Oldalak

2024. augusztus 22., csütörtök

A VMDK ellenzi Jelena Karleuša fellépését Zomborban

 Democratic Fellowship of Vojvodina Hungarians - Wikipedia

2024. augusztus 22. 9:43

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK ) zombori tagszervezete már két éve várja a hatóságok válaszát arra a követelésre, hogy Bácsgyulafalva településen az oda elhelyezett egynyelvű dísztábla mellé kihelyezzék a magyar nyelvű feliratot.

Bácsgyulafalva főleg magyar lakosság lakja, ezért úgy gondoljuk, hogy normális lenne, ha a település nevét magyarul is kiírnák.
Mint ismeretes a VMDK erre vonatkozólag érvényes felügyelőségi határozattal rendelkezik, ami alapján Zombor Város kötelezve lett a magyar nyelvű felirat kihelyezésére. 

A helyi hatalom válasza erre az volt, hogy tudatában vannak a mulasztás elkövetésével, de a városi költségvetésben nincs pénz erre a célra, így a megvalósítás akkor lehetséges, ha lesz rá pénz.

A minapi hír után, mi szerint Jelena Karleuša szerb turbofolk énekesnő 2024.08.24-én fellép Zomborban körülbelül 41000 euróért, arra a következtetésre jutottunk, hogy a városnak vannak pénzeszközei, csak az a kérdés milyen célokra.

 Az említett dísztábla elkészítése a koncertre szánt összegnek még a 10% -át sem teszi ki, de valahogyan nem kerül sorba az elkészítése és kihelyezése. 
Eddig türelmesen vártunk, de ezek után felszólítjuk Zombor Város polgármesterét Antonio Ratković urat, valamint a hatalomban részt vevő VMSZ politikusokat válaszolják meg nyilvánosan miért nincs pénz a magyar nyelvű „dekoratív” táblára, de azért két kézzel szórják a pénzt egy levitézlett művésznő koncertjére?

Ennyire fontos volna a „művésznő” jutalmazása a zombori költségvetésből a Twitteren (X) kifejtett trollkodása  az államfő, illetve a SNS-VMSZ-SPS hatalmi koalíció dicsőítésére, hogy képesek fittyet hányni törvényes kötelezettségükre? Képesek diszkriminációt alkalmazni a város polgárainak egy része felé? 

Pont most, amikor soha jobb nem volt a szerb-magyar barátság? 

A VMDK véleménye szerint, ennek a pénznek, a dísztáblák kihelyezése mellett, jobb helye lenne a helyi egyetemisták ösztöndíjazásában, vagy a falusi könyvtárak, egyesületek működtetésében! 

VMDK Zombor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése