Oldalak

2024. július 23., kedd

Szakértő: Joe Biden visszalépésével szorosabbá vált az elnökválasztás az Egyesült Államokban

A Szabad Európa honlapja

2024. július 23.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Krekó Péter: „Joe Biden visszalépésével nőttek a Demokrata Párt esélyei”
Bárki lesz is végül a demokrata párti elnökjelölt, a választási esélyeik már attól javultak, hogy Joe Biden visszalépett – jelentette ki Krekó Péter az Elemző Extrában. A Political Capital igazgatója szerint ahogy az amerikai elnök visszalépését sem lehetett előre kiszámítani, úgy azt sem lehet biztosra venni, hogy Kamala Harris alelnök lesz az új demokrata jelölt.

Egy másik cikkünkben arról írtunk, hogy most minden szem Kamala Harrisre szegeződik, aki jelenleg az első számú esélyes a Demokrata Párt jelöltségének megszerzésére, azonban egyelőre közel sem biztos, hogy más nem fog versenybe szállni.

Tanárhiány – a látható tanári álláshirdetések is nagyon megugrottak
Meglehetősen nehéz megállapítani a magyarországi tanárhiány pontos mértékét, jellemzően az állam sem segít ebben. A Közszolgállás portálon található álláshirdetések alapján idén igencsak megugrott a tanárokat kereső hirdetések száma. Ebben a cikkben ezt mutatjuk be részletes ábrákkal.

Hiába a magyar elnökség, nem Budapesten ülnek össze az EU külügy- és védelmi miniszterei
Lehetőségként már korábban is felröppentek erről szóló hírek, Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője bejelentésével azonban bizonyossá vált, hogy a tagországok külügy- és védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg.

Az MGYOSZ szerint felkészületlenül lépett be a Mol a hulladékpiacra
A gyáriparosok szövetsége szerint a Mol „profilidegen területre lépett”, emiatt sem működik rendesen a hulladékkoncessziós rendszer. A gyártók sokallják a hulladékkezelésért fizetett díjat, szerintük nincs arányban a szolgáltatással, és ezért adónak minősítik. Szerintük káosz van a hulladékpiacon, nincsenek megbízható adatok se.

Alelnökből a Tisza Párt elnökévé választották Magyar Pétert
A párt tisztújító közgyűlésén alelnökké választották Radnai Márkot, a párt operatív vezetőjét, valamint Tarr Zoltánt, az európai parlamenti delegáció vezetőjét.

Egészségügyi államtitkár: Napi gyakorlat lehet hőségben a halasztható műtétek átütemezése
Kisebb üzemzavarok mindenhol voltak, viszont egyetlen beteg sem maradt ellátatlanul, akinek azonnali orvosi beavatkozásra volt szüksége – állította Takács Péter, a kormány egészségügyi államtitkára a hőségben leállt kórházi klímák ügyében nyilatkozva.

NNGYK: Szamárköhögés miatt halt meg két csecsemő, de nincs országos járvány
Idén eddig 153 szamárköhögés-gyanús megbetegedésről érkezett bejelentés. A laboratóriumi vizsgálatok részben még folynak, 65 esetben megerősítették, 37 esetben nem támasztották alá a diagnózist. Két, az otthonából kórházba szállított, védőoltást még nem kapott csecsemő esetében igazolódott, hogy halálukat a szamárköhögés és annak következtében kialakult szövődmények okozták.
 
Amit még tudni érdemes
Orbán elaludta a magyar autósokat fenyegető olajválságot, amikor Kijevben és Moszkvában béketurnézott (HVG)
A magyar kőolajimport harmada a Lukoiltól származik, ám Kijev kitiltotta az orosz vállalatot a vezetékrendszeréből, ellehetetlenítve a tranzitszállítást. A helyzet nagyjából akkor élesedett, amikor Orbán Viktor Kijevben és Moszkvában békemissziózott, de nincs nyoma, hogy tárgyalt volna az ügyben.

1452 milliárd „dugipénzt” találtunk a Mészáros–Tiborcz–Matolcsy–Szíjj-körnél – de ez nem minden (Válasz Online)
Már 1452 milliárd forintnyi vagyont rejtenek azok a magántőkealapok, amelyek a NER csúcsfejeihez, Mészáros Lőrinchez, Szíjj Lászlóhoz, illetve Tiborcz István és Matolcsy Ádám köreihez tartoznak – szúrta ki a lap a 2023-as évről szóló pénzügyi jelentésekben.

Ellenzi az agrárminisztérium, hogy állatparkkal, nemzeti parki igazgatósággal adjanak magánkézbe Lázárék egy kastélyt (24.hu)
1949-ben államosították a Csáky-Bolza kastélyt, amely 75 évvel később ismét magánkézbe kerülhetne. Természetvédelmi egyesületek levélben keresték meg az Építési és Közlekedési Minisztériumot, véleményük szerint az ingatlan eladása nyilvánvalóan ellentétes a kastélytörvény céljaival.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése