Oldalak

2024. augusztus 22., csütörtök

Szakember: A kormányzat intézkedései még nehezebb helyzetbe hozzák a gyermekvédelmi szektort

A Szabad Európa honlapja

2024. augusztus 22.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Szakszervezet: Néhány gyermekvédelmi intézmény hamarosan működésképtelenné válhat
Egyik korábbi cikkünkből kiderült, hogy a gyermekvédelemben dolgozók közül sokan nem írják alá a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlapot, és ehelyett inkább otthagyják a már így is kritikus munkaerőhiánnyal küzdő szektort. A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének vezetőjét, Köves Ferencet kérdeztük arról, hogy lesz-e e közös fellépés és kimennek-e az utcára.

„Beraktak a zárkánkba egy pedofilt, láttam, hogy baj lesz” – a kannibálzárkák és a készülő high-tech börtön
Szendvicspanelből, konténerből készült börtönszárnyak felhúzásával, valamint a számítási módszerek megváltoztatásával küzdötte le a zsúfoltsági adatokat a magyar börtönökben a BvOP. Meg azzal, hogy szabadon engedtek csaknem háromezer külföldi embercsempészt. A körülmények annak ellenére sem lettek jobbak, hogy a magyar állam csaknem tíz éve ezt ígérte Strasbourgnak – állítja egy volt rab és a Magyar Helsinki Bizottság kriminológusa.

„Az elfogadás alapja a megértés” – a társadalomnak és a pedagógusoknak fel kell készülniük az autista gyermekekre
„Bezárják a kaput az iskolák az autista tanulók előtt, mert nincsenek konkrét ismereteik az autizmusról. Azon igyekszünk, hogy ezen változtassunk” – szögezte le az AutiSpektrum Egyesület alapító elnöke, aki szerint a társadalmi szemléletformálás mellett az lenne a legfontosabb, hogy kerüljön be a pedagógus-alapképzésbe, hogyan kell bánni az autista diákokkal, mert egyre többen vannak.

Iskolakezdési támogatás itthon és külföldön
Az Orbán-kormány nem ad iskolakezdési támogatást az itthoni családoknak, a szeptemberi családi pótlékot fizetik ki még augusztus végén, ami két gyereknél 13.300 forint fejenként. Ennél jóval bőkezűbbek a kormányok a legtöbb szomszédos országban, de a magyar kormány is sokkal többet, százezer forintot ad a határon túli magyaroknak iskolakezdéshez.

Százhúsz ukrajnai menekültet tettek az utcára a Komárom-Esztergom vármegyei Kocson
Kárpátaljai nőkről és gyermekekről van szó, akik eddig az állam által támogatott magánszálláson kaptak elhelyezést, szerda reggel azonban kilakoltatták őket. Egy rendeletmódosítás miatt augusztus 21-től csak azok jogosultak szállásra az ukrajnai háború elől menekülők közül, akik „katonai műveletekkel közvetlenül érintett közigazgatási egységből” érkeztek.

Üvöltöztek, motoztak, az ételt kidobatták, a gyógyszereket elkobozták – diákok az óvszermentes gólyatáborról
Kötelező testi motozásról, gyógyszerek elkobzásáról, bőröndök átkutatásáról, gyalogoltatásról, illetve megalázó, megfélemlítő bánásmódról számolt be több diák a BME VIK bodajki gólyatáborából. Ez az a tábor, ahova a gólyáknak tilos volt óvszert vinniük. Az egyetem azt közölte, hogy vizsgálatot indítanak a gólyatáborok kapcsán, de hogy ez a bodajki eseményekre is kiterjed-e, arra nem tértek ki.

Barack és Michelle Obama ismét teljes mellszélességgel kiállt Kamala Harris mellett
A Demokrata Párt chicagói jelöltállító gyűlésének második napján a korábbi amerikai elnök és felesége is beszédet mondott. Mindketten teljes támogatásukról biztosították Kamala Harrist, és Donald Trump újabb győzelmének veszélyére figyelmeztettek.

Oroszországi légvédelmi komplexumot támadott az ukrán haditengerészet
Emellett az eddigi egyik leghevesebb dróncsapáshullámot mérte az ukrán haderő Moszkvára. Az orosz védelmi tárca arról adott hírt, hogy az országban összesen negyvenöt ukrán drónt lőttek le
 
Amit még tudni érdemes
Már 250 ezer nyugdíjas él mélyszegénységben Magyarországon az emelés ellenére (RTL)
Hiába emelték hat százalékkal, a nyugdíjak többsége kevesebbet ér, mint tavaly a Nyugdijguru.hu friss elemzése szerint. Az élelmiszerek további drágulására hivatkoznak, és úgy számolnak, már 250 ezer nyugdíjas él mélyszegénységben Magyarországon.

Évszázadok alatt sem jönnek vissza a magyar stadionokra költött százmilliárdok (G7)
A tucatnyi új stadionban az átlagos kihasználtság sem érte el a 40 százalékot, félházat pedig a teljes idényben mindössze öt arénában sikerült összehozni.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése