Oldalak

2024. augusztus 13., kedd

Szivárog a Rio Tinto furata (videóval)

 Szivárog a Rio Tinto furata (videóval)

2024. aug. 13. 16:10

Videófelvételt tett közzé az interneten a Nem adjuk a Jadart Egyesület, amelyben az látszik, hogy Gornje Nedeljicénél azért ment tönkre a vetés, mert a Rio Tinto egyik közeli próbafuratából folyadék szivárgott a parcellákra. Nebojša Petković környezetvédelmi aktivista a Betának azt nyilatkozta: ez a furat több mint 550 méter mély, és belőle különféle mérgek szivárognak.

A felvételen a JDRHG21-es számú furat látható, amely körül 50 méteres körzetben minden vetés kiégett a szántóföldön.

„Ez a furat régóta szivárog, és most is bebizonyosodott, hogy körülötte semmi nem marad meg. Azon a parcellán, ahol szóját ültettek, négy furat van, közülük kettő szivárog. Ezekből a furatokból, amelyek 556,5 méter mélyek, mérgező anyagokat, pl. lítiumot, bórt, arzént tartalmazó víz jön fel” – mondta. Hozzátette azt is, hogy az európai törvények szerint az ilyen furatoknál radioaktivitást is kellene mérni.

„Évek óta figyelmeztetünk erre a szivárgásra, de a Rio Tinto nem is próbálja megoldani a gondot. Mindössze 200 méterre ezektől a furatoktól kb. száz gyerekünk él” – emelte ki Petković.

A helyiek elmondták: a Rio Tinto az ő vetéseiket sem képest megmenteni a pusztulástól, nem fogja megmenteni tőle a Jadar völgyét sem, ha megnyílik ott a lítiumbánya.

https://szmsz.press/2024/08/13/szivarog-a-rio-tinto-furata-videoval/

Videó:

Da li su ovo standardi i garancije Rio Tinta? https://www.youtube.com/watch?v=lxHJSc2d_Y0

 

Folytatódik a blokád miatt letartóztatott aktivisták ügye

Folytatódik a blokád miatt letartóztatott aktivisták ügye

Azoknak az aktivistáknak, akiket a litiumkitermelés ellen tartott tüntetés során a Prokopon a sínek blokádja miatt tartóztattak le, hatályon kívül helyezték az ítéletet, és szabadlábra helyezik őket. Azonban az ügyüket újra fogják tárgyalni– írja a Danas.

A Danas arra is emlékeztet, hogy a közrend és közbiztonság megsértése miatt Ivanu Bjelić esetében 40 nap börtönbüntetést szabtak ki, míg Nikola Ristić és Jevgenij Dimitrijević esetében 30 napot. A bíróságon a napokban adták át a fellebbezést az ítélet ellen, amely börtönbüntetést írt elő – erősítette meg az ügyvéd, Marko Pantić.

-Bízunk benne, hogy az ítéletet hatályon kívül helyezik, és ha a másodfokú bíróság úgy ítéli meg, hogy az eljáró féllel szemben a szabálysértés jegyei fennállnak, akkor az ügyet visszaküldik az elsőfokú bírósághoz újabb döntéshozatalra, és elrendelik, hogy a szokásos eljárás során végezzék el az összes bizonyítási eljárást – mondta Pantić.

https://szmsz.press/2024/08/13/folytatodik-a-blokad-miatt-letartoztatott-aktivistak-ugye/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése