztérium), Basnec Igor (Közberuházási Minisztérium), Jaksa Róbert (Környezetvédelmi Minisztérium), Juhász Attila (Mezőgazdasági, Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztérium), Kerekes József (Pénzügyminisztérium), Lálity Urbán Emese (Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium) és dr. Vickó Ferenc (Egészségügyi Minisztérium)[11].
A VMSZ korábbi államtitkárai közül Nyilas Mihály[12] az Tartományi Ombudsman nemzeti kisebbségi helyettese, Vicsek Annamária[13] pedig Európai Parlamenti képviselő lett. Anélkül, hogy elszámoltak volna a korábbi tevékenységükkel. Megmérettetés nélkül folytathatják a Vémeszes és Fideszes propaganda terjesztését, a semmittevést és a népbutítást – zsíros fizetésért!

Az államtitkár – a törvény szerint[14] – a minisztérium második számú embere, akinek valójában a minisztérium hivatalnoki személyzetének a munkáját kell(ene), hogy megszervezze. Szinte semmilyen önálló döntéshozatali joga nincsen. Az államtitkárok többnyire a VMSZ és a haladó párt díszpintyei, megtűrt személyek az egyes minisztériumokban.
Kókai Péter újságíró „nagyon felszínes és hevenyészett kis kutatása alapján sem teljesen megalapozatlan kijelenteni, hogy a (mindenkori) államtitkárok munkája képezi a VMSZ tevékenységének legszürkébb zónáját, amiről szinte semmit sem lehet tudni”[15].

A nyolc Véemeszes államtitkár közül mennyien értenek egyáltalán az államigazgatáshoz, és mennyire ismerik az államigazgatási törvényt?
Vannak közöttük olyan személyek, akik a 2023. december 17-ei választások után először kerültek ebbe a – nem kevés fizetéssel és privilégiumokkal járó – pozícióba, főként olyanok , akikről eddig nem is hallottunk (a VMSZ hivatalos oldalán is csak a fotójukat találni[16]), de olyanok is, akik már évek óta (két-három mandátumban) szürke, szinte láthatatlan bútordarabok, ún. államtitkárok. Nem tudni, hogy mivel töltik a munkanapot, hogy hol valósítanak meg „különböző kiegészítő jövedelmeket” (mint Juhász Attila), de nem is fogja senki számonkérni. Így megy ez a VMSZ-fotelekben.

BOZÓKI Antal
__________
[1] Juhász Attila A VMSZ Intéző Bizottságának tagja. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/juhasz-attila
[2] Elnökség https://www.vmsz.org.rs/rolunk/elnokseg
[3] Tanács. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/tanacs
[4] Intéző Bizottság. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/intezo-bizottsag
[5] Prosperitati Alapítvány. https://www.prosperitati.rs/
[6] Mirjana N. Stevanović: Državni sekretari često bolje plaćeni od svojih ministara [Az államtitkárokat gyakran jobban fizetik, mint a minisztereket]. https://www.danas.rs/vesti/ekonomija/drzavni-sekretari-cesto-bolje-placeni-od-svojih-ministara/, 2021. június 30.
[7] Összegazdálkodta magát: Csinos vagyonra tett szert Juhász Attila, a VMSZ mezőgazdasági, államtitkára. https://delhir.info/2024/07/11/osszegazdalkodta-magat-csinos-vagyonra-tett-szert-juhasz-attila-a-vmsz-mezogazdasagi-allamtitkara/, 2024. július 11. 20:08
[8] (ZRENJANINSKI) Pet različitih investitora planira da gradi farme pilića u Mužlji, i to jednu do druge [Öt különböző befektető tervezi csirkefarm építését Muzslyán, éspedig egymás mellett]. https://zrenjaninski.com/poljoprivreda/pet-razlicitih-investitora-planira-da-gradi-farme-pilica-u-muzlji-i-to-jednu-do-druge/, 2024. június 28. 07:22 > 13:20
[9] Uo.
[10] Uo.
[11] Államtitkárok. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/allamtitkarok
Lásd még Kinevezték a VMSZ államtitkárait! https://www.vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/kineveztek-vmsz-allamtitkarait, 2024. május 16. 16:04
[12] Nyilas Mihályt tartományi jogvédőhelyettesnek nevezték ki. https://szmsz.press/2023/11/06/nyilas-mihalyt-tartomanyi-jogvedohelyettesnek-neveztek-ki/, és
Lásd még a Méltatlan emlékezési körülmények (Nyilas Mihály esküt tett) c.í rásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15953
[13] Lásd az Egál: Deli helyett Vicsek szavazógomb-nyomó c. írásom.
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16275, 2024. április 15., és
[14] Államigazgatási törvény. Az SZK Hivatalos Közlönye, 79/2005., 101/2007., 95/2010. és 99/2014. szám. https://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[15] Kókai Péter: A nyolcadik utas. https://szmsz.press/2022/10/30/a-nyolcadik-utas/, 2022. október 30. 9:51
Lásd még a Pásztor Bálint: „A VMSZ nem kért magának túl sokat” c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14999
[16] Lásd a 1-es alatti oldalon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése